Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Skócia saját nemzeti beruházási bankot hoz létre: az innovációhoz a szabad piac nem elég

2018. március 12. 09:24

Az állami tulajdonú bank feladata lesz, hogy finanszírozza az innovatív ötleteket és támogassa az átállást az új, alacsony szén-dioxid-kibocsátású gazdasági modellre. A tervet korunk egyik legfőbb innováció szakértője, Mariana Mazzucato munkáira alapozták. A skót gazdaságnak szerinte az állam „türelmes finanszírozására” van szüksége.

2018. március 12. 09:24
null

Skócia első minisztere, Nicola Sturgeon (képünkön jobbra) a terv bemutatásakor Edinburghban kijelentette, hogy a valódi gazdasági átalakulást hozó beruházási bank (Scottish National Investment Bank, SNIB) 2020-ra lesz teljesen működőképes. Az első miniszter már tavaly ősszel bejelentette a tervet, amit egy tanácsadótestület Benny Higgins, a Tesco Bank vezérigazgatójának elnökletével alkotott meg. Az új beruházási bank állami tulajdonú, etikus és inkluzív lesz és előre meghatározott prioritások mentén működik majd.

A bankra Higgins szerint azért is szükség van, mert Skóciában a beruházások gyengélkednek, a helyzetet pedig súlyosbítja a Brexit. Sturgeon szerint ezért a következő három évben ötszázmillió font válik elérhetővé új befektetésekre. Új termékeket is fejlesztenek, például mikrohiteleket a kkv-k számára vagy éppen célzott adósságtámogatást.

A Friends of the Earth környezetvédelmi szervezet skóciai képviselője, Ric Lander szerint nagyon kedvező, hogy a bank tevékenységét stratégiai célok és egyfajta misszió vezérli majd. Így nem egyszerűen pénzt öntenek a gazdaságba, hanem visszatérnek a közpolitika valós és helyes megközelítéséhez, a közjó szolgálatához. A beruházási bank ezért a társadalmat szolgálja majd, szemben az öncélúvá váló és mérgező pénzügyi szektorral – vélte Lander.

A tervet Mariana Mazzucato (képünkön balra), a University College London közgazdászának munkássága alapján alkották meg. Mazzucato, aki 2016 óta tagja a skóciai gazdasági tanácsadóbizottságnak, régóta hangoztatja a „türelmes finanszírozás” fontosságát, amit szerinte csak az állam képes biztosítani. A kutató szerint Nagy-Britanniának stratégiai, kimondott társadalmi küldetéssel rendelkező beruházásokra van szüksége, de ebből az utóbbi években hiány mutatkozik.

Az új skót beruházási bank szerinte nem egyszerűen piaci kudarcokat javít majd ki, hanem aktívan irányítja és vezeti az innovációs folyamatokat azzal, hogy formálja a piacokat, illetve akár újakat is létrehoz​.

Mazzucato korábbi kutatásai megmutatták, hogy az államnak alapvető és aktív szerepet kell játszania az innovációk létrejöttében. Az állam türelmes, évtizedes fókusza nélkül a rövid távú szemléletmódú üzleti szektor a valóban jelentős, társadalmi változásokat hozó – de csak hosszú távon megtérülő – beruházásokba bele sem kezdene. Mazzucato szerint például az iPhone mögött egyetlen innovációt nem találunk, amit nem az amerikai állam hozott volna létre. 

(Címlapkép: Mariana Mazzucato közgazdász és Nicola Sturgeon, Skócia első minisztere/Twitter)

 

Mandiner éves előfizetés féléves áron!

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Pinter68
2018. március 19. 22:36
Nálunk is van ilyen bank. Eximnek hívják. És mit csinál? Fideszes vállalkozóknak ad pénzt igen kedvező feltételekkel, hogy mindenféléket (pl. állami tulajdont) vásároljanak belőle maguknak. Ez ám az innováció!
noMores
2018. március 19. 09:04
“Jo dolog az innovacio, de...” - mondta egy magyar miniszterelnok. Majd bevezette a munkaalapu tarsadalmat.
aleb19
2018. március 13. 22:41
ha bukik a fidesz az ilyen primitiv lopkods miatt lesz majd... es ez azert kar mert a gazdasagot visszahoztak es alibsik majd ujra elqrjak
Akitlosz
2018. március 13. 16:19
Van már Skóciában elég bank. Még jobbak is, mint az angol bankok. Skót fontból például van 100 fontos, míg angolból csak az 50-es a legnagyobb. https://www.scotbanks.org.uk/banknotes/bank-of-scotland/bank-of-scotland-100-the-bridge-series.html
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!