Amerikai importvámok: a kanadai kormányfő Trumppal tárgyalva válaszlépésekkel fenyegetett

2018. március 06. 13:08

Erőteljesen védelmébe vette a kanadai dolgozók és az érintett iparágak érdekeit Justin Trudeau kanadai kormányfő abban a telefonbeszélgetésben, amelyet Donald Trump amerikai elnökkel folytatott hétfőn este az acél és az alumínium amerikai importjára bevezetni tervezett amerikai vámokról.

2018. március 06. 13:08
null

A Reuters brit hírügynökség névtelenséget kérő kanadai kormányzati tisztségviselőre hivatkozva azt jelentette, hogy a két politikus „konstruktív megbeszélést” folytatott egymással. Közléseik szerint Trudeau kormányfő közölte Trump elnökkel, hogy az importvámok ügye akadályozhatja az Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Egyezményről (NAFTA) folyó tárgyalásokat is.

Kanada, amely az Egyesült Államok legnagyobb acél- és alumíniumszállítója, a Reuters értesülése szerint válaszlépésekkel fenyegette meg Washingtont arra az esetre, ha életbe léptetné a védővámokat.

Donald Trump egyelőre hajthatatlannak mutatkozik. Benjámin Netanjahu izraeli kormányfővel folytatott fehér házi megbeszélései előtt, kérdésekre válaszolva ismét leszögezte, hogy kitart a védővámok bevezetése mellett. „Nem hiszem, hogy kereskedelmi háború lesz” – fogalmazott.

Közben Washingtonban befolyásos republikánus törvényhozók egymás után szólalnak fel a tervezett importvámok bevezetése ellen. Paul Ryan, a képviselőház elnöke, wisconsini republikánus politikus arra figyelmeztetett, hogy kereskedelmi háború törhet ki, és például éppen a Harley Davidson motorokat gyártó Wisconsin államot érhetik kellemetlenül az esetleges európai ellenlépések. A házelnök szerint Donald Trumpnak át kellene gondolnia az importvámok ügyét.

„Rendkívül aggódunk egy kereskedelmi háború miatt, és azt kérjük a Fehér Háztól, hogy ne támogassa ezt a tervet” – olvasható abban a közleményben, amelyet Ryan szóvivője, AshLee Strong tett közzé.

A The Wall Street Journal című lap információi szerint republikánus törvényhozók nem zárták ki annak lehetőségét sem, hogy törvényhozói döntéssel akadályozzák meg a tervezett vámok bevezetését. A kongresszusban a republikánusok egyelőre aláírásra köröztetnek egy Trumphoz intézendő levelet, amelyben arra figyelmeztetik az elnököt, hogy a védővámok bevezetése rossz ötlet. Kevin Brady texasi republikánus képviselő arra szólította fel Trumpot, hogy ne sújtsa az Egyesült Államok legszorosabb szövetségeseit.

Orrin Hutch, Utah állam szenátora szerint a védővámok árát az amerikai állampolgárok fizetnék meg, és Trump döntése „nagyon is alááshatná a gazdasági növekedést serkentő adóreform előnyeit”. Ben Sasse nebraskai republikánus szenátor azon véleményének adott hangot, hogy „a 18. századi furcsa protekcionizmus az amerikai családok költségeit növeli majd meg”.

Válaszul Peter Navarro, a Fehér Ház gazdasági tanácsadója a CNN hírtelevízióban kisebbíteni igyekezett a bírálatok jelentőségét, azt hangoztatva, hogy a kritikákat megfogalmazó republikánusoknak „halálosan nincsen igazuk gazdasági kérdésekben”. Hozzátette: az elnök le fogja győzni az aggodalmaskodókat, ahogyan legyőzte őket az elnökválasztáson is. Sarah Huckabee Sanders, a Fehér Ház szóvivője azt nyilatkozta: Trump elnök „rendkívül bizakodó” a tekintetben, hogy az Egyesült Államok bármilyen kereskedelmi háborút megnyerne.

(MTI)

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
luzitanxaver
2018. november 07. 20:14
Nem feltétlenül gondolom, hogy Trump köreinek van igaza, de Justin "Posterboy" Trudeau meg az erőteljesség egy mondatban való szerepeltetése olyan, mint a kolbászos tiramisu. Remélhetőleg legalább Terrance-t és Phillipet ráuszítja a gonosz nagybácsira (https://en.wikipedia.org/wiki/Terrance_and_Phillip_in_Not_Without_My_Anus).
USS Angel
2018. március 10. 08:42
Kanadából megy az usa importjának 15%-a, 2,2 meg Kínából. :) Kanadának cumi...
George Soros 2.0
2018. március 10. 08:42
Megvan a valaszlepes! Bevezetik az 5. vagy a 6. nemet ! Plusz ellopjak USA aranyat ero migrancsait.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!