Újabb 25 bázisponttal növelte a román jegybank az alapkamatot

2018. február 07. 21:08

A Román Nemzeti Bank 25 bázisponttal, 2,25 százalékra növelte az irányadó kamatot szerdán, az idén ez már a második kamatemelés. A belföldi fogyasztás pörgeti a gazdaságot, de ez az inflációt is tüzeli.

2018. február 07. 21:08

A jegybank igazgatótanácsának döntése összhangban van az elemzők várakozásával. A kereskedelmi bankok kötelező tartalékrátája nem változott, így mind a lej, mind a deviza esetében 8 százalék maradt a tartalékráta. Legutóbb január 8-án emelték az alapkamatot 1,75 százalékról 2,0 százalékra.

Az infláció Romániában tavaly decemberben csaknem négy és fél éves csúcsra, 3,3 százalékra emelkedett az egy évvel korábbihoz képest, ez az érték csaknem eléri a jegybank által kitűzött 1,5-3,5 százalékos célsáv felső határát.

Az éves infláció a tavalyi utolsó negyedévben a várt ütem fölött nőtt, ezért volt kénytelen a jegybank lépni már az idei első hónapban, ami némileg meglepetésként érte a piacot. A jegybank korábban arra számított, hogy az éves inflációs ráta csak az idei első negyedév végén éri el a 3 százalékot.

Az infláció növekedéséhez hozzájárul a megnövekedett belföldi fogyasztás, hiszen a kiskereskedelmi forgalom volumene tavaly is várakozáson felül, 10,7 százalékkal nőtt az előző évhez mérten és a román gazdasági növekedés legfőbb hajtóereje volt. A fogyasztás miatt megnőtt az import – ami szintén nyomást gyakorol az inflációra –, s ezzel nőtt a külkereskedelmi mérleg és a folyó fizetési mérleg hiánya.

(MTI)

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
brekker
2018. február 12. 13:25
A románok éves külker hiánya 10 milliárd euró felett van, míg a magyar külker többlet 8 milliárd fölött. Még pár ilyen év, és Erdély sírva könyörög, hogy csatlakozhasson Magyarországhoz. Bár már vannak olyan ábrándozások is Romániában, hogy semmi gond, majd megint elcsatolnak egy darabot.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!