A WYSIATI csapdájában

2018. január 11. 22:10

Az, hogy az elemzők szerint jók a kilátások, semmit nem mond el a következő pár évről, soha nem szokták eltalálni a következő recessziót.

2018. január 11. 22:10
Lombard

„Nemrég egy interjúban megkérdezték Mohamed El-Eriant (aki sokáig a világ egyik legnagyobb vagyonkezelőjének, a PIMCO-nak volt vezető stratégája), hogy mi az, amit ma tud és szívesen ismert volna már a befektetői karrierje elején is. Válasza az volt, hogy sokáig alulbecsülte a készpénz (rövid állampapír) opciós értékét, azt a rugalmasságot, amit ez az eszköz képvisel a hozamán felül.

Ahhoz, hogy a részvények és ingatlanok globálisan a jövőben is jó hozamokra legyenek képesek a mostani magas kiinduló árazásról, legalább két feltételnek folya­matosan fenn kell maradnia. Az egyik, hogy kitartson a jó világgazdasági növekedés, a másik pedig, hogy köz­ben végig alacsony maradjon az infláció. Ez az ideális környezet azonban ritkán szokott fennállni a világban, tartósan pedig sosem. Bár jelenleg rövid távon jól néz ki a világgazdaság, hiszen szinte minden érdemi gazdaság egyszerre növekszik, de tudjuk jól, hogy a gazdaság cikli­kus, minden évtizedben szoktak lenni rövidebb-hosszabb recessziók és az utolsó globális válság óta már eltelt nyolc év. Az, hogy az elemzők szerint jók a kilátások, semmit nem mond el a következő pár évről, soha nem szokták eltalálni a következő recessziót.”

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!