Az esküvői tortáknak semmi közük a szólásszabadsághoz

„A tény az, hogy az esküvői torta-vitának semmi köze a szólásszabadsághoz. Ehelyett a magántulajdonról és a diszkriminációhoz való jogról van szó.

Kezdjük egy egyszerű példával: adott egy lakástulajdonos. Azt hiszem mindenki egyetértene, hogy joga van eldönteni, kit hív meg az otthonába. Elvégre ő a tulajdonos. Ez egy része annak, amiről a magántulajdon szól: a jogról, hogy kizárjon másokat az ingatlanából.

Feltételezzük, hogy a tulaj bulit rendez, de kizárja a feketéket, zsidókat, migránsokat és a szegényeket. Mind a száz vendége gazdag fehér amerikai. (...)

A magántulajdon és a szabadság alapelvei mentén a tulajdonosnak joga van diszkriminálni. Ha az állam arra kötelezné, hogy hívjon meg feketéket, zsidókat és migránsokat, illetve szegényeket is a buliba, akkor semmiképpen nem tarthatjuk őt szabad embernek. (...)

Ugyanez az elv érvényes az ember vállalkozására. Ez az ő üzlete, a magántulajdona. Épp ugyanannyi joga van diszkriminálni itt, mint az otthonával kapcsolatban.

Ezt az elvet alkalmazva az esküvői torta-vita darabjaira hullik. A sütőiparosnak joga van annak sütni, akinek csak akar, bármilyen neki tetsző okból. Lehet, hogy utálja a feketéket, zsidókat, migránsokat és szegényeket. A motiváció nem számít. Az számít, hogy a szabadság és a magántulajdon alapértékeire építve a magánszektor üzleteinek a lakástulajdonosokhoz hasonlóan jogukban áll diszkriminálni.

Ugyanezen okból, a fogyasztóknak pedig joguk van bojkottálni a diszkrimináló üzletet, sőt, másokat is buzdíthatnak erre. Így kezeli a szabad piac azokat a cégeket, amelyek az emberek szerint igazságtalanul diszkriminálnak. Abba az irányba tereli őket, hogy a kieső bevételek miatt változtassanak az álláspontjukon, ahelyett, hogy a kormányzat puskacsövét szegeznénk rájuk.”