Ha önellátóvá válik egy gazdaság, akkor az inflációt is jobban le tudja küzdeni

2022-05-31 14:31:00
Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter a parlamenti meghallgatásán is hangsúlyozta az önellátás fontosságát. A számok alátámasztják a jegybank volt alelnökének szavait.
Sebestyén Géza, az MCC Gazdaságpolitikai Műhely vezetőjének írása a Makronómon.

A függetlenség előnyei

Nagy Márton a gazdasági bizottság általi meghallgatásán beszélt a fenntartható felzárkózás fontosságáról. Ennek egyik eszköze az önálló és önellátó gazdaság megvalósítása. Ez a cél szerinte az élelmiszer és az energia területén különösen fontos. Míg azonban

Magyarország függősége élelmiszerek tekintetében már most is alacsony, addig az energia terén messze állunk a függetlenségtől.

A miniszter szavainak igazát drámai módon támasztja alá a mostani gazdasági helyzet. Az elmúlt hónapokban szinte felrobbant az olaj és a gáz világpiaci ára, és hihetetlen sebességgel növekedett meg egyes élelmiszerek ára is. A háború kirobbanása után napok alatt több mint 30 százalékot emelkedett a Brent olaj hordónkénti ára, míg a holland gáztőzsdén több mint duplájára ugrott a földgáz árfolyama. A kukorica ára több mint 20, a búzáé pedig több mint 50 százalékot emelkedett a konfliktus következtében. Azok az országok tehát, melyek ezen árucikkekből behozatalra szorulnak, egyszerre szembesültek magasabb árakkal, gyorsabban növekvő inflációval, romló külkereskedelmi mérleggel és a fizetőeszközükre nehezedő nyomással. Az önellátás előnyei jelen helyzetben nyilvánvalónak tűnnek.

Baljós árnyak

Az önállóság akkor fontos leginkább, amikor a világban nagy a felfordulás.

És az elmúlt 13-14 évben alig tapasztalhattunk nyugodt időszakot a nagyvilágban. A 2008-09-es pénzügyi válság súlyosságát jól mutatja, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed elképzelhetetlenül hosszú időn keresztül, 2008 végétől egészen 2015 végéig, azaz hét éven át tartotta korábban soha nem látott szinten, lényegében nulla százalékon az irányadó kamatát. Az Európai Központi Bank 2011-ben megpróbálkozott a kamatemeléssel, ám ezzel csak egy mini recessziót sikerült elérnie a kontinensen. A helyzet súlyosságát jól mutatja, hogy az EKB villámgyorsan visszavonulót fújt, és a 2011 előtti 1 százalék alá, egészen nulla százalékig vágta a kamatot, mely azóta is ezen a szinten tartózkodik.

Amikor pedig úgy tűnt, hogy a világ több mint egy évtized után végre kikecmereg a subprime válság okozta sokkból, jött a koronavírus.

Mely még a 2008-09-es válságnál is nagyobb GDP-visszaesést és munkanélküliséget hozott világszerte.

És amikor végre oltásokkal és hathatós egészségügyi és gazdasági lépésekkel nagyrészt normalizálni tudtuk a COVID negatív hatásait, kitört a szomszédunkban a háború.

A világ egy része pedig a krízishelyzetekben megszokott receptet vette elő. A korábbi globalizációs trendek megfordultak, az országok a saját belső piacaik védelmét helyezték fókuszpontba. Ebbe a trendbe illeszkedik a Brexit, az USA és Kína közötti kereskedelmi háború, de az Oroszország elleni embargók is. Ezek a folyamatok várhatóan a közeljövőben is velünk maradnak. Egy bezárkózó világban pedig jelentős mértékben felértékelődnek a belső piacok és az önellátás jelentősége.

A két legfontosabb területe ennek pedig egyértelműen az élelmiszer és az energia,

melyek nélkül nem csak a társadalom jóléte, de még a létminimum szintje sem garantálható.

A puding próbája

Az eddigiek azt sugallják, hogy a mostani, bizonytalan világban nem előnyös a túlzott nyitottság. Sőt, komoly előnyei vannak annak, ha egy állam önállóbb, közelebb van az önellátáshoz. Azt gondolhatjuk, hogy a háború okozta inflációs sokkot is jobban érzékelték a globalizáltabb országok, mint a kevésbé nyitottak. Ez egy olyan sejtés, melyet érdemes alávetni a tények próbájának. Vizsgáljuk meg, milyen összefüggés van a globalizáció mértéke és az infláció szintje között.

A világpiaci nyitottságot a svájci ETH Zürich egyetem KOF Globalisation Indexével fogjuk mérni. Ez a mutató a globalizáltság közgazdasági, szociális és politikai dimenzióit is figyelembe veszi. A drágulás mérőszáma pedig az OECD márciusi éves inflációs adata lesz. A hónap választását az indokolta, hogy az elemzés írásakor az április adatok még nem álltak rendelkezésre teljeskörűen.

A globalizáció és az infláció közötti kapcsolat elsőre cáfolni tűnik hipotézisünket. Ahogyan az 1. ábra mutatja, a KOF Globalizációs Index (X tengely) növekedésével párhuzamosan az infláció (Y tengely) csökkenni látszik (az ábrán minden egyes pont egy adott országot jelöl, annak KOF Globalizációs Indexe határozza meg a pont X, inflációs mutatója pedig az Y koordinátáját a pontnak). Ezt a benyomást igazolja a pontokra illesztett regressziós egyenes is. Ennek tanúsága szerint a KOF Globalizációs Index egy pontos emelkedése 0,27 százalékponttal alacsonyabb inflációs mutatót eredményez.

1. ábra: Az infláció alakulása a globalizáció függvényében. Forrás: ETH Zürich, OECD.

Az ábra azonban kérdéseket is felvet. Egyrészt a pontok szóródása meglehetősen nagy, nem igazán állíthatjuk, hogy jól illeszkednek a regressziós egyenesre. Ezt támasztja alá a nagyon alacsony R2 mutató is, mely a modell pontosságát méri. A mutató értéke 0 (a két változó között nincsen kapcsolat) és 1 (a két változó közötti kapcsolat egyértelmű és lineáris) között mozoghat. Jelen esetben az indikátor értéke 0,04, ami azt jelenti, hogy a két változó között nem igazán mutatható ki összefüggés.

A másik fontos kérdést, amit az ábra alapján fel kell tennünk, a két kiugró, a regressziós egyenesre egyáltalán nem illeszkedő pont indokolja. Mindkét esetben 70 körüli globalizációs index tartozik 60 százalék körüli inflációhoz. Ez a két pont Argentína (globalizációs mutató: 70, infláció: 55 százalék) és Törökország (globalizációs mutató: 71, infláció: 61 százalék). Ez a két ország valóban egyedi inflációs pályát jár be. Argentína 2020 eleje óta csak ímmel-ámmal küzd a növekvő drágulási ütem ellen. Törökország pedig 2021 második felétől fordult szembe a közgazdasági tankönyvekkel, és kamatemelés helyett a kamatok csökkentésével reagált a növekvő inflációra, ilyen módon nem tompítva, hanem tovább erősítve a folyamatokat. E két országban tehát egyértelműen nem a globalizáció az oka az árak elszállásának. Ez pedig indokolttá teszi ezen két ország kihagyását az elemzéseinkből.

Így a 2. ábra, és a továbbiak sem tartalmazzák már sem Argentína, sem Törökország adatait.

Ezen a grafikonon már megfigyelhető a korábban várt pozitív kapcsolat a globalizáció mértéke és az infláció szintje között.

Azaz a nyitottabb országokban magasabb volt a drágulás üteme idén márciusban, mint az önellátásban jobban teljesítő államoké. Azonban a kapcsolatot mutató regressziós egyenes meredeksége minimális. A KOF Globalizációs Index 1 ponttal történő emelkedése mindössze 0,04 százalékponttal magasabb inflációt okoz. Azaz a globalizációs skála két szélső pontján elhelyezkedő országok közötti inflációs eltérés is csupán 1,2 százalékpontnyi. Ráadásul a modell R2 mutatója 0,01 alatti. Így azt kell mondanunk, hogy az ábra alapján a globalizációnak lényegében nincsen hatása az inflációra.

2. ábra: Az infláció alakulása a globalizáció függvényében. Forrás: ETH Zürich, OECD.

Az ördög a részletekben rejlik

Mielőtt azonban elhamarkodott következtetéseket vonnánk le, térjünk vissza egy pillanatra a cikket indító hírre. Nagy Márton ugyanis nem általánosságban beszélt az önellátás előnyeiről, hanem egészen speciálisan. Konkrétan az energia és az élelmiszer területén hangoztatta ezt. Így az eddigi vizsgálataink nem voltak megfelelően fókuszáltak. Nem azt néztük, nem azt elemeztük, amit kellett volna. Fordítsuk most figyelmünket a két kiemelt terület, az energia és az élelmiszer felé.

A 3. ábra az energiaárak inflációját mutatják a KOF Globalizációs Index függvényében. Itt már egyértelmű a két változó közötti erős, pozitív, ráadásul exponenciális kapcsolat. A grafikon egyértelműen mutatja, hogy a magasabb globalizáció egyre jelentősebb inflációs értékekkel párosul.

A magas globalizációs indexű országok inflációs mutatója nagyjából 30 százalékponttal magasabb, mint az alacsony globalizációs indexű országoké.

3. ábra: Az energiaárak növekedése a globalizáció függvényében. Forrás: ETH Zürich, OECD.

A regressziós összefüggés alapján a magyar energiaáraknak 29 százalékkal kellett volna emelkedniük idén márciusban. Ehhez képest a tényleges energiaár-infláció csupán 7 százalék volt hazánkban. E két érték összevetése szépen mutatja, hogy

a magyar rezsicsökkentés és a benzinárstop sikeresen védte meg a magyar fogyasztókat a magasabb energiaköltségektől.

A regresszió ráadásul kifejezetten magas, 0,33 feletti R2 mutatóval rendelkezik. Mindezek alapján kijelenthetjük, hogy Nagy Márton energiapolitikával kapcsolatos stratégiai céljait a számok igazolják. Az energiafüggetlenség növelése kifejezetten jelentős segítséget jelent a magyar háztartásoknak. Az önellátó képesség emelése növekvő világpiaci energiaárak esetén is megteremti a lehetőségét a rezsiköltségek alacsonyan tartásának.

Nézzük most meg, milyen kapcsolat van a globalizáció és az élelmiszerárak között. Ezt a 4. ábra világosítja meg nekünk. Ahogyan a grafikon mutatja, a két változó között itt sem a várt pozitív, hanem negatív kapcsolat van. A KOF Globalizációs Index növekedésével párhuzamosan egyre alacsonyabb mértékű élelmiszerár-növekedést tapasztalunk az egyes országokban. Azonban észre kell venni, hogy a regressziós egyenes meredeksége itt is csekély, és a modell erejét mérő R2 mutató értéke is minimális, kicsivel 0,07 alatti. Így a konklúziónk ezen ábra tekintetében az, hogy nem mutatható ki összefüggés a globalizáció és az élelmiszerárak inflációs rátája között.

4. ábra: Az élelmiszerárak növekedése a globalizáció függvényében. Forrás: ETH Zürich, OECD.

Végül – bár Nagy Márton nem beszélt róla – érdemes egy pillantást vetni az összes többi (azaz nem energia és nem élelmiszer) termék és szolgáltatás inflációs értékére is. Az 5. ábra tanúsága szerint a KOF Globalizációs Index negatív kapcsolatban van ezzel a mutatóval is. Ám a regressziós egyenes meredeksége még kisebb, mint az élelmiszer esetében. És az R2 mutató is minimális, 0,04 alatti.

Így kijelenthetjük, hogy a globalizáció mértéke nincsen számottevő hatással az egyéb termékek és szolgáltatások áralakulására sem.

5. ábra: A többi termék és szolgáltatás inflációja a globalizáció függvényében. Forrás: ETH Zürich, OECD.

 

Tanulságok Magyarország számára

Eredményeinket úgy foglalhatjuk össze, hogy a számok egyértelműen alátámasztották Nagy Márton miniszter stratégiai célkitűzését az energia kapcsán. Az energiaárak tekintetében az önellátás magasabb foka egyértelműen kedvező következményekkel jár.

Bár az inflációs mutató nem indokolja az élelmiszer terén az önellátást, más okok természetesen ezt a célkitűzést is igazolják. Ilyen például az élelmezésbiztonság. A hazai termelés fokozása, az önállóságunk növelése csökkenti az esélyét annak, hogy élelmiszerhiány alakuljon ki Magyarországon. A gazdaságfejleszési miniszter által kitűzött irányokat így közgazdasági szempontból csak üdvözölni lehet.

(Címlap: MTI/EPA/Tannen Maury)