Biden egyre több pénzt öl háborúba, miközben fél Amerika nyomorog

2022-05-11 16:35:00
Az USA több ezer katonát küldött Európába, és többmilliárd dollár értékben szállít fegyvert Ukrajnába, sőt eközben a Pentagon költségvetése is tovább nő – az amerikai elnök pedig úgy tesz, mintha az adófizetők pénze mindenre elég lenne. 

Márciusban a Pentagon nagyjából 12 ezer katonát küldött Európába, amivel az Egyesült Államok teljes közép- és kelet-európai jelenléte 60 ezer főről több mint 100 ezer főre emelkedett. E hónap elején Mark Milley tábornok azt tanácsolta, hogy az Egyesült Államok telepítsen még több csapatot, és hozzon létre több bázist a régióban. Eközben a kongresszus és Biden elnök már 

összesen 13,6 milliárd dolláros segélyt utalt ki Ukrajnának,

 ebből 6,5 milliárd dollárt az Ukrajnának szánt fegyverek és a fent említett csapaterősítés tesz ki.

Áprilisban Biden további 33 milliárd dollárnyi segélyt kért a kongresszustól, amelyből 20 milliárd dollárból „fegyvereket biztosítana Ukrajnának, feltöltené az amerikai fegyverkészleteket, és segítene más országoknak eltávolodni az orosz fegyverfüggőségtől” – állítja a The Guardian.

The Guardian vélemény

„Ennek a háborúnak – amely kétségtelenül a mi háborúnk is, tekintve az amerikaiak által szállított fegyverek által megölt orosz katonák számát – a következményei még jó ideig nem lesznek egyértelműek – azt viszont már most is sejthetjük, hogy milyen hatással lesz az amerikai politikára és az amerikai nemzetbiztonsági prioritásokra. Ez a hatás valószínűleg mélyreható és szinte biztosan romboló lesz. Egyszerűen fogalmazva, a háború elvonja a figyelmet és az erőforrásokat a fontosabb dolgokról” – írja Rupert Neate a The Guardian hasábjain.

A Makronóm már korábban megírta, hogy Bidennek egyáltalán nincs szándékában befejezni a háborút, hiszen 

az USA végső célja Oroszország kormányának megdöntése.

„Az Isten szerelmére, ez az ember nem maradhat hatalmon” – jelentette ki Biden március végén.

Lloyd Austin áprilisban megerősítette az elnök kijelentését: „Azt akarjuk, hogy Oroszország meggyengüljön, így később ne tudjon olyan dolgokat tenni, mint amilyeneket Ukrajna lerohanása során tett”.

A The Guradian jogosan teszi fel a kérdést: az rendben van, hogy az USA ebből profitál, de mit szólnak ehhez az ukránok?

„Az USA-nak az ukránok kívánságai mellékesek” – állítja a brit napilap. 

A háború tehát folytatódik, a Pentagon költségvetése pedig ezzel együtt tovább növekszik. Ennek az az egyik következménye, hogy a fegyvergyártókat folyamatosan pénzelik – nemcsak Ukrajnát támogatják ezzel, az amerikai felszereléseket is fejleszteni, korszerűsíteni kell. 

„Tehát Vlagyimir Putyinnak köszönhetően a Pentagon kiadásainak növekedése szinte biztosra vehető” 

– közölte a The Guardian. 

Fegyverekre és ukrán segélycsomagokra persze van pénz, de a brit lap felhívta a figyelmet arra, hogy mekkora problémákkal szembesülnek az amerikai lakosok: az országban mintegy 12 millió amerikai gyermek él szegénységben, tavaly több mint 100 ezer ember halt meg kábítószer-túladagolásban, és ezek csak a szélsőséges esetek. 

A háború és a Pentagon kiadásai csak az érem egyik oldala – érdemes azt is megnézni, hogy a külpolitikai kiadások miatt milyen belpolitikai problémákat hanyagol az amerikai kormány, mire nem jut figyelem és pénz.

Az illegális bevándorlók száma például továbbra is nő az országban – Biden korábban azzal próbálta orvosolni a helyzetet, hogy – előzetes figyelmeztetés nélkül – „szétosztotta” őket bizonyos államok között. 

A texasi kormányzó ezt nem nézte jó szemmel, így gyakorlatilag buszra pakolta és visszaküldte őket a „feladónak”.

Bár az országban magas a kábítószer-fogyasztók és a szegénységben élők aránya, milliók élnek visszafizethetetlen felsőoktatási hitelekkel is. Biden mégis úgy döntött, hogy egy ennél „sokkal fontosabb” ügyet pénzel: nemi egyenlőségre tanítaná az embereket világszerte.

A Makronóm egy korábbi cikkéből kiderül, hogy az amerikaiaknak jelenleg több mint 1,2 billió dolláros teljes fennálló adósságuk van állami és magán-diákhitelekből. A Federal Reserve adatai azt mutatják, hogy körülbelül 1,1 millió embernek 100 ezer dolláros vagy annál nagyobb, és nagyjából 167 000 embernek 200 ezer dolláros vagy azt meghaladó diákhitellel kell szembenéznie. Biden maga is úgy nyilatkozott, hogy

amikor egy átlagos diák diplomát kap, rögtön hozzákapcsolhat egy 25 ezer dolláros bankjegyet.

A főiskolára járó hallgatók kétharmada hitelt vesz fel az iskola költségeire.

A Makronóm korábban arról is beszámolt, hogy Joe Biden elnök március elején bejelentette: 2023-ban 2,6 milliárd dollárt szán a nemek közötti egyenlőséget elősegítő külföldi segítségnyújtási programokra – ez több, mint kétszerese az előző évi támogatásnak.

Biden tehát egyre több pénzt öl a háborúba, a belföldi problémák viszont egyre súlyosabbak. Nem kétséges, hogy nem csak az ország tisztviselői, de a civilek is megsínylik az elhúzódó háborút – főleg annak tudatában, hogy az adófizetők pénztárcáját terhelik Biden meggondolatlan döntései.