A hazai baloldal tálcán kínálja fel pénzügyi szabadságunkat az Európai Uniónak

2022-01-22 06:53:01
Az ellenzék eltökélten törekszik az euró bevezetésére, még egy ütemterv kidolgozását is belengették az Egyesült Ellenzék december végi sajtótájékoztatóján. A közös valutával kapcsolatos terveik inkább tekinthetők politikai állásfoglalásnak mint gazdaságpolitikai megfontolásnak, hiszen a koronavírus-járvány gazdasági hatásainak közepette az euró több előnye ma már nem feltétlenül érvényes. Elemzésünkben felfedjük, miért jár vakvágányon az ellenzék, illetve mivel járna az euró bevezetése Magyarország számára.
Mihálovics Zoltán politológus írása a Makronómnak.

Magyarország és a közép-európai térség

2021. december 28.-án kedden az Egyesült Ellenzék sajtótájékoztatót tartott, ahol az egyes ellenzéki pártok képviselői a tervezett gazdaságpolitikai intézkedéseikről adtak számot.

A sajtótájékoztatón konkrét gazdaságpolitikai programot ugyan nem mutattak be, viszont a jövőbeni konkrét program körvonalai az elhangzottak alapján kirajzolódni látszanak.

A sajtótájékoztatón szó volt a jelenlegi szja-rendszer igazságosabbá tételéről, a leszakadó magyar régiók visszacsatolásáról, az európai minimálbér kiharcolásáról, egy átlátható közbeszerzési rendszer létrehozásáról, az Európai Ügyészséghez való csatlakozásról és – ami jelen írás témáját adja – az euró bevezetéséről is.

Tordai Bence a Párbeszéd politikusa elmondta, hogy az euróadaptáció tekintetében egy konkrét menetrendet kell megállapítani,

hiszen ez mindenképp hosszabb folyamatot vesz igénybe, mint egyetlen kormányzati ciklus, vagyis csupán a folyamat elindítására vállalkoznának egy esetleges választási győzelem után. Jelen írás keretében fogom bemutatni, hogy a közös valuta bevezetése miért ellentétes a magyar nemzeti érdekkel és hogy milyen érvek szólnak a nemzeti valuta megtartása mellett nem csupán Magyarországon, hanem a közép-európai térségben. 

Az egész euróadaptáció elleni érvelést érdemes távolabbról indítani. Az a tény, hogy

az Európai Monetáris Rendszer és a Gazdasági és Monetáris Unió, egymást kizáró elvek mentén épült fel,

így itt is – mint a közgazdaságtudományban számtalan helyen – érvényesül az ún. Trilemma. Az Európai Monetáris Rendszer alapjaiban épít a rögzített árfolyam-mechanizmusra és az önálló jegybanki politikára, amelyek így korlátozzák a tőkemozgásokat. Ezzel szemben a Gazdasági és Monetáris Unió a rögzített árfolyamok mellett a tőke szabad mozgását helyezte előtérbe, amelyek így megszüntették a tagállami jegybanki autonómiát. Ezeket azért fontos az érvelés elején lefektetni, mert

az eurózóna szintén egy hármas tagadásra épül: nem lehet kimenteni, nem lehet kilépni, tagadja az államcsődöt.

Mindezek tarthatatlanságára mutatott rá a 2008-as globális pénzügyi válság.

Konvergenciakritériumok

Először az 1993. évi Maastricht-i Szerződésben rendelkeztek egyfajta monetáris unió létrehozásáról (Gazdasági és Monetáris Unió). Ennek a szerződésnek a 121.§-ában rögzítették a közös valuta bevezetésének nominális kritériumrendszerét a Maastricht-i Konvergenciakritériumokat. Négy ilyen kritériumot határoztak meg:

  • Az árstabilitás érdekében rögzítettek egy inflációra vonatkozó kritériumot, amely szerint az inflációs ráta az egy éves referencia-időszakban nem haladhatja meg 1,5 százaléknál nagyobb mértékben a három legalacsonyabb inflációs mutatóval rendelkező tagállam inflációs rátájának az átlagát, ezen felül pedig hozzátették, hogy ezt az inflációs mutatót fenntartható módon kell produkálnia az adott tagállamnak. 
     
  • A pénzügyi stabilitás biztosítása érdekében rögzítettek bizonyos államháztartásra vonatkozó kritériumokat is, amelyek szerint az adott tagállam éves költségvetési deficitje nem haladhatja meg a GDP 3 százalékát, ezen felül pedig a bruttó államadóssága nem lépheti át a GDP 60 százalékát, vagy ha mégis átlépi, abban az esetben az adósságrátájában folyamatosan csökkenő tendenciát kell produkálnia. 
     
  • Az árfolyamstabilitás biztosítására vonatkozó kritérium szerint az eurózónába belépni kívánó tagállam saját nemzeti valutájának árfolyamának a Gazdasági és Monetáris Unió harmadik szakaszába való belépést megelőző 2 évben, nem szabad átlépnie a második szakaszban megállapított árfolyamsávot. Gyakorlatilag ez azt jelenti, hogy az adott tagállamnak be kell lépnie az Európai Árfolyam-mechanizmusba (ERMII). Tehát az adott tagállam vállalja, hogy nem értékeli le nemzeti valutáját az ERMII rendszerén belül. 
     
  • A kamatok konvergenciájának biztosítása érdekében rögzítették, hogy a hosszú távú hitelek kamatlába az egy éves referencia-időszakban legfeljebb 2 százalékkal lehet több, mint a három legalacsonyabb inflációs mutatóval rendelkező tagállam államkölcsöneinek átlagos kamatlába. 

1991. január 1.-je óta az Európai Unió 19 tagállama vezette be az eurót. Dánia már korábban jelezte, hogy nem szeretne részt venni a Gazdasági és Monetáris Unió harmadik szakaszában, így Dánia csak akkor foglalható bele a 2014 óta kétévente publikált konvergenciajelentésekbe, ha azt külön kérelmezi. Ezekben rendszerint 7 tagállamot (Bulgária, Csehország, Horvátország, Magyarország, Lengyelország, Románia, Svédország ) vizsgálnak, abból a szempontból, hogy aktuálisan hol tartanak a kritériumrendszer teljesítését illetően. 

Euroszkepticizmus

A közös valuta bevezetése a gyakorlatban leginkább politikai akarat mentén megy végbe, ebből pedig következik, hogy a valutaövezetet alkotó gazdaságok heterogének lesznek és ebből fakadóan nem is alkotnak optimális valutaövezetet, amely így kérdéseket vet fel az eurózóna megfelelő működésével kapcsolatban.

Általános érv a közös valuta ellen, hogy azoknak az Európai Uniós tagállamoknak, amelyek bevezették az eurót, kötelezően le kellett mondaniuk monetáris önállóságukról, ami így lényegében azt jelenti, hogy a pénzügypolitika területén belül csupán a költségvetési-politika maradt a tagállamok kezében, ami azért jelenthet problémát, mert az aszimmetrikus sokkokat így csak a fiskális politika eszközeivel képesek kezelni.

A monetáris önállóság elvesztéséből egyenesen következik, hogy a tagállamok ezentúl nem rendelkeznének önálló árfolyam-politikával sem, amely korábban hasznos kiigazító eszközként szolgált. 

Az euró bevezetésével szemben azért is jogos lehet a szkepticizmus, mivel a közpénzügyi rendszer hatással van az eurót bevezetni kívánó országok makrogazdasági helyzetére is. A hitelfelvételből származó megnövekedett költségvetési kiadások rontják az egyensúlyt, ezen felül pedig egyre erősebb nyomás helyeződik a kamatokra és az árfolyamra. A devizakockázatban és szuverén kockázati felárban pedig megjelenik a fiskális politikai egyensúly és az államadósság emelkedő szintje. Relatíve nagy bizonytalansági faktort jelent az adaptáció kapcsán, hogy a Stabilitási és Növekedési Egyezményre alapozott intézményrendszer nem elégséges az egyes tagországok és az egész valutaövezet egészének stabilitásának fenntartásához.

Az euróövezeti intézményrendszer hiányosságai ráadásul a válságkezelés hatékonyságát akadályozzák,

hiszen az Európai Központi Bank csupán korlátozott jogosítványokkal rendelkezik, amelyeket ráadásul rendkívül mereven is értelmeznek, ezen felül pedig jelenleg nem létezik egy egységes válságkezelő intézmény az Európai Unióban. 

A tagállami kormányoknak tisztában kell lennie az adaptáció kapcsán azzal, hogy a közös valuta bevezetése túlfűtöttséget okoz az egész nemzetgazdaságban,

amit az állami költekezések kézben tartásával kell kezelniük, különben könnyen államadósságválság alakulhat ki. 

Az euróövezethez tartozó egyes államok adósságválságát gyakran az euróövezet válságaként értelmezik, a válságból adódóan pedig a szabályozás folyamatosan változik.

Egy felzárkózó nyitott gazdaság számára így kockázatokkal járhat egy fejlettebb heterogén régió közös valutájának és kamatszintjének átvétele.

Több tagállam nem véletlenül hosszú távra elhalasztotta a közös valuta bevezetését, mivel a Maastricht-i kritériumok több ország számára csak hosszú távon teljesíthető kritériumrendszert jelentenek. Igaz, a halasztáshoz a 2008-as pénzügyi válság is nagymértékben hozzájárult. Ezen felül azonban a belépésnek számos kockázata ismeretes, de a valutaövezethez való csatlakozás időpontjában a fő kockázatot a túlértékelt árfolyamon való belépés jelenti. A rizikót ennek kapcsán az jelenti, hogy a felzárkózó gazdaság számára túl alacsony reálkamatot jelent a közös nominális kamat, ami buborékok kialakulásához vezethet. További veszélyt rejt magában, hogy a termelékenység növekedéséhez viszonyítva túl gyors lehet a nominális bérek emelkedése, ami versenyképességi problémákat okozhat. 

Ha feszültségek alakulnak ki, azok kezelése saját valuta és monetáris politika hiányában nagyon nehéz, sőt belpolitikailag is nehezen elfogadtatható.

Az eurózónában, ha fertőzés üti fel a fejét, azt sokkal nehezebb és költségesebb kezelni saját jegybank nélkül, mint egy hiteles jegybankkal rendelkező feltörekvő gazdaság esetében. Ezt láthattuk a gyakorlatban 2021 szeptemberében Csehország és Szlovákia példáján keresztül. A 2021 szeptemberi cseh inflációs adatok ismeretében ugyanis év végére egy 5 százalék körüli infláció volt várható, amelyet a Cseh Nemzeti Bank egy jelentős kamatemeléssel (0,75 százalék) igyekezett orvosolni. Ezzel szemben

Szlovákia nem tudta meglépni a kamatemelést, hiszen tagja az eurózónának.

Szlovákiában is megugrott az infláció 2021 augusztusára, amely ekkor 3,8 százalékot mutatott. Ez, habár jóval alacsonyabb szám, mint a cseh adat és mint a térség országaiban ebben az időszakban mért inflációs mutató, az eurózónában azonban a szlovák inflációs mutató volt az egyik legmagasabb ebben az időszakban. A szlovákok a történelmi csehszlovák kapcsolat és a közelség miatt egyébként is élénken figyelnek a csehországi eseményekre. A szlovákok előtt így nem volt adott a kamatlábemelés lehetősége, ennek pedig az lett a következménye, hogy

Szlovákiában elszabadultak az ingatlanárak, hiszen rengetegen vették fel az olcsó kamatozású hiteleket.

Ebben az időszakban fogalmazódott meg a legtöbb szlovák közgazdászban először kritika a közös valutával szemben a jegybanki autonómiával kapcsolatban.

A magyar kimaradás és indokai

Magyarország hasonló utat járt be, mint Csehország és Lengyelország abban a tekintetben, hogy a 2008-as válságot követő időszakban vagy teljesítette a nominális kritériumrendszert vagy komolyabb makrogazdasági áldozatok nélkül is képes lett volna annak teljesítésére, ennek ellenére mindhárom tagállam a kimaradás mellett döntött. Ezzel

a válság előtti tendencia megfordult, hiszen a válság előtti időszakban ezek a tagállamok a gyenge makrogazdasági stabilizációs képesség okán döntöttek a kimaradás mellett, a válságot követően viszont saját belátásuk szerint döntöttek így.

Gyakori érvként hangzott el többek között az erőteljes preferencia a saját nemzeti valuta és annak stratégiai alkalmazása mellett, a különböző gazdaságpolitikai megfontolások, a sokféle érdekcsoport nemzeti valutát célzó támogatása ezért nem csatlakoztak a monetáris unióhoz, habár a csatlakozási szerződésben rögzítve van a jövőbeni adaptáció. 

Mindhárom országban függetlenek a jegybankok, viszont azok elnökeinek kinevezése már inkább átpolitizált. A válságot követő időszakra jellemző, hogy a kormányzat és a jegybank közötti kapcsolat elmozdult a kooperáció felé.

A közös valuta bevezetése helyett inkább szerepel prioritásként a gazdasági teljesítmény fokozása.

Magyarországon a vezető elit alapvetően elutasító a közös valutával szemben, ennek ellenére a közvélemény inkább támogató. A magyar esetben a politikai, társadalmi-gazdasági tényezők, mint például a kiszámíthatóbbnak vélt makrogazdasági tervezés és a szükséges fiskális és strukturális reformok halogatása azok a tényezők, amelyek kimaradásra ösztönzik a döntéshozókat.

A saját út 

Azon felül, hogy a tagállamok számára a kritériumrendszer teljesítését megnehezítették a koronavírus-járvány gazdasági hatásai, Magyarországnak, Lengyelországnak és Csehországnak nem elemi érdeke a közös valuta minél gyorsabb bevezetése. 

A koronavírus-járványt követő gazdasági helyreállítás után az országoknak ismételten növekedési pályára kell állniuk. Csehország, Lengyelország és Magyarország azonban jelen forgatókönyvek szerint ezt semmiképp sem az euró bevezetésével kívánja elérni. A három országról az euró kapcsán beszélhetünk egy egészről, hiszen hasonló a cseh, a lengyel és a magyar vezetés álláspontja az euróval kapcsolatban.

Csehország, Lengyelország, Magyarország és az eurózóna között markáns fejlettségbeli különbségek húzódnak, ennek megfelelően az euróadaptáció növekedési és stabilitási áldozatokat követelne mindhárom országban.

Ráadásul nem csupán az említett három ország és az eurózóna között rajzolódnak ki fejlettségbeli különbségek, hanem a három közép-európai ország között is, ami komplexebbé teszi a kérdést, hiszen az eurózónához csatlakozva már nem lesz országonként eltérő monetáris politika, így az Európai Központi Bank döntései az egyik országot negatívan, a másikat pozitívan érintheti. A cseh-lengyel-magyar csatlakozás továbbá azért sem indokolt, mert az euró nem váltotta be az egyik legfőbb várakozást: az eurózónán belül a konvergencia nem tudott felgyorsulni, az eddigi különbségek továbbra is fennállnak, sőt vannak olyan szélsőséges esetek is, hogy a különbségek a közös pénz bevezetése óta tovább nőttek. Ha körbetekintünk, Európa szerte azt láthatjuk, hogy az euró sikeressége kettős:

a déli perifériaállamok, mint Olaszország, Spanyolország, Görögország és Portugália nem voltak képesek profitálni a közös valutából, hiszen a fejlődésük azóta megállt, szemben például a németekkel, osztrákokkal és a hollandokkal.

Az eurózónán kívül viszont több ország sikeres felzárkózást volt képes megvalósítani saját nemzeti valutájával is: elég, ha megnézzük Svédországot, Lengyelországot, Csehországot, Dániát és Magyarországot. Az euró bevezetése nem volt képes megállítani az Európai Unió súlyának csökkenését a világban, ennek kapcsán pedig adja magát a kérdés, hogy akkor milyen ösztönző erő sarkallná Magyarországot, Lengyelországot és Csehországot, arra, hogy lecserélje a sikeres felzárkózást biztosító saját nemzeti valutáját? Kétségtelen tény ugyanakkor, hogy a közép-európai térség olyan szorosan összefonódott az euróövezettel, hogy a közös pénz sikere ezeknek az országoknak is elemi érdeke. Léteznek olyan vélekedések, amelyek szerint akkor érdemes komolyan elgondolkodni az euróadaptáción, amennyiben egy tagállam egy főre jutó GDP-je eléri az eurózóna átlagának 85-90 százalékát. Ez azonban, véleményem szerint, azért nem helyes, mert a versenyképességi hátránya is kulcsfontosságú tényező kell, hogy legyen.

Jelenleg a koronavírus-járvány gazdasági hatásainak közepette nem reális az euróadaptáció kérdésével komolyan foglalkoznia a politikai pártoknak – annak ellenére, hogy ezt a hazai ellenzék már megtette –, hiszen az euró több előnye ma már nem feltétlenül érvényes,

mint például az alacsony kamat; a közös pénzből való hátrányok azonban egyre fokozottabban érvényesülnek. Az euróbevezetés kérdése 2022-re túlmutat egy egyszerű gazdasági kérdésen: ma már sokkal inkább politikai, sőt szuverenitási kérdéssé lépett elő. Csehország, Lengyelország és Magyarország többek között a szocializmus jelentette múlt miatt is feltétel nélkül igyekszik őrizni szabadságát és szuverenitását, amit a közös pénz bevezetése egyértelműen veszélyeztet. 

Joseph E. Stiglitz amerikai közgazdász a Columbia Egyetem professzora a közös valutával szembeni szkepticizmusát az alábbi hasonlatban foglalta össze: 

„Az eurót gyakran rossz házasságnak is nevezik. Ez a valuta lényegében különböző országok házassága. Amikor egy bajba jutott pár házassági tanácsadásra megy, a régi típusú tanácsadók megpróbálják kitalálni, hogy hogyan tudna működni a házasság, míg a modern típusúak így kezdik: Meg kell-e menteni ezt a házasságot? Az elválás költségei – mind pénzügyi, mind érzelmi értelemben – nagyon magasak lehetnek. De az együtt maradás költségei pedig még magasabbak.” 

Mindezek tudatában Magyarország, Lengyelország és Csehország a jelenlegi forgatókönyvek szerint az euróadaptáció tervezett céldátumát még tovább fogják tolni, hiszen jelen állás szerint egyik ország sem kezeli prioritásként az adaptációt, hiszen a reálkonvergenciának ezt mindenképpen meg kell előznie.

*

Források:

  • EUMSZ 13. jegyzőkönyv 1. cikk. (hozzáférhető: https://eur-lex.europa.eu/legal-content/HU/TXT/PDF/?uri=CELEX:12012E/TXT)
  • EUMSZ 12. jegyzőkönyv 1. cikk. (hozzáférhető: https://eur-lex.europa.eu/legal-content/HU/TXT/PDF/?uri=CELEX:12012E/TXT)
  • EUMSZ 13. jegyzőkönyv 3. cikk. (hozzáférhető: https://eur-lex.europa.eu/legal-content/HU/TXT/PDF/?uri=CELEX:12012E/TXT)
  • EUMSZ 13. jegyzőkönyv 4. cikk. (hozzáférhető: https://eur-lex.europa.eu/legal-content/HU/TXT/PDF/?uri=CELEX:12012E/TXT)
  • Az Európai Központi Bank 2020. évi Konvergenciajelentése. Hozzáférhető: https://www.ecb.europa.eu/pub/convergence/html/ecb.cr202006~9fefc8d4c0.hu.html
  • Dr. Arató Krisztina, Dr. Bóka János, Dr. Koller Boglárka, Dr. Molnár Anna, Dr. Nyikos Györgyi, Dr. Raffai Katalin, Dr. Szegedi László, Dr. Varga László: Közigazgatási 
  • Szakvizsga. Általános Közigazgatási Ismeretek: V. modul: Az Európai Unió szervezete, működése és jogrendszere (Budapest: Nemzeti Közszolgálati Egyetem 2018) 20. o.
  • Szijártó Norbert: Az euró bevezetése a közép-kelet-európai régióban – tapasztalatok és kimaradás (Budapest: Magyar Tudományos Akadémia Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont, Világgazdasági Intézet 2018) 12. o.
  • Neményi Judit, Oblath Gábor: „Az euró bevezetésének újragondolása” Közgazdasági Szemle, 2012/LIX. évf. 575-576.
  • Neményi Judit, Oblath Gábor: „Az euró bevezetésének újragondolása” Közgazdasági Szemle, 2012/LIX. évf. 570-571.