Belföldi légi járatot indítottak Belgrád és Nis között

2022-01-13 08:48:00
Bár éveken keresztül téma volt, Belgrád és Nis között most először indítottak repülőjáratot. Ez az egyetlen hazai, városközi légi járat Szerbiában. Igaz nem idegen jelenség ez, hiszen korábban is működött hazai, városközi járat, de hosszabb távon. Ez a szolgáltatás akkor szűnt meg, amikor Szerbia és Montenegró búcsút mondott egymásnak, vagyis Montenegró kilépett az államszövetségből. Akkor, 2006-ban az utolsó hazai járat Nisből Tivatba, Belgrádból pedig Podgoricába és Tivatba indult.

A Nisből Belgrádba induló járat évtizedes tervekre tekint vissza, de eddig soha nem valósult meg. A légi közlekedés fejlődését, az egykori Jugoszlávia szétesése jelentős mértékben megnehezítette, így ezeknek a terveknek a megvalósítását is. A városközi légi járatot az 1999-es NATO bombázások után, a nisi Nagy Konsztantin Repülőtér (Veliki Konstantin Aerodrom) felújítását követően 2003-ban és 2004-ben indították újra, de hát a politikai változások miatt rövid életű volt.

Másfél évtizedes szünet után,  január 6-tól azonban újra felélesztették a városközi légi szolgáltatást. Ezúttal is szerbiai légitársaság, az Air Serbia közlekedik majd a két város között, mégpedig hetente két-két alkalommal szállítja majd az utasokat, így Belgrádból csütörtökön és szombaton utazhatnak Nisbe, míg Belgrádba pénteken és vasárnap indul járat.

A két szerbiai város között  A319 és ATR72 típusu Airbusok repülnek majd, 144, illetve 66 fős kapacitással.

A szemfülesebb utasok elővételben már 2.519 dináros (21 eurós) áron is találhattak jegyet, de tegnap, a januárra fennmaradt jegyek Belgrádból Nisbe már 6.426 dinárba (55 euróba) kerültek. Egyébként Belgrád és Nis között a városközi buszjáraton a jegy ára 1700 és 2000 dinár között mozog (egy irányban).

Miért indul repülőjárat a két város között?

Az Air Serbia légitársaság 51 százalékos tulajdonjoga Szerbia kezében van, így az állami vállalatok közé tartozik. A fennmaradt tulajdon 49 százaléka az Egyesült Arab Emírségek légitársaságáé, az Etihad Airwaysé.

Egyes adatok arra mutatnak rá, hogy az Air Serbia nehéz helyzetben van, hiszen a 2020-as évet 77 millió eurós veszteséggel zárta, de az állami vállalat által közzé tett adatok alapján, csak a múlt év augusztusában, ami 2021-ben a legmozgalmasabb hónapnak számított, több mint 300 ezer utast szállított menetrend szerinti charter járatokon.

Tavaly január és szeptember között az Air Serbia összesen 1 257 597 utast szállított, ami egyben azt jelenti, hogy a belgrádi Nikola Tesla Repülőtér utasainak 51 százalékát szállította a légitársaság. A járvány ellenére növelni tudta az utasok számát, így a bevétele is jobban alakult. Egyelőre még nem tették közzé, hogy 2021-es évet sikerült-e pozitívan zárniuk.

A szerb kormány tavaly októberi döntése, 2022. január 1-je és 2023. december 31-e között a Belgrád-Nis járatot közérdekűnek minősítette. A járatot úgy képzelték el, hogy hetente négyszer a két város között repül, hetente kétszer pedig Tivatba, Kölnbe, Athénba, Isztambulba, Ljubljanába és Frankfurtba utazik majd.

Ezt a döntés megelőzően Szerbiában 12 légi járat számított közérdekűnek, mindegyik Nisből indult és az állami költségvetésből támogatták azokat. A legújabb kormánydöntés alapján ugyanakkor már csak 10 járat számít közérdekűnek, amiből három járat a kraljevói repülőtérről, hét pedig a nisi repülőtérről indul.

Nem számít rendkívülinek az állam ilyen hozzáállása az egyes légijáratok iránt. Európában több ország is támogat bizonyos repülőjáratokat, hogy növelje ezzel a polgárok mozgási lehetőségeit, hozzájárulva a gazdasági és idegenforgalmi lehetőségekhez. Rendkívüli ugyanakkor, hogy Belgrád és Nis között a távolság csupán 241 kilométer, így felmerül a kérdés, hogy hányan veszik igénybe majd ezt a lehetőséget. Illetve az sem mellékes kérdés, hogy egy (vagy tíz) támogatott járat milyen mértékben tudja rendezni az adott vállalat anyagi helyzetét?