György László: Finn vezetők ismerik el a magyar, harmóniára törekvő gazdaságpolitikát

2021-09-28 19:14:00

Írta: Rádi Balázs
György László Helsinkiben ismertette a hazai, fenntarthatóságra törekvő gazdaságpolitikát.

György László gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkár egy kedden közzétett Facebook-posztban számolt be a Helsinkiben szerzett tapasztalatairól, ahol egy tárgyalássorozat keretében vitatta meg finn vezetőkkel a fenntarthatóságra törekvő gazdaságpolitika irányvonalait, illetve az elmúlt évtized hazai eredményei is szóba kerültek:  

„Helsinki, ami már »Nyugat«.

Másfél napos tárgyalássorozaton vagyok túl Helsinkiben, ahol a magyar álláspont megismertetésén dolgoztam, és szövetségesekre leltem.

Nina Kopola, a Business Finland vállalkozásfejlesztési ügynökség vezérigazgató asszonyának, aki állami megbízatása előtt Finnország első női vezérigazgatója volt tőzsdei cég élén, és Jaakko Hirvola, a Technolgy Industries of Finland (Teknologiateollisuus) vezérigazgatójának bemutattam Valit, a magyar vállalkozói információs portált. Ráadásul, mindezt Magyarországon működő finn vállalkozások példáján keresztül. Elmondásuk szerint ilyen célzott és egyszerű, három kattintásra elérhető vállalkozásfejlesztési segítség Európa legdigitalizáltabb országában, Finnországban sem áll a vállalkozások rendelkezésére.

Hirvola úrral megállapodtunk abban is, hogy a felnőttképzési rendszereink mérhetővé tételében együttműködünk, ugyanis ez a munkaerő megújulásának és a stabil foglalkoztathatóságnak az alapja. Elmondása szerint ebben a munkában előttük járunk.

Jarkko Levasma, a finn Pénzügyminisztérium digitális igazgatója bemutatta a vállalatokat segítő kormányzati digitalizációban elért eredményeiket.

Az Áder János köztársasági elnök úr által kezdeményezett PlanetBudapest2021 fenntarthatósági világtalálkozó felvezető eseményén Urkuti György nagykövet úr meghívására ismertettem a fenntarthatóság magyar modelljét, ami nem csak környezeti, hanem népesedési, gazdasági és pénzügyi értelemben is fenntarthatóságra törekszik. Ezért környezet-, család-, munka- és tudásalapú.

Vesa Kanniainen professzorral a Covid utáni új gazdaságstratégiai egyensúlyról beszélgettünk Egyensúlyteremtés c. könyvem angol kiadása kapcsán. Elismeréssel illette Magyarország 2010 utáni munka- és tudásalapú, vállalkozásbarát gazdaságpolitikáját, amivel sikerült jövedelmet átcsoportosítanunk a járadékvadászoktól a gyermeket vállaló, dolgozó és vállalkozó magyar családoknak.

Jukka Ihanus, aki egyszerre két finn minisztériumnak is államtitkára, arra kért, hogy működjünk együtt a józan gazdasági megfontolásokon alapuló ambiciózus klímapolitikában. Ahogyan Terhi Lehtonennel, a környezetvédelmi minisztérium államtitkárával is egyetértettünk a zöld átállás és a tudományos bizonyítékokon alapuló megközelítés fontosságában. Így talán azt is el fogjuk tudni érni holnap Brüsszelben, hogy az Európai Bizottság elismerje a nukleáris energia fokozottabb szerepét a szén-dioxid kibocsátás csökkentésében.

Hajrá patrióták, hajrá Finnország, hajrá magyarok!” – írja György László a Facebook-posztban.