Hét pontban arról, hogyan gazdagodhatunk meg egyénileg és közösségként

2021-09-16 10:03:00
Eljött a globalizáció negyedik korszaka: immár cégek mozgatta alkatrészek és áruk helyett platformokon szervezett tartalmak lehetnek a világgazdaság kulcstermékei. Miben lesz más, ha termékek gyártása és szállítása helyett digitális szolgáltatások finanszírozása, előállítása és közvetítése szervezi majd a világot? A virtuális térbe költöző világban a gazdaságpolitikát megalapozó statisztikák és maga a gazdaságpolitikai eszköztár is értelmét és eredményességét veszítheti. Mégis lehet kiút, hiszen már tudni, milyen tevékenységekre építhető gyarapodás az új világgazdasági korszakban – ezekről a kérdésekről ír Szepesi Balázs, az MCC Közgazdasági Iskolájának vezetője az Összkép blogon.

Ilyen lesz az új, digitális világ

„Először is fontos rögzíteni, hogy

a globalizáció egy-egy új korszakának kialakulása korábban sem járt a korábbi gazdasági rend eltűnésével.

Nem installáltuk újra a Mátrixot, hanem csak upgrade-eltük. (...) A most kibontakozó negyedik korszak sem küldi nyugdíjba a konténerszállító hajókat, a globális brandek termelési hálózatai, a magyar városok határában működő könnyűszerkezetű gyárak sem fognak bezárni. Csak ez a világ is elérte a csúcspontját. A termékeket, offline szolgáltatásokat előállító szektorok gazdasági súlya, foglalkoztatási szerepe és hatalma csökken. Megmosolyogtató, amikor néhány elavult földrajz lecke még a nyersanyagok világának kultúrájából itt ragadva az ásványkincsekben gazdag, jó termőföldű országokat tartja gazdagnak. Ugyanilyen régimódi lesz aszerint megítélni az országokat, városokat, hogy mit is gyártanak ott” – írja Szepesi.

„A pénz a virtuális világban, annak szereplői között keletkezik és kering, a valós világban csak ott nyer értelmet, ahol az emberek azt offline célokra használják: élnek, fogyasztanak, építenek.

Az a földrajzi hely lesz gazdagabb, ahol több pénzt csatornáznak ki a virtuális valóságból a fizikaiba.

Az egyének és közösségeik a virtuális világban betöltött szerepük és pozíciójuk révén lesznek szegények vagy gazdagok. Azaz mind az egyes embereknek, mind a közösségeknek meg kell tanulniuk, melyek a virtuális világban értékes ismeretek és képességek, hogyan lehet azon belül pozíciókat építeni és megvédeni.

Egy ilyen világban a játékszabályokat a fizikai valóság már nem nagyon korlátozza. Egy üzemben a technológia optimális működéséhez igazodik a szervezet. Hasonlóképpen egy termék előállításának és fogyasztókhoz jutásának szervezését a gyártás és az értékesítés logisztikai jellemzői határozzák meg. A digitális korban a valóság már nem korlátoz, nem stabilizál és nem is inspirál. Kizárólag az egyéni és közösségi szándékok, megszokások, viszonyok, döntések, megegyezések, hitek és normák határozzák meg a világ működésének szabályait. Az ideológiák, eszmék, kapcsolati hálók világalkotó ereje megnő” – teszi hozzá.

Hogyan kapcsolódhatunk be a digitális gazdaságba?

Szepesi szerint „csak szemléljük még ezt az új világot, nehéz felfogni, mi is történik. Az első fontos dolog, hogy ha jó pozíciót akarunk elfoglalni benne, akkor törekedni kell a megértésére. Idegenkedhetünk, megijedhetünk, mint becsületes gazda a cséplőgéptől, nem menekülünk a gépszíj elől. Az alapján, amit most látunk

az nyer, aki (1) eredetit tud alkotni, (2) egyedinek tud látszani, (3) határozottan tudja megvédeni és erősíteni közösségi, piaci pozícióját, (4) könnyen tanul és (5) alkalmazkodik, sikeresen (6) épít kapcsolatot és (7) működik együtt.

Ez egyaránt igaz az egyénre, az olyan önkéntes közösségekre, mint egy vállalat vagy egy egyesület és az olyan politikai közösségekre, mint egy település vagy egy állam. Ezt a valamennyire ad-hoc hetes listát érdemes átgondolni, pontosítani és kitűzni a falra otthon vagy a közéleti fórumokon” – teszi hozzá.

(MTVA: Oláh Tibor)

„Gazdasági prosperitásunkat az fogja meghatározni, vannak-e olyan szervezeteink, működési kultúráink, amelyeknek jó helyre van jegyük a digitális szolgáltatások korába. A matematikai tudás, a filmipari képességek, az erős zenei, irodalmi kultúra, az európai szellemi vérkeringésbe integrálódó emberek és műhelyek mind bizakodásra adnak okot. A gazdaságunk azonban a kétes jövőjű termelésre épül, kevés az olyan magyar szervezet, amelynek képes a fogyasztói kapcsolatokat, a cégközi interakciókat, az innovációs törekvéseket akár csak az itthoni fogyasztók vagy vállalkozások között integrálni.

Mindezek alapján jelenleg úgy néz ki, hogy

a digitális szolgáltatásokra épülő globalizációba egyénenként, kis szervezetenként tudunk beszállni,

lényegében átörökítve a globális termelési láncok világában elfoglalt beszállítói pozícióinkat. Ennek a sikeres váltásnak is komoly feladatai vannak, meg kell teremteni annak feltételeit és motivációit, hogy minél több ember és vállalkozás számára legyen meg a lehetőség és a motiváció az új világba való beilleszkedésre” – fogalmaz a közgazdász.

Jó, de nekem mit kell tennem?

„Ez persze mást jelent a szolgáltató központokban elhelyezkedők főiskolát végzettek számára, más feladatokat ad a kreatívvá, programozóvá vagy az online élet szervezőivé váló diplomásoknak és más kihívások elé állítja a kiemelkedő szellemi termékeket előállító vagy saját sikeres vállalkozást, platformot építeni képes elitet. Ehhez intézményekre, kultúrára van szükség. Emellett arra, hogy az átállásra képtelen emberek egzisztenciáját meg tudjuk védeni, számukra biztonságos megélhetést kínáló pályákat kínáljon a megmaradó, de eljelentéktelenedő termelés vagy a digitális szolgáltatások világának még ki nem talált segédszemélyzete” –szorgalmazza a szerző, aki felteszi a kérdést, hogy vajon vágyhatunk-e ennél többre.

Merthogy szerinte „a globalizáció első korszakának vége felé a globális rendben való előrelépés sikerült, ezt mutatja a klebensbergi oktatási rendszer, a Fasori Gimnázium, a Ganz, az Egyesült Izzó példája. A második korszak a kommunizmus idejére esett: az ambíció megvolt, de eladósodáshoz vezetett. A harmadik, a komoly adósság és a szétzilált közviszonyok miatt hátránnyal induló korszakban,

a rendszerváltás óta eltelt három évtizedben a globális ellátási láncok alsóbb szegmenseiben találtunk helyet,

egyéni, szervezeti képességektől függő hozzáadott értéktermelő képességgel. Mindezek alapján lehet helye a komolyabb céloknak, érdemes arra törekedni, hogy előre lépjünk a globalizáció korszakváltásával.”

Két útra is ráléphetünk

Ebbe az irányba a közgazdász szerint két út vezet. „Vagy kivételes minőségű képességeket tudunk kiépíteni a virtuális világ számára fontos területeken, vagy a virtuális szolgáltatások globális piacának építésébe tevékenyen beszállni képes platformokat, integrációs szervezeteket építünk: kiváló iskolákat, innovációs rendszereket, fogyasztói platformokat, saját szervezeti kultúrával és branddel rendelkező alkotó műhelyeket… Ha bízunk magunkban, ezek előbújnak majd a földből. Csak olyan közeg kell, ami támogatja létrejöttüket, úgy óvja őket megerősödésük közben, hogy ne kényelmesedjenek el és segíti őket abban, hogy a globális térben értelmezhető erőt, presztízst szerezhessenek.”

 

(Címlap: Mini Vision Urbanaut digitális tanulmányautó a müncheni Nemzeközi Autószalonon (IAA) 2021. szeptember 6-án. Az eddig Frankfurtban megrendezett járműipari kiállításnak most először München ad otthont. MTI/EPA/Sascha Steinbach)