MNB: Elégedett az IMF a magyar válságkezeléssel

2021-05-04 08:23:00
A Nemzetközi Valutaalap (International Monetary Fund, IMF) megállapította, hogy a magyar hatóságok gyorsan és határozottan reagáltak a válságra, a monetáris politikai válaszok megfelelőek voltak – közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) az MTI-vel hétfőn.

A washingtoni székhelyű szervezet április végén folytatott gazdaságpolitikai konzultációt Magyarországgal. Szakértői az MNB-n kívül a Pénzügyminisztérium, az ITM, valamint a kereskedelmi bankok, iparági szövetségek képviselőivel is egyeztettek – ismertették.

Az IMF szerint Magyarországon a gyors oltási program a legtöbb uniós államhoz képest korábbi nyitást tehet lehetővé, a fellendülés már idén megkezdődhet. Megállapították, hogy folytatni kell a célzott fiskális támogató intézkedéseket, amíg a folyamat meg nem erősödik, a többlet adóbevételeket pedig a gyorsabb visszaépítésre kell fordítani, ha a fellendülés a vártnál gyorsabb lesz.

A monetáris politikának fel kell készülnie a fokozódó inflációs nyomásra is

– véli az IMF a közlemény szerint.

Hozzátették, hogy a szakértők elismerték a versenyképesség erősítésére irányuló erőfeszítéseit, de további javítást is szorgalmaznak, hogy a magyar gazdaság hatékonyan birkózzon meg az átalakítások jelentette, valamint a demográfiai és éghajlati változás okozta kihívásokkal.

Alapokmánya alapján az IMF jellemzően évenkénti gyakorisággal készít gazdaságpolitikai értékelést a tagállamokról. Az idei egyeztetést a korábbiaktól eltérően virtuális formában tartották – olvasható a közleményben.

(MTI)