Kijózanító kibercsapás után önt pénzt a kiberbiztonságba Franciaország

2021-02-22 16:41:00
Egymilliárd eurót fordít a kiberbiztonság megerősítésére a francia kormány az egyre gyakoribb internetes támadások miatt, amelyeknek két kórház is áldozatul esett a közelmúltban, jelentette be a múlt héten Emmanuel Macron államfő.

Az összegből a kormány a kibervédelmi ágazatot fogja fejleszteni, amely 2025-re mintegy 25 milliárd euróra tervezi növelni a forgalmát, s meg kívánja duplázni a területen dolgozók számát.

„Számos rendszert támadnak meg mindennap, váltságdíjat kérnek tőlük (a blokkolt rendszerek feloldásához) anélkül, hogy ezt egyértelműen kimondanák” – hangsúlyozta az elnök, miután egyórás videókonferencián vett részt a közelmúltban megbénított két kórház vezetőivel és orvosaival.

Az elmúlt két hétben a délnyugati Dax és az ország középső részén található Villefranche-sur-Saone kórháza is támadás célpontjává vált.

„Amit önök elszenvedtek, jól mutatja egyszerre a sérülékenységet, illetve a védekezés és beruházás felgyorsításának szükségességét”, mondta Emmanuel Macron, aki szerint a koronavírus-járvány közepén válság a válságban a kórházak elleni kibertámadás-sorozat.

Mindkét kórházat teljesen lebénította az informatikai rendszere megtámadása, a műtéteket el kellett halasztani, a betegeket pedig más létesítményekbe szállították át. Feltehetően hetekre lesz szükség, hogy visszaálljon a normális menetrend az intézményekben.

A kórházak a többi francia közigazgatási intézményhez hasonlóan „szigorú utasításba kapták, hogy soha nem fizethetnek váltságdíjat”, emlékeztetett az államfő, miközben a kibertámadások, amelyek 11 százaléka kórházakat érint, megnégyszereződtek 2020-ban.

A kormányzat a kiberbiztonsági stratégia területén szeretné szorosabbra fűzni a közszféra és a magánszektor közti kapcsolatokat, annak érdekében, hogy a külföldi szereplőknek a francia piacon jelenleg 30-40 százalékos arányát csökkentse.

Emmanuel Macron üdvözölte a párizsi Défense üzleti negyedben hamarosan létrejövő úgynevezett kiberkampuszt, ahol 20 ezer négyzetméteres területen az ágazat mintegy hatvan kulcsszereplője (cégcsoportok, start-upok, közszereplők, képzési szervezetek, kutatóintézetek és egyesületek) együtt fognak dolgozni. A szektorban dolgozók számát a kormány 40 ezerre duplázná, és szeretne megerősíteni legalább három hazai kibervédelmi vállalkozást.

Az információs rendszerek védelmének nemzeti ügynöksége (Anssi), amely a közintézmények kiberbiztonságának erősítését segíti, 2021 végére hatszáz embert fog foglalkoztatni a 2017-es négyszázhoz képest.

Guillaume Poupard, az Anssi igazgatója szerint a váltságdíjat követelő támadásokat elindító hálózatok száma alig tucatnyi. Emlékeztetett arra, hogy egy nemzetközi rendőri együttműködésnek köszönhetően a közelmúltban sikerült a kibertámadások elkövetésére az elmúlt évtizedben leggyakrabban használt, Emotet és Egregor nevű programok működését megszakítani.

(MTI)