Sztárközgazdász: A nyugati világ a türelmetlensége miatt bukta el a járványkezelést

2021-02-24 11:09:00
A nyugati világ addig üti a vasat, amíg meleg. Ebbe pedig nem fér bele az állóképesség, az állhatatosság, a türelem és a hosszabb távú, közösségi célokért való áldozatvállalás. Anyagi értelemben a Nyugat volt a leginkább felkészült, mégis csúnyán leszerepelt a koronajárványban, véli Branko Milanovic.

2019 októberében a John Hopkins University és az Economist Intelligence Unit közzétett egy globális járvány készültségi jelentést, melyet nem is időzíthettek volna jobban – azonban súlyosan mellélőttek vele. A készültségi jelentés eredményei ugyanis teljesen eltérnek a 2020-ban bekövetkezett eseményekől, a nyugati kutatók eredetileg azokat az országokat tartották a legjobb potenciális védekezőnek, amelyek a legcsúnyábban leszerepeltek (lásd az alábbi ábrát). Megvolt minden eszközük, de mégis kudarcot vallottak? A világhírű közgazdász, Branko Milanovic posztjában amellett érvel, hogy a Nyugat a mának él és ismeretlen számára életformájának korlátozása és bármiféle áldozatvállalás a hosszabb távú sikerért. Alább közöljük a közgazdász gondolatait.

Leszerepeltek a nyugati elemzők

Az idézett jelentés szerint a három legjobban felkészült ország: az Egyesült Államok (a valóságban a koronavírus-járvány 2020. decemberéig egymillió főre majdnem 1000 halálesetet követelt), az Egyesült Királyság (szintén) és Hollandia (majdnem 600 halott egymillió esetből). 

Ehhez képest Vietnám, amely az 50. helyre került, csupán 0,4/egymilliós arányt tudhat maga mögött, és Kína az 51. helyen szerepelt, szintén csupán 3/egymillió halálozási aránnyal. Japán a 21. helyre került (20/egymillió) és vele együtt Indonéziát (69/egymillió) és Olaszországot (csaknem 1100/ egymillió) az elemzők azonos készültségi szintre sorolták. Szingapúr (5/egymillió) és Írország (428/egymillió) szintén egy szintre került, pedig óriási különbséget mutattak a járvány kezelésében.

Azok az emberek, akik feltehetőleg a legképzettebbek voltak ahhoz, hogy megállapítsák a legjobb felkészülési módokat és a készültség állását egy világjárványra, legalábbis a jelentés szerint, teljes kudarcot vallottak.

Tévedésük azt is megerősíti, hogy mennyire váratlan és nehéz megmagyarázni a fejlett országok bukását – beleértve az Egyesült Államokat, Európát, Oroszországot és Latin-Amerikát is – a járvány kezelésében. A kudarc nyilvánvalóvá válása óta nem volt hiány a lehetséges magyarázatok megtalálásában: inkompetens kormányok (különösen a Trump-kormány), adminisztratív zavarok, „polgári szabadságjogok”, a veszély kezdeti alábecsülése, az egyéni védőeszközök behozatalától való függés – ezek mind magyarázatot adnak arra, hogy miért is lett ennyire félrekezelve a helyzet sok esetben – véli Milanovic.
 
Mint hozzáteszi, katonai analógia szerint a COVID-kudarc olyan, mint az 1940-es francia bukás. Ha bármilyen objektív kritériumot vizsgálunk meg (katonák száma, felszerelés minősége, mozgósítási erőfeszítések), akkor a francia vereségnek soha nem kellett volna megtörténnie.

Hasonlóképpen, ha megnézzük a COVID járvánnyal kapcsolatos objektív tényezőket, amit az októberi jelentés is vizsgált: az egy főre jutó orvosok és nővérek száma, az egészségügyi kiadások, a lakosság iskolai végzettsége, a teljes jövedelem, a kórházak minősége – ezek alapján lehetetlen megmagyarázni a halálozási arányokat az Egyesült Államokban, Olaszországban vagy az Egyesült Királyságban, ezek elméletileg a legfelkészültebb országok egy járvány esetére. Ez tévesztette meg a nyugati kutatókat is Milanovic szerint, akik egy tényezővel nem számoltak.

A kudarc legélesebben akkor látható, ha szembeállítjuk a nyugati országokat a kelet-ázsiai országokkal, ahol lehet akár demokrácia, akár önkényuralom – az eredményeik nagyságrendekkel meghaladják a fejlett országokét, politikai rendszerektől függetlenül. Mint alább a közgazdász bemutatja, talán nem is a politikai rendszer, hanem a kultúra számít.

De hogyan is lehetséges ez?

Sokan úgy vélik, a meglepetés egyik oka, hogy az ázsiai országoknak már korábban is szembe kellett nézniük különböző járványokkal, mint például a SARS vírus. Valamint a nyugati individualizmussal ellentétben Ázsiában főként a kollektivizmus érvényesül, mely által könnyebben kordában tudták tartani a vírus terjedését.

Egy másik ok, mely mélyebben eredeztethető, empirikusan nem bizonyítható és lehetetlen bármilyen pontossággal mérni (ezt a közgazdász is elismeri, hiszen csak hipotéziseket fogalmaz meg), az a türelmetlenség.

Mint érvel, ha megnézzük a nyugati országok reakcióját a világjárványra, akkor megdöbbentő annak türelmetlen jellege. A lezárási intézkedéseket – gyakran vonakodva – csak tavasszal vezették be, amikor a járvány már a csúcson volt. Amint egy minimális javulás is történt, a lakosság azt egyből a járvány végének tekintette és a kormányok is örömmel vettek részt ebben a nagy közös önámításban, elkezdődött a nyitás-zárás sorozat. Milanovic szerint jellemző, hogy Nyugaton a kezdettől fogva nem az volt a cél, hogy a járványt a lezárásokkal megszüntessék. Ehelyett eleve azt célozták, hogy a járványgörbét lapítsák ki, azt próbálják alakítgatni. Nyárra már csak elszórtan maradt volna egy-egy kis gócpont, amit újabb nyári, még szigorúbb intézkedésekkel fel lehetett volna számolni, mint tették azt Kínában: júniusban zárták be Pekingben a több millió embert ellátó legnagyobb piacot, csupán egy-egy eset miatt.

Egyébként épp ezt a hibát igyekszik elkerülni Magyarország, mert mint bebizonyosodott a portugál példán is, nyitni szinte mindenki tud, de a gazdaság fenntartható újraindítása már más kérdés. Mint korábban írtuk, nagyon visszaütött Portugáliában az elhamarkodott enyhítés, ezért sem véletlen, hogy könnyítésekről egyelőre nem lehet beszélni a magyar miniszterelnök szerint.

Aztán ősszel a járvány megbosszulta a türelmetlenséget, visszatért és a szigorú intézkedéseket ismét csak vonakodva, nyomás hatására, és azzal a reménnyel vezették be Nyugaton, hogy az ünnepekre ismét felszabadulhat mindenki, legalább átmenetileg, az azt követő hosszabb távú események ismét nem számítottak.

Milanovic szerint be kell látni, hogy a Nyugati kormányok valószínűleg nem voltak hajlandóak a kelet-ázsiai megközelítést alkalmazni, hiszen a nyugati kultúrában egy kicsit mindenki türelmetlen, és minden problémát a lehető leghamarabban és legolcsóbban, a leginkább fájdalommentes módon akar megoldani – azonban mint kiderült, ez a mentalitás a COVID esetében nem működött.

A türelmetlenség pedig kapcsolatba hozható az ideológiákkal és a politikával is. Az „addig üsd a vasat, amíg meleg” világában nagy és gyors gazdasági sikereket lehet elérni és lényegében ez az egyén legfőbb életcélja. A gazdasági szereplők legfőbb vágya, hogy mindent a lehető leggyorsabban érjenek el és vigyenek véghez, az állóképesség, az állandóság, a kitartás kevésbé számít erénynek. Egyszer már belesétált a világ ebbe a csapdába, hiszen a financializáció (pénzügyiesedés) lényege is az volt, hogy lassú és fokozatos, termelő beruházások helyett a gyors és nagy extraprofitokat kereső globális tőketulajdonosok igényeinek megfelelően építették le a pénzügyi szabályozásokat az angolszász világban, ami a 2008-as globális pénzügyi összeomláshoz vezetett, Magyarországon pedig devizahitelezési csapdaként is megjelent.

Nyugaton tehát gyors sikereket akarunk és mi gyorsabb siker a pénzügyi manipulációnál? 

– teszi fel a kérdést Milanovic.

A türelmetlenség a háztartások hatalmas eladósodásában is megmutatkozik, különösen az USA-ban. A közepes jövedelmű háztartások Thaiföldön és Kínában megtakarítják a jövedelmük majdnem egyharmadát, míg az Egyesült Államokban, amely egy sokkal gazdagabb ország, a háztartások sokszor túlköltekeznek és megtakarítások helyett, adósságokba verik magukat. Pedig a közgazdasági logika szerint épp a gazdagabb háztartásoknak kellene többet megtakarítaniuk. 

Az eladósodással, mint Milanovic rámutat, azt jelezzük, hogy a mai nap, a mai fogyasztás értékesebb számunkra, mint a holnap.

Az amerikai társadalom credit society, mert többet mutat, mint amije van, a magyar pedig debit society, mert mi azt is eltitkoljuk, ami a miénk – nyilatkozta a Makronómnak Tálos Péter, a szintén ázsiai, tajvani Foxconn csoport alelnöke (interjúnk a csütörtöki Mandiner hetilapban lesz olvasható). Ez az állítás is arra utal, hogy Amerikában a gazdasági rendszer ösztönzi, jutalmazza a nem racionális eladósodást és hitelfelvételt (akkor is, ha valakinek arra semmi szüksége), ami kulturálisan egyfajta türelmetlenségnek a gazdasági megjelenési formája.

Kafka a Naplókban azt írta, hogy két kardinális probléma van, amelyből az összes többi probléma eredeztethető: a türelmetlenség és lustaság. De mivel a lustaság a türelmetlenségből fakad – írja – valójában csak egy probléma van: a türelmetlenség. Talán ideje lenne megvizsgálnunk ezt a tényt – zárja gondolatait a szerb-amerikai közgazdász.

Makronóm-vélemény

Jó példa ez arra, hogyan formálják a gazdasági folyamatokat olyan puha, rejtett, sokszor nem is látható jelenségek, mint a kultúra és az értékek. Léteznek türelmes és türelmetlen gazdaságok? Ha egy pillanatra visszatekintünk Japán ezeréves cégeire, amelyek nyugati szemszögből nézve furcsa módon nem igyekeznek a profitot maximalizálni, mégis túlélik a legtöbb nyugati óriásvállalatot, talán közelebb jutunk a válaszhoz.

Blősz Dalma és Oláh Dániel cikke. Fotó: OECD/Flickr.