2008 óta nem látott magasságokban a kínai tőzsde

2021-01-08 10:04:00

Takács Zsolt
A kínai tőzsde 2008 óta nem volt ilyen magas szinten, amelynek hátterében a vártnál erősebb általános gazdasági fellendülés áll.

A CSI 300 index, amely a legnagyobb értékű sanghaji és sencseni vállalatokat listázza, kedden 1,9 százalékos növekedéssel 5368 ponton zárt, amelyre 2008 január óta nem volt példa.

Kína növekedése töretlennek tűnik, miközben a többi ország küzd a koronavírus negatív hatásaival. A járvány megjelenésével a kínai gazdaság először csökkent négy évtized alatt 2020 elején.

Tavaly Kína elkerülte a technikai recessziót, mivel a második negyedévben újra növekedni tudott az ázsiai gigász gazdasága. Azután, hogy 2020-ban összesen 1,9 százalékkal bővült Kína gazdasága – amely az elmúlt 30 év leggyengébb teljesítménye – az IMF szerint 2021-ben 8 százalékkal nőhet a GDP, amely drasztikusan meghaladja bármely más ország fellendülését.

Nigel Green, a deVere Group befektetési menedzsment csoport vezérigazgatója elmondta, hogy a tőzsde növekedése jól mutatja a kínai gazdaság erőteljes fellendülését és jövőbeni kilátásait.

(Borítókép: MTI/EPA/Ho Hvi Jang)

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.