Mit taníthatnak az ógörögök a feltétel nélküli alapjövedelemről?

2020-09-25 12:01:00

Bakajannisz Péter
A feltétel nélküli jövedelem az utóbbi időben vitatott kérdéssé vált, hiszen a világ minden táján felmerült a koncepció bevezetése. A koronaválság alatt egyes országokban – az Egyesült Államokban vagy Ausztráliában – az állam segélyekkel támogatta a pénzügyileg nehéz helyzetbe jutott állampolgárokat. Vajon megvalósítható lenne egy ilyen koncepció tágabb értelemben a mai világban? Ezúttal az ókori Görögország példáját vizsgáljuk meg támpontokért.

Érvek, ellenérvek

A koncepció támogatói azzal érvelnek, hogy a gazdaságpolitikának kötelessége kompenzálni az alacsony bérekért vagy az elvesztett munkahelyekért az állampolgárokat. Ez a fajta osztalék mind a milliárdosok, mind a szegények számára egyaránt járna és így

mindenki azzal foglalkozhatna, amivel valójában szeretne.

Ezzel szemben az alapjövedelem ellenzőinek legnagyobb kifogása az, hogy az emberek természetüknél fogva kényelmesek, így amikor ingyen osztogatják a pénzt, a legtöbben abbahagyják a kemény munkát, a gazdaság pedig lassan összeomlik.

Az ellenzők szerint az „ingyenpénz” sértheti a lakosság igazságérzetét, ugyanis olyan, adóbevételekből keletkező jövedelemről van szó, amelyért semmit sem várunk cserébe. És amit valaki más esetleg kemény munkával termelt meg.

Erre tökéletes példa Nauru, egy apró szigetállam, amely a Csendes-óceán nyugati részén található. Az apró szigeten a sikeres foszfát kitermelés – Nauru kincsét lényegében a madarak „hordták össze” évszázadok alatt – és annak exportja eredményeképp az állam egyfajta osztalékot fizetett az állampolgároknak, akik ezután lemondtak a munkáról, vendégmunkásokat fogadtak, luxustermékeket kezdtek importálni, egy idő után pedig a rendszer összeomlott és a 2000-es évek elején mély válságba került a szigetállam.

Nauru példája azt is megmutatja, hogy

a feltétel nélküli alapjövedelem elveszi az emberek felelősségtudatát.

Jordan Peterson klinikai pszichológus szerint ez már magában hatalmas probléma, ugyanis az embereknek a pénz helyett alapvetően valamifajta társadalmi felelősségre van szükségük, hogy érvényesüljenek a világban, ezért is véli úgy a szakértő, hogy az „ingyenpénz” teljesen hibás gondolat.

Mint a Makronómnak korábban nyilatkozó befolyásos gazdaságpolitikai szakértő fogalmazott,

nem ugyanazt jelenti és nem ugyanolyan ízű a munkából megivott sör és a segélyből megivott sör.

Alapjövedelem az ókori Görögországban?

Realista szempontból nézve a feltétel nélküli alapjövedelem meglehetősen naiv koncepció. Donni Wang, a Stanford-i Egyetem professzora szerint maga a gondolat érdekes, ezért a gazdaságtörténész, mint oly sokan mások, az ókori görögökhöz fordulva próbál véleményt mondani az „ingyenpénzről”.

Az ókori görög városállamok ugyanis osztottak földeket a lakosság számára és széles körű társadalmi programokkal is szórakoztatták az állampolgárokat különböző sporteseményeket, színházakat, illetve a gabonabeszerzést is támogatva – de nem mindent ingyen biztosítva. Alapjövedelem pénzügyi kifizetés formájában nem létezett, de szolgáltatásokat kaptak az állampolgárok.

Ez alapján érdemes felvetnünk, hogy alapjövedelem egy más formában, alapszolgáltatásként korunkban is létezik, csak épp nem vagyunk hajlandók tudomást venni róla, vagy egyesek más formában szeretnék azt igénybe venni. Ha Magyarországon az iskolákban ingyenes az étkezés és a tankönyv, akkor Magyarország alapjövedelmet vezetett be a gyerekek számára?

Wang szerint Nauru esetével szemben az ókori Görögország egyik legszembetűnőbb vonása az önkéntes fellépés és az önszerveződés magas szintje volt. Wang szerint a tipikus görög városállam nem tartott fenn hivatásos hadsereget vagy bürokráciát, az állampolgárok a falukon és a környékükön a helyi ügyek intézésén túl csatákban is harcoltak és pénzügyi ösztönzés nélkül irányították városállamukat.

Athénban az embereknek rengeteg szabadidejük volt,

amelynek következtében a filozófia és a művészet virágzott, felbecsülhetetlen klasszikus gyűjteményt hagyva nekünk – emeli ki Wang.

A szerző szerint az ókori görög példa rámutat arra, hogy amikor a társadalom bízik tagjaiban, eszközöket és forrásokat biztosít számukra, bevezeti őket a kölcsönös segítségnyújtás, jóakarat és a közszolgálat kultúrájába, akkor az emberek arra fognak törekedni, hogy hozzájáruljanak és képesek legyenek kiaknázni egyéni lehetőségeiket. Nem véletlen, hogy az ókori görögök rendkívül kompetensek voltak és állandóan törekedtek a kiválóságra, írja Wang. 

Valójában ez lehet a kulcs: hogy mit tudunk a közösbe betenni a kötelező adófizetésen túl, mielőtt bármit követelnénk – bármi olyat, amit ráadásul már most is megkapunk, csak más formában. Alapszolgáltatásként mindenki kapjon egy hálót, vagy mindenkinek adjunk alapjövedelemként halat?

A görög modell azt biztosította, hogy alapszükségletekből senki ne szenvedjen hiányt. De egyenlő ez azzal, hogy eltoljuk magunktól az egymás iránti felelősséget egy fix készpénzmennyiség kifizetésével? 

Az axiómák hiánya

A mai világban a görög példához hasonlót nem lenne könnyű végrehajtani, ugyanis az ógörög dinamizmus éles ellentétet mutat a kortárs gondolkodással, írja Wang. A gazdaságtörténész szerint 

a mai világban inkább a rosszra és annak megelőzésére koncentrálunk,

ahelyett, hogy a bizalmat és a segítőképességet sugározzuk a társadalom felé. Ahelyett, hogy azon gondolkoznánk, hogyan lehetne elkerülni mások spekulációit és visszaéléseit, azon kell gondolkodnunk, hogy milyen társadalmi körülmények inspirálják az embereket arra, hogy önmagukban, önmagukért és az emberiségért jót tegyenek, írja a szerző.

Ebben talán maga a neoliberális rendszer és annak működési elvei sem segítenek. A 80-as évek óta teret nyerő és később már a gazdaságpolitikai színteret hóditó neoliberális doktrína az emberek önérdekkövetésére, így a vállalatok kizárólagos profitmaximalizálására koncentrál erényként, megvonva az embereket, illetve a vállalati szférát bármely társadalmi fellelőségvállalástól. 

Ez a tendencia nem mindenhol jelentkezik. Japánban például az ezer éve működő vállalatok nem üldözik a profitot. Számukra a társadalmi felelősségvállalás sokkal fontosabb, mint a profit. Persze emiatt növekedésük is lassabb lehet, de szerepük sem feltétlenül a nemzetközi terjeszkedés, hanem a helyi társadalom túlélésének, stabilitásának fenntartása.

Legyen alap, hogy van jövedelem

A mai világban valószínűleg lehetetlen, vagy inkább utópisztikus lenne a feltétel nélküli alapjövedelem bevezetése a társadalom és a gazdaság szempontjából súlyos következmények bekövetkezése nélkül.

Az anyagi bőség és biztonság érzete, amelyet a becsület és szolgálat erős polgári etikája alapozott meg az ókori Görögországban, hiányzik a mai világból. Bár Wang támogatna valamiféle alapjövedelmet, szerintünk egy kevésbé jelentős és technikai, ám annál inkább átpolitizált témáról van szó, amely önmagában politikai termékké vált, így elszakadt az eredeti gazdasági kihívásoktól, amelyeket kezelni kívánt volna. Az univerzális alapjövedelem annyira általános fogalom, hogy emiatt sem lehetséges megalapozott vitákat folytatni a témáról – és amikor a valóságban kívánják megvalósítani pártok, mint például itthon a Párbeszéd, akkor kiderül, hogy az alapjövedelem nagyon nem vonatkozna mindenkire, inkább egyfajta segély lenne, aminek ígérete pusztán szavatszerzést szolgálna. Ezt viszont már Magyarország megtapasztalta, ezt a típusú feltétel nélküli segélyezési rendszert nagy kihívások árán tudta felszámolni a magyar gazdaságpolitika 2010 után.

A görögök példája számunkra azt bizonyítja, a szolidaritást készpénzre váltani nem szerencsés. A vita alapvetően téves alapokon áll, mert nem láttatja az egyént a maga egészében, igényeivel, vágyaival együtt és kihagyja a felelősséget a képletből.

Ahol a pénzből indulunk ki, ott elvész a felelősség és végül a pénz is, de ahol a felelősségvállalást támogatjuk és ehhez lehetőségeket is adunk, ott lesz pénz és alap lesz, hogy van jövedelem.