Valós veszélyt jelenthet a lánctartozás a magyar vállalkozásoknál

2020-09-22 10:16:00
A koronavírus-járvány által átalakított gazdasági környezetben nő a kockázata a lánctartozással kapcsolatos problémák súlyosbodásának, és ezzel összefüggésben – különösen a leginkább érintett tevékenységi területeken – a cégek fizetésképtelenné válásának – hívta fel a figyelmet a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet (GVI).

Az MKIK GVI az idén júliusi negyedéves konjunktúrafelvételének adatai alapján elemezte 407 hazai vállalkozás válaszán keresztül a késedelmes fizetés és a lánctartozás alakulását.

A közlemény szerint

a vállalkozások 65 százalékának legalább egy üzleti partnere késedelmesen fizetett 2020. első félévében,

a válaszadók 38 százaléka pedig maga is tartozott beszállítóinak legalább egyszer a vizsgált időszakban.

A késedelmes fizetés legnagyobb arányban a 100 főnél kevesebbet foglalkoztató vállalatok körében, a tisztán hazai tulajdonú cégeknél, illetve a kereskedelemben és a feldolgozóiparban jelent meg, míg tartozás leggyakrabban a 100 fő feletti cégek, és az egyéb gazdasági szolgáltatást végző vállalkozások körében fordult elő, ugyanakkor az építőiparban jelentősen csökkent a késve fizetés problémája az előző évhez képest – írják.

Az elemzésben rámutatnak arra, hogy a tavaly júliusi felmérés óta a késve fizető partnerek aránya kissé csökkent a vállalkozások körében, a lánctartozást azonban a korábbinál nagyobb arányban érzékelik problémának a hazai vállalkozások.

A lánctartozás okozta problémák súlya a válaszadó cégek 44 százaléka szerint nőtt a 2020 júliusát megelőző féléves időszakban. Az arányuk legutóbb a 2008-as gazdasági világválságot követő felmérésekben haladta meg ezt a mértéket, egy évvel korábban, 2019 júliusában pedig csak 9 százalékon állt.

A felmérés szerint 2020 első félévében a megkérdezett cégek 38 százalékával fordult elő, hogy legalább egyszer egy vagy több beszállítójának tartozott, ez 4 százalékponttal magasabb az egy évvel korábbi 34 százalékos aránynál.

A lánctartozás okozta problémák súlya a válaszadó cégek 50 százaléka szerint nem változott, 6 százalékuk szerint csökkent, míg 44 százalékuk szerint nőtt a felmérést megelőző féléves időszakban.

(MTI)