Az építőipart áttételesen sújtja a vírusválság az elemzők szerint

2020-09-15 14:15:00
Az építőipart nem közvetlenül a korlátozások hatásán keresztül, hanem a megrendelők elbizonytalanodása révén sújtja a koronavírus válság, ami a rendelésállomány csökkenésében tükröződik – állapították meg az MTI-nek nyilatkozó elemzők, akik 10 százalék körüli éves visszaesést várnak az ágazatban, amely így idén már nem fog hozzájárulni a GDP növekedéséhez.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) keddi jelentése szerint júliusban az építőipari termelés 21,0 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbi magas bázistól, júniusihoz mérten 3,5 százalékkal emelkedett a teljesítménye, az első hét hónapban 9,8 százalékkal csökkent az építőipari termelés az előző év azonos időszakához képest.

Regős Gábor, a Századvég Gazdaságkutató makrogazdasági üzletágának vezetője szerint júliusban az építőipari termelés visszaesését inkább a kereslet csökkenése okozhatta, tekintettel arra, hogy az adott időszakban a vírushelyzet nem volt súlyos. A vállalatok, illetve az állami és önkormányzati szereplők a csökkenő bevételek és a bizonytalanabbá váló gazdasági helyzet miatt vélhetően elhalasztották beruházásaik egy részét, ami kihat az építőipar teljesítményére. Ebből az is következik, hogy

az építőipar vélhetően a harmadik negyedévben is visszahúzza a gazdasági növekedést.

Az építőipari kereslet élénkítése tehát hozzá tudna járulni a gazdaság újraindításához. Ezt segíthetné elő az új lakások kedvezményes áfakulcsának visszavezetése is – tette hozzá az MTI-nek küldött kommentárjában.

Németh Dávid, a K&H vezető elemzője szerint a friss építőipari adatok megfelelnek a várakozásoknak, a járvány miatt számottevő hanyatlásra volt kilátás. A csökkenés részben a magas bázissal magyarázható, jegyezte meg.

Hozzátette: a kilátásokban nincs javulás, mégpedig azért, mert az ágazat jövőbeni teljesítményét meghatározó új megrendelések volumene jelentősen visszaesett. Úgy látja a júliusi zuhanás lehet az idei mélypont az építőiparban, a következő hónapokban kedvezőbb adatokra lehet számítani. Ugyanakkor mínuszban marad az ágazat,

az év egészében 10 százalékos lehet a csökkenés mértéke.

Horváth András, a Takarékbank vezető elemzőjének véleménye szerint az építőipari visszaesés mértéke több ágazattal összehasonlítva továbbra sem kiugró, de úgy tűnik, hogy ez az ágazat sem tudta függetleníteni magát a korlátozások hatásától és a teljesítmény csökkenése a GDP szempontjából sem kedvező. A rendelésállományban jelentős csökkenés az egyéb építményeknél látszik az uniós források kifutásával párhuzamosan, de pont ez az ahol a kormányzat gazdaságélénkítési céllal új beruházásokat indít és indíthat a kereslet stabilizálása érdekében. Ha nem történik meg a viszonylag gyors gazdasági  helyreállás, akkor keresleti oldalról érheti majd negatív hatás az iparágat a vásárlóerő elhúzódó csökkenése miatt, ami elsősorban a lakásberuházásokat, és a felújításokat húzhatja vissza. A jóval jelentősebb volument képviselő üzleti és ipari célú beruházások azonban továbbra is az eredeti menetrend szerint zajlanak és hosszan elhúzódó válság nélkül ebben nem is várható érdemi változás – állapította meg a Takarékbank vezető elemzője.

(MTI)