A koronaválság segített visszavenni a Ganz-gyárat, ami még a szocialista években került indiai kézre

2020-09-08 22:02:00

Írta: Oláh Dániel
Újraindult a termelés a tápiószelei Ganz-üzemben, az ipari transzformátorokkal, nagyteljesítményű motorokkal és hidrogenerátorokkal foglalkozó, nagy múltú gyár több száz embernek ad munkát Nagykáta és Cegléd térségében, közölte az üzemet bérlőként működtető Ganz Transzformátor Motor-és Generátorgyártó Kft. kedden az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint a korábbi tulajdonos nem tudta finanszírozni a működést, a gyárat új befektető vehette át az állami felszámoló felügyelete mellett, a több hónapos átmeneti leállás után.

A termelés az új, magyar tulajdonú befektető, a Ganz Transzformátor Motor- és Generátorgyártó Kft. megjelenésével indulhatott újra. A cég vállalta, hogy a következő időszakban bérlőként működteti az üzemet, biztosítva a nehézipari gépek gyártásához szükséges finanszírozást – közölték, hozzátéve: az idei évre elsődleges céljuk a termelés stabilizálása, mindenekelőtt a megfelelő projektfinanszírozás biztosításával, illetve a vevői és szállítói kapcsolatok helyreállításával.

Középtávon a cég növekedési pályára állítását tűzték ki, visszavezetve a világszerte ismert Ganz márkanevet. A közlemény szerint az újraindulást a gyár legnagyobb magyarországi és nemzetközi vevőivel, valamint szállítóival folytatott sikeres tárgyalások előzték meg.

A Pest megyei gyárban nagyfeszültségű ipari transzformátorokkal, nagy teljesítményű motorokkal, hidrogenerátorokkal, ezek szervizelésével, valamint elektromos alállomásokhoz kapcsolódó fővállalkozói tevékenységekkel foglalkoznak. Az üzem Nagykáta és Cegléd térségében az egyik legjelentősebb foglalkoztató.

A közleményben emlékeztetnek: a Ganz Villamos Művek jogutódja 2006-ban került az indiai központú Crompton Greaves cégcsoport tulajdonába. A külföldi befektető számos más országban, például Belgiumban és Írországban is akvirált hasonló cégeket, azok integrációja azonban sikertelen volt. Bár a tápiószelei üzemet modernizálták, a növekedéshez szükséges értékesítési csatornákat nem tudták kiépíteni.

A problémákat súlyosbították a koronavírus-járvány gazdasági hatásai, aminek következtében a magyar cég, a CG Electric Systems Hungary Zrt. a májusi, júniusi és júliusi béreknek csak egy részét tudta kifizetni a dolgozóknak. Az indiai anyavállalatnál egy csalási ügyre is fény derült, amelyet követően ellehetetlenült a hazai cég finanszírozása, és a termelést le kellett állítani. A magyar cég felszámolása júliusban indult, állami felszámoló szervezet bevonásával, miután egy kormányrendelet stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetté nyilvánította. A Nemzeti Foglalkoztatási Alapból kifizették az elmaradt béreket, a tulajdonosi jogokat átmenetileg gyakorló felszámoló döntött az üzem bérbeadásáról, közölte a Kft.

A Ganz Transzformátor Motor- és Generátorgyártó Kft.-t 2020-ban alapították, főtevékenysége villamos motor, áramfejlesztő gyártása.

(MTI, fotó: MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba)

| ipar | gyár | Ganz | üzem