Teljesen új kapitalizmusmodellt hozott a 2008-as válság

2020-07-09 12:35:00
Ha a 2008-as pénzügyi válságot a leggazdagabb globális elitek tevékenysége okozta, akkor nem voltak saját szerencséjüknek a kovácsai – 2008 után ugyanis a legfelső egy százalék már közel sem gyarapodott olyan mértékben, mint előtte.

2008-ig a globális elit nyert, utána a globális közép

A 2008-as válság alapjaiban rengette meg a nyolcvanas évek óta körvonalazódó globális gazdasági rendszert. A sokk egyenlőtlenül hatott, a gazdag országokra erősebben sújtott le, mint a feltörekvő Ázsiára. Ennek köszönhetően folytatódott a globális egyenlőtlenségek csökkenése, sőt, gyorsult a kiegyenlítődés, hiszen India és Kína a válság ellenére is gyorsan növekedtek – írja Branko Milanovic egyenlőtlenségkutató új tanulmányában.

Újdonság volt azonban 2008 után, hogy a gazdag világ lassulása és válsága az itt élő leggazdagabb társadalmi csoportokat is fokozottan érintette.

Míg 1988 és 2008 között ez a globális felső egy százalék (akik többnyire a nyugati, gazdag országok elitjei) mindenki másnál jobban gyarapította vagyonát (ezt mutatta meg a híres elefánt-görbe), addig 2008 után a felső egy százalék jövedelmei globálisan sokkal kevésbé nőttek már, csupán 10 százalék körüli reálértékben. Eközben a globális jövedelmi eloszlás közepén 50 százalékos volt a reáljövedelmek növekedése 2008-at követően.

Az eredeti elefánt-görbe

Alább, a bal oldali ábrán látható az eredeti elefánt-görbe. Az ábrán képzeletben sorba rendezik a világ összes emberét (vízszintesen bal oldalon a legszegényebbtől az ábra jobb szélén a leggazdagabbig), és mindegyikhez megadják, hogy az adott ember (csoport) reáljövedelme összességében mennyivel nőtt 1988 és 2008 között. Akik például a globális közepet adják, azok lettek a legnagyobb nyertesei ennek az időszaknak.

Egy lehetséges magyarázat, hogy itt találjuk Kínát és több ázsiai országot, akik nagyot nyertek a nyugati nagyvállalatok és a leggazdagabbak azon törekvésén, hogy egy nyitott globális gazdaságot hozzanak létre, amelyben kiszervezhetik a munkahelyeket anyaországaikból az olcsó munkaerőt kínáló ázsiai országokba. E gazdasági „szövetség” a gazdag országok tőketulajdonosai és a szegényebb országok között köttetett, hogy megkerülhessék az anyaországaik munkavállalóit, leszorítva béreiket, gyakorlatilag átcsoportosítva a jövedelmeket. A nyugati középosztály tehát vesztett, a feltörekvő ázsiai középosztály és a nyugati elit pedig nyert (az eredmény pedig a brexit és Trump lett).

A jobb oldalon látható ábra felbontja az elefánt-görbét több, egymást követő időszakra. Így láthatóvá válik, hogy 2003 és 2008 volt az a pár év, amikor a fent leírt mechanizmusokat csúcsra járatták. Elképzelhető, hogy részben épp ez az egyensúlytalanság vezetett a 2008-as pénzügyi összeomláshoz – hiszen például az amerikai lakáspiaci összeomláshoz kellett a meggyengült helyzetű, reményvesztett, de a jóléthez ragaszkodó és hihetelen mértékben eladósodó amerikai háztartás is, a bankok spekulatív profitéhségével és a neoliberalizmus keretében leépített állami szabályozásokkal együtt. Ismeretes, hogy Kína 2001-ben csatlakozott a WTO-hoz (a Világkereskedelmi Szervezethez), amit a fejlett világ a szabad kereskedelem ünnepének tartott és ami lehetővé tette, hogy Kínába települjenek a nyugati cégek és elkezdődjön az amerikai ipar és technológiai tudás Kínába áramlása, az új amerikai-kínai innovációs háború keretében.


2008 után viszont érdekes változás történt: sokkal gyorsabban kezdett gyarapodni a globális közép, mint a globális felső egy százalék. Ebben az értelemben a 2008-as válság tényleg véget vetett a korábbi, neoliberális gazdasági modellnek, amely egyensúlytalanná tette a kapitalizmust és egy szűk felső réteg szupergazdagodásához vezetett. Alább mutatjuk Milanovic új ábráját, amely az elefánt-görbe utáni korszakot mutatja be, a válság éveit. A leggazdagabbak rendkívüli gyarapodása a válság után eltűnt.

A globális közép gyarapodása ugyanakkor nem jelenti azt, hogy a nyugati középosztálynak is jól megy, az ő gyarapodásuk lassabb, a világ mediánja mögött van.

Magyarország új növekedési modellt hoz létre

A szakértő korábban Magyarország példáját is megvizsgálta és azt a nemzetközi összevetésben is nagyon különleges eredményt kapta, hogy hazánkban 2010 után a legszegényebbek kiléptek a korábbi stagnálásból és minél szegényebb volt valaki, relatív értelemben annál nagyobb mértékben nőtt a reáljövedelme. A 2010 előtti neoliberális jövedelempolitikát leváltó egyensúlyteremtő, a munkavállalók és a családok számára jövedelmet átcsoportosító, a bevonó növekedést megalapozó új intézkedések ismeretében nem is meglepő, hogy a legszegényebbek léphettek a legnagyobbat előre, ezt nevezi Milanovic Magyarország esetében szegényeket támogató növekedésnek (pro-poor growth).

Alább Milanovic további ábráin látható egy-egy ország esetében, hogy a válságtól 2013-ig mely társadalmi csoportok nyertek és vesztettek. Ez alapján az itt láthatók közül egyedül Kína volt képes megvalósítani az inkluzív, azaz bevonó gazdasági növekedés modelljét a válság után, ahol a válság ellenére is, a válságot követő években is a szegényebbek léphettek nagyobbat előre.

Üdvözlendő, hogy néhány évvel későbbi időszakban ugyan, de Magyarország is képes volt ezt a modellt megvalósítani (lásd a fenti ábrát), amelyben a munkával előre lehet lépni és aki szegényebb, az legalább relatív értelemben (százalékos növekedést nézve) nagyobbat léphet, mint a gazdagabbak.

A koronavírus az újabb fordulópont

A koronavírus a 2008-as válságnál is nagyobb sokkot jelent a világnak. Branko Milanovic szerint az első eredmények azt mutatják, hogy Kína megőrzi növekedésbeli előnyét a nyugati országokhoz képest. Ha ugyanakkor a legszegényebb országok bajba kerülnek a vírus miatt és leáll a növekedésük, akkor a globális egyenlőtlenségek növekedhetnek. Veszélyt jelenthet, ha a járvány a legszegényebb rétegeket érinti különösen erősen az egyes országokon belül.

(Címlapkép: MTI/EPA/Roman Pilipej)