Nagyszabású gazdaságfellendítési mestertervet alkotott a román kormány

2020-07-02 00:41:00
A koronavírus-járvány okozta gazdasági válság leküzdését és Románia középtávú fejlesztését szolgáló nagyszabású, több mint 100 milliárd euróra rugó gazdaságfellendítési tervet tett közzé szerdán a román kormány.

Az Újjáépítjük Romániát címet viselő program ünnepélyes elindítását a bukaresti diplomataklub kertjében szervezik meg, az eseményen – a kormányzó Nemzeti Liberális Párt (PNL) jelöltjeként tavaly ősszel újraválasztott – Klaus Iohannis államfő is részt vesz.

A dokumentum egy része a járvány miatt nehéz helyzetbe került cégek és munkavállalók támogatását ismerteti, ugyanakkor a PNL-kormánynak a következő tíz évre szóló infrastruktúra-fejlesztési terveit is tartalmazza. Ez utóbbi – választási ígéretnek tekinthető – fejezetben

több ezer kilométernyi gyorsforgalmi út, tucatnyi korszerű regionális és megyei kórház, több száz óvoda, iskola és egyetemi kollégium megépítése szerepel.

A román kormány egyebek mellett 53,3 milliárd eurót fordítana a következő tíz évben arra, hogy 3400 kilométernyi autópályát építsen és 3000 kilométernyi vasútvonalat korszerűsítsen, amely a páneurópai közlekedési folyosókhoz csatlakoztatná az országot. További 7,2 milliárd eurót szánnak a tengeri és folyami kikötők, illetve a repülőterek fejlesztésére, 12,48 milliárdot a földgáz- és villamosenergia-hálózat bővítésére, 5 milliárd eurót mezőgazdasági beruházásokra, elsősorban öntözőrendszerek kiépítésére.

A beruházások finanszírozása érdekében a román kormány 300 millió euró induló tőkével létrehozza a Román Beruházási Alapot (FRI) és megalapítja a Nemzeti Fejlesztési Bankot (BND). A külföldi befektetők romániai megtelepedésére, a zöldmezős, illetve regionális fejlesztést eredményező beruházások támogatására 1,47 milliárd eurót irányoztak elő.

A koronavírus-válsággal kapcsolatos rövidtávú intézkedések között a kkv-k újraindítását támogató programok, beruházásokra és forgótőkére, a versenyképesség növelésére, digitalizálásra és innovációra fordítható segélyek szerepelnek mintegy 2,5 milliárd euró értékben.

A román kormány a szerdán közzétett gazdaságfellendítési program részeként említi azokat a munkahely-megőrző intézkedéseket – a koronavírus-járvány miatt kényszerszabadságra küldött alkalmazottak visszafogadásának, illetve az ötven év feletti, vagy fiatal munkanélküliek alkalmazásának ösztönzését szolgáló bértámogatást – amelyeket már június elején bevezetett.

Az ellenzéki Szociáldemokrata Párt plágiummal vádolja a jobbközép kisebbségi kormányt, mondván, hogy gazdaságfellendítési tervének nagy részét a PSD 2016-os választási programjából másolta.

Romániában ősszel önkormányzati, év végén parlamenti választásokat rendeznek.

(MTI)