Merjünk nagyok lenni!

2020-06-29 03:26:00

Marcsó Kristóf
Vendégszerző
A kérdés nem az, hogy lehet leépíteni a szabadkereskedelmet, hanem az, hogyan lehet megszabadulni a politikusoktól, akik kifosztják az országokat.

Kétségkívül, a világban jelenleg igen nagy egyenlőtlenségek vannak jelen. Hazánkban 2018-ban az egy főre jutó GDP USA-dollárban mérve 16 148 dollár volt, míg az Amerikai Egyesült Államokban 62 869 dollár. Ez azt jelenti,

ha valaki elköltözik Magyarországról az USA-ba, akkor az életszínvonala közel a négyszerese lesz.

Mivel a bérek a termelékenység függvényében változnak, logikusan adódik a kérdés: mi okozza azt, hogy az egyes államok termelékenysége között ilyen elképesztő különbségek vannak?

Több narratíva felmerült, tapasztalataim szerint a baloldal narratívája lett az egyik, ha nem a legsikeresebb. Ennek a narratívának a keretein belül a marxista gyökerekhez térnek vissza. A szituáció leírására a kizsákmányolást használják. Ez bizonyára sokunknak ismerős lehet: a termelőeszközökkel rendelkezők és nem rendelkezők. Az új, baloldali narratíva ezt vetíti ki globális szintre. Az úgynevezett kizsákmányolás már globális szinten zajlik, a centrum és a (fél)periféria között.

A centrum felhasználja a periféria természeti erőforrásait, amikből a centrum magas hozzáadott értékű termékeket állít elő, amiket elad a perifériának.

A tőkefelhalmozásnak további formája – állítják az elmélet hívei –, az az, hogy a centrumból kitelepítik a termelési egységeket a perifériára, ahol a centrumhoz képest alacsonyabb bérek vannak jelen, így a cégek tovább tudják növelni a profitjukat, ez pedig öngerjesztő folyamatként tovább növeli az egyenlőtlenségeket. Ezen a ponton azért megjegyezném, hogy

amikor egy ilyen üzem elhagyja az anyaországot, az ottani dolgozók mind munkanélküliek lesznek – érdekes módon, értük senki se szokott krokodilkönnyeket hullajtani…

Mindenesetre, a tanulság egyértelmű: az egyenlőtlen erőviszonyok miatt nincs szabad mozgásterünk, másképpen szólva, a (fél)periféria országainak lakosságának életszínvonala exogén tényezőktől függ, ez a determináltság a centrum által alacsony életszínvonalra kárhoztatja őket.

Ezen a ponton tegyük fel a kérdést magunknak! Fogadjuk el a sorsunkat és merjünk kicsik lenni? Vagy a valóság ennél árnyaltabb?

Hogy megértsük ennek az álláspontnak a tarthatatlanságát, nem kell messzire menni, elég a szomszédos Szlovákiába. Mikor a szocialista blokk felbomlott, és Csehországból létrejött a szuverén szlovák állam, annak gazdasági teljesítménye 10-15 százalékkal elmaradt a magyarétól. Ellenben, a magyar gazdaság teljesítménye manapság már 10-15 százalékkal elmarad a szlovákétól. Ha egy ország lakosainak életszínvonalát a külföldi tőkétől való függés határozza meg, ez a változás hogyan következhetett be? Hogy lehetett azonos problémákra ennyire eltérő válaszokat adni?

Az állításom a következő: egy ország termelékenységében az endogén tényezők sokkal meghatározóbbak, mint azt eddig gondoltuk. Itt szeretnék hivatkozni a Világbank tanulmányára. A Világbank készített egy tanulmányt „Where Is the Wealth of Nations? Measuring Capital for the 21st Century” címmel, melyben arra keresték a választ, hogy milyen tényezők határozzák meg egy ország termelékenységét. Talán csak azért élnek jobban az emberek az USA-ban, mert ott több a termőföld, több a gép és fejlettebb a technika? A tanulmány eredménye szerint a valóság ennél sokkal bonyolultabb és meghökkentőbb. A tanulmány ír természetes és épített tőkéről. A természetes tőkén a meg nem újuló energiaforrásokat (kőolaj, ásványkincsek, földgáz), erdőket, réteket, termőföldeket és tájvédelmi körzeteket értik. Az épített tőke nem meglepő módon a gépeket, az ipari területeket és a városi területeket tartalmazza. A fordulat itt jön: a szakemberek összeadták ezen tényezőket és azt találták, hogy az adott országok vagyonának nagyrésze hiányzik!

Ha összeadjuk az országok épített és természetes tőkéjét, azok egyszerűen nem magyarázzák az adott ország jövedelemviszonyait.

A Világbank kutatói arra jutottak, hogy létezik egy nem anyagi természetű, immateriális tőke. Az emberi tőke és a különböző intézmények (jogrendszer) adja a világ vagyonának a legnagyobb részét. A tanulmány arra jutott, hogy a fejlett országok vagyonának 80 százalékát, az elmaradott országok vagyonának 60 százalékát az immateriális tőke adja, ami egy elképesztő felfedezés. Az immateriális tőkén belül is kiemelt szerepet élvez a jogrendszer. Több adatforrás alapján létrehoztak egy 100-as skálát, mellyel az adott ország jogrendszerét mérik hatékonyság alapján. Példának okáért, Svájc jogrendindexe 99,5 pontot kapott, az Egyesült Államok jogrendindexe 91,8 pontot kapott. Ezzel szemben ez a mutató Nigériában mindössze 5,8, Burundiban 4,3. Egy igen erős összefüggés rajzolódott ki: a fejlett, gazdag országok igen magas pontszámot kaptak a skálán, míg a szegény, elmaradott országok viszont meglehetősen alacsonyat.

Érdekes adat, hogy az Egyesült Államok vagyonának a természeti tőke mindössze 1-3 százalékát adja,

de még ennek a kis résznek a segítségével is hatásosabban tudnak termelni. Az erdők, termőföldek és egyéb természeti tényezők többet érnek a fejlett országokban, ugyanis a többi meglévő tőkével (infrastruktúra, technológia, gépek) hatékonyabban tudják kiaknázni a természeti erőforrásokat. Azonban az épített tőke se jelentős, a gazdag országok vagyonának mindössze 17 százalékát adja az épített tőke.

Vannak országok a világban, amelyeknek annyira inkompetens a vezetése, hogy az immateriális tőkéjük valójában negatív. Ez gyakorlatban azt jelenti, hogy ezen országokban (mint Nigéria) a kormányzati korrupció, a működésképtelen oktatási rendszer és általában az állami kényszer felemészti az ország immateriális tőkéjét, ezzel meggátolva azt, hogy az emberek kitörjenek a szegénységből.

Where Is the Wealth of Nations? Measuring Capital for the 21st Century tanulmány szakszerűen, empíriával alátámasztva mutatja meg az olvasónak, hogy

a „fejlődés” bázisa a jogrend és az oktatási rendszer.

Ezzel az úttörő felfedezéssel egy új narratíva alakulhat ki, ha a globális egyenlőtlenségekről gondolkozunk, mely ellenpólusa lehet a baloldali narratívának. A változás nagy mértékben függ tőlünk, a megválaszolandó kérdés tehát nem az, hogy lehet leépíteni a szabadkereskedelmet, hanem az, hogyan lehet megszabadulni a politikusoktól, akik kifosztják az országokat, a nem megfelelő szabályozás által szegénységben tartják az embereket.

Merjünk nagyok lenni!