A liberális kapitalizmus válságát éljük – német politikatudós a Makronómnak

2020-06-02 10:00:00

Írta: Oláh Dániel
A koronavírus-válságban a legtöbb ember nem Brüsszeltől, hanem inkább a nemzetállamoktól várt megoldást – mutat rá a német közgazdász-politikatudós, Andreas Nölke. A Makronóm villáminterjúja.
Prof. Dr. Andreas Nölke a politikatudományok, a nemzetközi kapcsolatok és a nemzetközi politikai gazdaságtan kutatója a frankfurti Goethe Egyetemen, ahol a társadalomtudományi kar dékánja volt. Tanácsadóként dolgozott az Európai Bizottságnak és a Világbanknak. 2009-ben vált ismertté a tudományos közéletben, amikor egy új kapitalizmus-típus, a függő gazdaság fogalmát alkotta meg a közép-európai országokra vonatkozóan. Nölkével 2019-es interjúnkban pénzügyi kapitalizmusról, a demokráciát korlátozó pénzügyi szektorról, a klímaváltozás kezeléséről, a német béreket leszorító képzetlen migránstömegről is beszélgettünk és azt is elárulta, miért nem érti a gazdasági felzárkózás lényegét az, aki az állam és a nemzeti cégek összefonódására korrupciót kiált. 

Ön a tavalyi év végén amellett érvelt, hogy a 2020-as évtized egy új kapitalizmusmodell, a szervezett kapitalizmus térnyeréséről szólhat. Beigazolódott az előrejelzése, 2020 tavaszán már háborús gazdaságokat láttunk a világon a koronavírus-járvány hatására.

Valóban, jelenleg a liberális kapitalizmus válságát éljük

és a szervezett kapitalizmus irányába tartunk. Ennek ugyanakkor nem kell háborús gazdaságnak lennie, lehet ez akár egyfajta szociáldemokrata kapitalizmus is. Gondoljunk a harmincas évekre például, amikor a szervezett kapitalizmus a New Deal formájában öltött testet az Egyesült Államokban, de természetesen fennáll a veszély, hogy a szervezett kapitalizmus háborús gazdaság formájában jelenik meg.

Úgy látszik, hogy egyes liberális kapitalista rendszereket különösen nagy kihívás elé állított az egészségügyi válság. Ezek az országok, például az individualizmusra fő értékként tekintő Egyesült Államok vagy Svédország mintha rosszabbul teljesítettek volna, mint a szigorúbb szabályokkal és erősebb társadalmi cselekvőképességgel bíró kelet-ázsiai országok. Megvédheti a láthatatlan kéz a nyugati liberális kapitalizmust az egészségügyi katasztrófáktól?

A liberális piacgazdaságok, például az Egyesült Királyság vagy az USA, de a liberális kormányokkal rendelkező feltörekvő országok, így Brazília is, kevésbé hatékonyan kezelték a válságot, mint a kelet-ázsiai országok, vagy az olyan kontinentális koordinált piacgazdaságok, mint Németország vagy Ausztria. Az individualizmusra helyeződő erős fókusz, ami különösen a liberális gazdaságokban jelenik meg, valóban problémát jelenthet egy olyan egészségügyi válságban, mint amit a koronavírus okozott.

Hogyan látja az unió szerepét az egészségügyi és gazdasági válság kezelésében? Úgy tűnhet, hogy az unió visszahúzódott az életünkből, hiszen a határok egy időre lezárultak, a maastrichti szabályok enyhültek és számos közép-európai ország Kínától kapta az egészségügyi támogatást.

Nem mondhatjuk, hogy az unió teljesen visszavonult, de a szerepe az egészségügyi válságban nagyon korlátozottá vált.

A válságban a legtöbb ember nem Brüsszeltől, hanem inkább a nemzetállamtól várt megoldást.

Az unió a gazdasági recesszióval való küzdelemben azonban már nagyobb szerepet kaphat majd, különösen a periféria gyengébb országaiban. Nem számítok arra, hogy a nemzetek felettiség erősödik a jövőben, inkább gyengülni fog és a kormányzatok közötti együttműködés szerepe nő a koronavírus válság hatására.

Bebizonyosodott, hogy egy erősen liberális gazdasági-politikai rendszer nyitott határokkal és kevésbé szabályozott piacokkal csak addig működik jól, amíg nem jön egy válsághelyzet?

Ha összevetjük a kapitalizmus liberális és a szervezett szakaszait – illetve típusait –, akkor látható, hogy a liberális szakaszok nem annyira stabilak, mint a szervezettek. Ugyanakkor, ami a termékek és szolgáltatások hatékony biztosítását illeti, a liberális kapitalizmus nagyon gyakran jobban teljesít. Így aztán nincs a kapitalizmus kialakításának egyetlen legjobb módja.

A válságkezelésben számos dilemmát látunk. Például olyan nagyvállalatokat mentenek meg egyes kormányok, amelyek korábban saját részvényeiket vásárolták vissza. Ezáltal a válságban egy felfelé történő újraelosztás valósul meg, a leggazdagabbak járnak jól. Hasonlóan a 2008-as helyzethez, amikor a nagybankokat mentették a fejlett világ kormányai adófizetői pénzből. Most is ez történik, csak nem a pénzügyi, hanem a reálgazdaságban?

A nagyvállalatok kimentését ahhoz a feltételhez kell kötni, hogy befejezik-e a saját részvényeik vásárlását, vagy elhagyják-e az alacsony adózású adóparadicsomokat. Feltételnek kell lennie, hogy méltányosan bánnak-e a munkaerővel és a környezettel. Nem vagyok biztos benne, hogy minden kormányzat figyelembe veszi ezeket a körülményeket. Németországban a szövetségi kormányzat elutasította az ötletet, hogy a Lufthansa vállalatban irányítást biztosító tulajdoni részesedésre tegyen szert, így viszont a kormánynak kevesebb mozgástere van a cég üzleti viselkedésének befolyásolására.