Felforgatja a munkapiacot, hogy hamarosan eljön az ember és a technológia szimbiózisa

2020-05-19 09:59:00
A 21. században egy-egy évtized alatt annyit fejlődhet a tudomány és a technológia, mint amennyit haladt a 20. században összesen. Lovászy László tanulmányát szemlézzük, amely négy fejezetben tárgyalja a demográfiai szingularitás, a termelékenységi szingularitás, a technológiai szingularitás, valamint az ezekből fakadó társadalmi szingularitás egyes kérdéseit. A szerző kiindulópontja, hogy a korábbi ipari forradalmaktól eltérően a legújabb, negyediknek aposztrofált ipari forradalom valójában valami egészen másról fog szólni: az ember és a mesterséges intelligencián alapuló technológia szimbiózisát fogja elhozni, amelynek jelei már látszanak, vagyis a munkavállalókkal kapcsolatos eddigi, emberi jogi, termelékenységbeli és munkajogi-szervezési aspektusokat és axiómákat kérdőjelezhetnek meg.
Az eredeti tanulmány az Új Munkaügyi Szemlében olvasható.

A demográfiai szingularitás

„A migrációval és menekültkérdéssel kapcsolatos európai viták középpontjában az áll, hogy számos nyugat-európai fővárosban úgy gondolják, hogy a jelenlegi és a következő, generációk alatt biztosan csökken az EU népessége, ezért szükség van a bevándorló hátterű népesség növelésére, amennyiben az európai polgárok továbbra sem vállalnak több gyermeket. Vajon miért gondolják ezt? Ennek oka prózai: Nyugaton már 1960-as évek óta folyamatosan csökkent a természetes népszaporulat és 2016-ban már egyenesen mínuszba is fordult, míg ezzel párhuzamosan nőtt az EU aktív korú népessége (Eurostat, 2018), elsősorban az EU tagállamainak kisebb részét érintő, volt gyarmattartó országokba irányuló és a korábbi gyarmatokról érkező és olcsó, elsősorban az iparban, illetve alacsonyabb képzettséget igénylő szolgáltató szektorokban elhelyezkedni képes munkaerő képében. (Megjegyzés: 1985 óta minden évben többségben voltak a bevándorlók a kivándorlókhoz képest)” – írja Lovászy.

Mint hozzáteszi: „mindezzel párhuzamosan a nyugati középosztály helyzete is válságosabbá vált, hiszen a mostani nyugat-európai fiataloknak – a McKinsey elemzése szerint – egyre kevesebb esélyük van egy olyan életszínvonalra, amilyen most a szüleiknek van, s ez szintén befolyásolja a gyermekvállalási kedvet, hiszen

a fejlett gazdaságokban élő polgárok 65-70 százaléka olyan háztartásokban él, ahol 2005 és 2014 között a jövedelem stagnált, vagy éppenséggel csökkent (McKinsey Global Institute, 2016).

Az ilyen helyzetben lévő családok (háztartások) aránya durván megnőtt az azt megelőző időszakhoz (1993–2005) képest, hiszen akkor az arányuk bőven 10% alatt volt.

Ráadásul, a Brookings Institute előrejelzése szerint 2030-ra csak az európai és az észak-amerikai középosztály mérete nem fog nagyságrendileg változni, míg az ázsiai térségben meg fog duplázódni a középosztálybeliek száma, elérve akár a három és fél milliárdos létszámot, ami a többszöröse lesz az EU és USA középosztálybeliek számának (Kharas, 2017). A demográfiai és eltartottsági rátákkal kapcsolatos egyre pesszimistább előrejelzések ott tévedhetnek, hogy sem a kutatók, sem a történészek, sem pedig a döntéshozók egyáltalán nincsenek tisztában az öregedő társadalom hosszú távú hatásaival,

hiszen az emberiség még sosem találkozott egy olyan folyamattal, ahol egyszerre volt jelen az öregedés és a termelékenység növekedése

egyre hosszabb várható élettartam mellett a felfoghatatlanul gyorsan fejlődő egészségügyi technológiák mellett. Ez az új demográfiai és termelékenységi folyamat teljesen át fogja alakítani a Nyugat és fejlett országok gazdasági és társadalmi szerkezetét is, amely jelenleg még beláthatatlan következményekkel járhat.”

A termelékenységi szingularitás

Lovászy rámutat, hogy „Magyarország vonatkozásában a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet legfrissebb (2019/3) elemzése alapján

hozzávetőleg 200 szakma van ma Magyarországon, amely már meglévő technológiák bevezetésével teljesen vagy részlegesen kiváltható lenne.

Foglalkoztatottsági adatok alapján ezen szakmák nagy részben, vagy teljes egészében történő automatizálása az összes magyarországi foglalkoztatott mintegy 20 százalékát is érintheti. (MKIK, 2019.) 

Ennek ellenére a genfi The Graduate Institute Geneva kutatóintézet vezető kutatója, Richard Baldwin úgy véli (Baldwin, 2019), hogy

a technológiai váltás lassabban fog bekövetkezni, mint ahogy becsülik, mert az egyre újabb technológiák nemcsak egyre összetettebbek és bonyolultabbak,

hanem a kezelésükhöz jóval képzettebb szakembergárda szükséges. Gregory Clarknak, a Kaliforniai Egyetem az Economist hasábjain megjelent elemzése arra mutatott rá, hogy az első ipari forradalom óta a magasabb képzettségű, szakmai tudással rendelkező munkások és a képzetlen munkások bérei közti különbség folyamatosan esett, ami elérte a 30 százaléknyi csökkenést (felzárkózást) is. (Ez megmagyarázza részben azt is, hogy ma már egy buszvezető miért kereshet akár többet, mint egy egyetemi oktató.) Az adatok azt is mutatják, hogy az 1960-as évektől kezdve Nyugaton egy kisebb javulás is volt tapasztalható a képzettek tekintetében. Ennek oka alapvetően az volt, hogy a nyugati vállalatok kiszervezték a szakképzetlenebb, termelésben dolgozók által betöltött munkahelyeket Ázsiába és a harmadik világba, és ennek következtében a nyugati központokban megnőtt a tudás értéke, ami felhajtotta a magasabban képzettek bérét is. Ha visszatekintünk a történelemre, akkor Clark szerint a képzetlen munkások aránya is jelentősen megnőtt az iparosodás alatt Angliában a gépesítés terjedésével: 20 százalékról közel 40 százalékra emelkedett 1700 és 1850 között. (Economist, 2017.) 

A szakértő szerint „így nem teljesen elrugaszkodott érvelés az, hogy arányaiban nem még több hagyományos egyetemet végzett fiatalra lesz szükség, hanem valami egészen másra:

olyan (fiatal)emberekre lesz szükség, akik képesek folyamatos önképzéssel szimbiózisban együtt dolgozni egy (egyre) fejlettebb és önállóbb mesterséges intelligenciával

az individualizálható, egyre kisebb sorozatban gyártott termékek és szolgáltatások előállítása és nyújtása érdekében. Ezt a jelenséget úgy jellemezném, hogy az egyre okosabb technológia segítségével és egy sokkal erősebb alap- és középfokú oktatási rendszerre, társadalmi környezetre és attitűdre is szükség lesz, ahol a folyamatos innováció és alkalmazkodás, valamint az élethosszig tartó tanulás révén gyakorlatilag mindenhez érteni kell egy picit a filozófiától kezdve a fizikáig és a kémiáig. Ezzel párhuzamosan a felsőoktatásnak gyakorlatiasabb tudósok kinevelésére kell alkalmasabbnak lennie.

Azaz a jövőben egyre inkább poszt-reneszánsz polihisztorokra lesz szükség,

akik a korábbi manufaktúrák tulajdonosainak (tőkéseinek) helyébe lépve a bérmunkásokat helyettesítő mesterséges intelligenciával irányított robotokkal (co-botokkal, azaz az emberrel együttműködő, újabb generációs robotokkal) termelhetnek és nyújthatnak egyénre szabott szolgáltatásokat és termékeket. (Lovászy, 2017.)”

Lovászy László Gábor, az ENSZ Fogyatékossággal Élők Jogaival Foglalkozó bizottságának tagja felszólal a Siketek Világszövetségének (WFD) és a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségének (Sinosz) közös nemzetközi konferenciáján a Budapest Kongresszusi Központban 2017. november 9-én. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

A technológiai szingularitás

Mindezek alapján Lovászy úgy véli, hogy a korábbi ipari forradalmaktól eltérően a legújabb, negyediknek aposztrofált ipari forradalom valójában valami egészen másról fog szólni:

az ember és a mesterséges intelligencián alapuló technológia szimbiózisát fogja jelenteni.

„Ennek első hulláma már itt van köztünk: a testen hordott, mesterséges intelligencia asszisztensekkel megerősített
okos eszközök, illetve az egyre intelligensebb implantátumok, valamint az öregedési folyamatokat egyre inkább hátráltató (megfordító?) biotechnológia változtathatja meg az ember termelékenységét. (Az okos asszisztensek eljövetelét már érzi a munkaerőpiac: egyre kisebb a kereslet a képzetlenebb titkársági-titkárnői munkaerőre is, ahogy ez látszik az amerikai adatokon is – (Feintzeig, 2020).)

Ez majd fel fogja vetni azt is, hogy vajon mennyiben lehet beszélni az adott ember termelékenységéről,

különösen akkor, ha a munkahelyeken egyre önállóbb és intelligensebb robotok jelennek meg, csökkentve az élő munkaerő időráfordítását.”

Mindezekre tekintettel a kutató szerint „bármennyit is fejlődjön a technológia és a robotika, keresletre és egyben fizetőképes utánpótlásra, azaz fogyasztókra mindig szükség lesz egy fenntartható gazdasági modell működtetése érdekében. Ennek keretében érdemes lenne azt megvizsgálni, hogy

egy (humanoid) robotokkal is működő társadalomban vajon mégis ki minősülne fogyasztónak,

illetve az embereket helyettesítő robotok szükségletei (karbantartása) – hasonlóan mondjuk a munkaerőnek nem minősülő gyermekek ruházatához – egyben fogyasztói keresletként is értelmezhetőek-e, tartósan növelve a GDP-t. Másképpen fogalmazva: vajon a robotok, azaz a mesterséges emberek a csökkenő, illetve a 2,1-es termékenységi ráta mellett stagnáló emberi népesség mellett statisztikailag befolyásolhatják-e a demográfiai átalakulás változóját a GDP és a termelékenység vonatkozásában? A kérdés talán még korainak tűnik, azonban a jelenlegi, 2025-ig terjedő előrejelzések szerint az újabb robotok akár 30%-kal is növelhetik az egyes iparágak termelékenységét, közel mintegy 20%-kal csökkentve a munkaerőköltségeket, elsősorban az USA-ban, Kínában és Németországban. Mindez egy olyan világgazdasági környezetben valósul meg, ahol a vezető ázsiai országok (Kína, Korea és Japán) ötször annyi robotot gyártottak a közelmúltban, mint a vezető EU-s tagállamok (Németország, Olaszország, Franciaország) együttvéve.”

A jövőbe tekintve Lovászy

felveti a mesterséges személy eljövetelét a természetes és a jogi személy után,

illetve felhívja a figyelmet arra is, hogy időszerű jogi kérdésekké válnak a robotok által okozott károk és az ezzel összefüggő, felelősségi és biztosítási kérdések is.

Szingularitások szingularitása

A nemek terén is komoly változás érzékelhető, mivel, mint Lovászy írja, „egyre több országban, egyre több nő szerez diplomát, mint férfi és az úgynevezett reál diplomások körében is nő a hölgyek aránya.

A magyar felsőoktatásban ma már több nő tanul, mint férfi:

a tanuló nők kb. 54 százalékos aránya megfelel a nyugat-európai átlagnak. A 2016-os adatok szerint a doktori képzésben már több nő szerzett tudományos fokozatot, mint férfi. A mesterfokozat tekintetében a nemek közötti különbség ma már egészen nyilvánvaló: tízezernél is több nő szerez diplomát Magyarországon, mint férfi és 2016-ban több nő szerzett doktori fokozatot, mint férfi. (Eurostat, 2016). (A nők munkaerő-piaci pozíciója - aktivitási rátája – javult, míg a férfiaké romlott az OECD országok tekintetében 1960 és 2015 között (ILO, 2019).) A Bank of England friss, illetve a Zürichi Egyetem tavaly novemberében publikált kutatásai arra mutatnak rá, hogy a soft skillnek nevezett készségek egyre fontosabbá válnak, ami a képzett nők munkaerőpiaci helyzetének erősödését hozza.” Sőt, kutatókat idézve rámutat annak lehetőségére, hogy

a robotbiztos munkahelyeket mindinkább nők fogják betölteni.

Az sem biztos, hogy ez a jövő kizárólag a fiataloké, hiszen „a nők után egy másik társadalmi csoport helyzete is érdekes lehet. Mark Zuckerberg a Facebook ura úgy fogalmazott korábban, hogy: »a fiatalok egyszerűen okosabbak, mint mások«, a legújabb kutatások ezt nem biztos, hogy alátámasztják: a középkorú emberek tekinthetők a legproduktívabb korcsoportnak, ugyanis

a legdinamikusabban növekvő és sikeres start up-okat irányító vezetők átlagéletkora 45 év.

Az is kiderült továbbá, hogy egy 50 éves alapítónak 30 éves vetélytársával szemben 1,8-szor nagyobb esélye van egy sikeres start-up alapítására.(Jones-Kim, 2018.) (Ez Magyarországon a V4-ek körében a legkevésbé igaz.) Ez pedig azt jelenti, hogy a 20. században fontosnak tartott munkaerő-piaci értékek (gyorsaság, alkalmazkodóképesség, állóképesség, stb.), amelyek korábban elsősorban a fiataloknak voltak tulajdonítva, a mesterséges intelligencia és az egyre okosabb eszközöknek köszönhetően egyre kevésbé tűnnek prioritásnak.”

Némileg ez a tendencia tükröződhet vissza Lovászy szerint a fiatalok magasabb szintű munkanélküliségében is, ami általános jelenség az Európai Unióban is. Ráadásul szerinte a munkáltatók is kezdik felismerni, hogy

a belső képzések megtérülése is egyre nagyobb mértékben a középkorúak esetében következik be, hiszen a családos emberek lojálisabbak a munkahelyeikhez, illetve meg van a rutinjuk is.

Tanulmányában arról is ír, hova vezethet a munkapiacon az, ha „számos, az idősödéssel összefüggő betegség, fogyatékosság, azaz számos testi funkció kijavítható lesz.” Ennek megfelelően úgy véli, a modern (re)habilitációs és implantációs (beültetett eszközök) lehetőségeknek vagy nanoméretű megoldásoknak köszönhetően egy 2050-ben élő 70 éves ember talán jobb képességekkel és jobb fizikai, szellemi kondícióval fog rendelkezni, mint egy mai 40-es vagy 50-es éveiben járó ember.

A jövőről a szakértő megjegyzi, hogy „ezek a fejlemények át fogják alakítani az oktatási rendszereket, amelyben a lexikális tudásra való fókuszálás, ennek elsajátítása helyett az egyre intelligensebb technológiákon alapuló tudásmenedzsment lesz a fontosabb. Ugyanígy a fogyasztói szokásokat (egészségesebb étkezés) is el fogják sajátítani az emberek, hiszen az elhízás káros következményei egyre inkább össztársadalmi problémává fognak válni a növekvő egészségügyi költségek miatt. Ráadásul van olyan kutatási eredmény, miszerint a túlsúly és az elhízás jelentősen növeli a rák kockázatát is. (Bjørge et al, 2019). Végezetül, a párkapcsolatok terén is át fognak alakulni az értékek, szokások. A folyamatosan bővülő (pl. mesterséges megtermékenyítéssel kiegészülő) gyermekvállalási lehetőségek, illetve a nők képzettségi szintjüknek a növekedésével, valamint a munkaerő-piacon is tapasztalható pozíciójuk javulásának és az ebből fakadó nagyobb anyagi biztonságnak is köszönhetően

egyre kevesebb lehet az abortusz is, amelynek csökkenő tendenciája már évek óta tart hazánkban is.”

A feljavított ember kora

„Hosszabb távon a fejlettebb társadalmakban megjelenő, úgymond feljavított ember, azaz »enhanced skills«-lel rendelkező munkaerő, más néven: homo sapiens conrectus, valamint az egyre intelligensebb háztartási megoldások (humanoid robotok?) egy olyan új fejlemény lesz, amire egyelőre nincs társadalmi és politikai válasz, hiszen ez lényegében a fogyatékossággal és a munkavállalókkal kapcsolatos eddigi, emberi jogi, termelékenységbeli és munkajogi aspektusokat kérdőjelezheti meg hosszabb távon, nem beszélve a robotika és a mesterséges intelligencia által kiváltott újabb termelékenységbeli forradalmakról. Az is nagy kérdés lesz, hogy

egy (többé-kevésbé) humanoid robotokkal működő társadalomban pontosan ki minősülhetne munkaerőnek, fogyasztónak,

illetve az embereket helyettesítő robotok szükségletei egyben fogyasztói keresletként, így a kiszámítható gazdasági növekedés részeként jelenhetnek-e meg. Vajon ezek a „mesterséges emberek”, digitális rabszolgák a csökkenő, stagnáló, illetve az optimálisnak tekintett 2,1-es termékenységi rátát célba vevő demográfiai változás mellett statisztikailag kiegyensúlyozhatják-e a jelenlegi demográfiai csökkenés változóját a GDP és a termelékenység tekintetében, újraértékelve az eltartottsági rátával kapcsolatos eddigi tudásunkat, prognózisokat? Ráadásul a robotokhoz való viszony kontinensenként és civilizációnként (kultúránként) is eltér, amely újabb kérdéseket vethet fel – minden téren” – összegez Lovászy.

 

(Címlap: Robotpincér a győri Liu's Cooking kínai étteremben 2018. szeptember 11-én. MTI Fotó: Krizsán Csaba)