Csökkent az osztrák munkanélküliség, már el is helyezkedett 39 ezer ember

2020-05-13 14:48:00
Mérséklődött a munkanélküliség Ausztriában; április közepe, a válság tetőzése óta 39 ezren helyezkedtek el, jelentette ki Christine Aschbacher munkaügyi miniszter kedden sajtótájékoztatón, Bécsben. Azt is hozzátette, hogy készülni kell a jövő válságaira, vissza kell hozni a termelést Európába.

A koronavírus-járvány következtében Ausztriában a munkanélküliség március közepétől kezdett drasztikus növekedésbe, áprilisban a munkanélküliek száma 571 477-en tetőzött, ami 58 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi adatot. A május 11-i adatok szerint 549 662 főt tartanak nyilván munkakeresőként, ismertette Aschbacher.

Főként a turizmusban és a vendéglátásban dolgozók veszítették el az állásukat, mondta a munkaügyi tárca vezetője.

A megindult pozitív folyamatokról szólva megjegyezte: az építőipar munkaerő felvevő képessége a legnagyobb, az ágazatban április óta felére csökkent a munkanélküliek száma.

Hangsúlyozta, hogy a részmunkaidős foglalkoztatás továbbra is lényeges a talpra állás szempontjából.

Az osztrák kormány tízmilliárd eurót különített el a részmunkaidős foglalkoztatás elősegítésére; abból eddig 127 millió eurót folyósítottak a cégeknek. A cégek egyharmada márciusban kérte a csökkentett munkaidős foglalkoztatás támogatását, amit már meg is kaptak, tette hozzá.

A válság tetőzésekor hetente 30 ezer ilyen kérelmet nyújtottak be, a legutolsó adatok szerint több mint 109 ezer kérelem állt feldolgozás alatt, amelyek 1,3 millió munkahelyet érinthetnek. A kérelmek többsége az ipar, a kereskedelem és a vendéglátás területéről érkezett.

Margarete Schramböck gazdasági miniszter azt hangsúlyozta: a válság megmutatta, hogy erősíteni kell az osztrák gazdaság ellenálló-képességét, Európában pedig az önellátást. Felhívta a figyelmet arra, hogy fel kell készülni az esetleges jövőbeni válságokra,

vissza kell hozni a termelést Európába.

Lényegesnek nevezte az össz-európai összefogást. Azt szeretné, ha Európa versenyképességét növelnék, és ezáltal teremtenének álláshelyeket, hangsúlyozta. Érvelése szerint nem egy Európán belüli versenyről van szó, hanem Európa, az Egyesült Államok és Kína versenyéről.

Új európai versenyjog kidolgozását sürgette azért, hogy Európa képes legyen szembeszállni ezekkel a nemzetközi kereskedelmi nagyhatalmakkal. „A válság ugyanis világosan megmutatta, hogy vannak olyan globális piacok, amelyek nem mindig elérhetők számunkra”, tette hozzá Schramböck.

(MTI)