A jó, a rossz és a kapitalizmus

2020-05-11 10:15:00

Marcsó Kristóf
Vendégszerző
A globalizáció már százmilliókat emelt ki a nyomorból.

Nagyon nehéz érdemi vitát találni manapság, ami a szabadpiacot, a globalizációt boncolgatja. Személyes benyomásaim azok, hogy ismét felerősödtek azon hangok, melyek protekcionizmusért, korlátozásokért, sőt, a rendszer elsöpréséért kiáltanak.

A recept szerintük teljesen egyszerű, el kell törölni a kapitalizmust, hisz az felemészti az emberiséget.

Ha már leküzdöttük, akkor pedig eljön a földi paradicsom, ahol senkinek sem kell lemondania a vágyairól. Az elkövetkező sorokban ezeknek a gondolatoknak a valóságtartalmát szeretném mérlegre tenni: meg tudjuk haladni saját magunkat?

Már sokan, sokszor, sokféle képen elmondták: a világ, ami körülvesz minket, nem természetéből fakadóan ilyen. A vágyaink mind beteljesülhetnek, ha a keretet, amiben élünk, kicseréljük. Ez a gondolat azonban nem mindig volt ilyen evidens. Személyes álláspontom az, hogy ez a felvilágosodás terméke.

Nagyon úgy tűnik, hogy Petőfinek nem lett igaza, a szellem napvilága nem ragyog minden ház ablakán.

A felvilágosodás előtt az emberek tisztában voltak vele, a vágy, hogy minden vágy beteljesüljön, az egy nem beteljesülhető vágy. Az embernek vannak kötelezettségei, problémái a munkában, a magánéletben. A szabadság egyben teher is. A felelősséget a tetteinkért vállalni kell lelki, sőt, adott esetben anyagi szinten is. A felvilágosodás ezt eltörölte, az egyén többé nem felelős a tetteiért, a társadalom felelős azért. A vágyairól pedig senkinek sem kell lemondania. Jó példa erre az egyenlőség kérdése. Miért is ne részesülhetne mindenki ugyan olyan mértékben a javakból? Miféle erkölcsi megfontolás állhat a mögött, hogy egyes emberek vágyait a többi felé rendeljük?

Akik támogatják az efféle progresszív társadalomfilozófiát, egy dologról elfeledkeznek. Kimondatlanul, de ők is elfogadják a hierarchiát.

Hisz attól, hogy számukra az egyenlőség a legnagyobb érték, ők is értékhierarchiában gondolkoznak, melyben az egyenlőségnek alárendelődik a többi érték. Az élet időről időre új problémákat görget elénk, nekünk pedig időről időre döntéseket kell hoznunk.

A nagy francia forradalom már megtanította a világot arra, hogy a szabadság és az egyenlőség nem egyeztethetőek össze. Így, a már említett (baloldali) körök hajlandóak elengedni a piacgazdaság kezét: ennek hozadéka két okból is pozitív. Egyrészt, a szegénységet és más társadalmi problémákat nem lehet ebben a rendszerben megoldani. Másrészt, van egy komoly erkölcsi hozadék is. A kapitalizmus alapja a profitéhség, a kapzsiság, embertársaink kizsákmányolása. Nos, kezdjük az elsővel. Mi, magyarok, pontosan tudjuk mit hozott a szocializmus az emberiségnek. Amióta több-kevesebb sikerrel igyekeztünk kiépíteni egy piacgazdaságot, az emberek életszínvonala jelentősen megnőtt. Mindenféle tévhittel ellentétben a kínai gazdaság nem az állami beavatkozás által kezdett el növekedni. Kína egy hatalmas méretű, igen vonzó piacot jelentett a külföldi befektetőknek. Ugyan a mai napig nagyon erős az állami kontroll az országban, ám a Kínában tapasztalható gazdasági növekedés hátterében minden kétséget kizáróan a részleges piaci nyitás áll. Sokan ezt konzervatív „leszivárgási” elméletnek csúfolják, a valóság azonban azt mutatja, hogy a tortából a szegények is egyre nagyobb szeletet kapnak. Az emberi népességhez viszonyítva százalékosan csökken a szegények száma:

a globalizáció már eddig is százmilliókat emelt ki a nyomorból.

Vannak, akik ezt elfogadják, viszont azt állítják, hogy a piaci növekedés az erkölcsök kárára történik, tehát a kettő között átváltás (trade off) van. A kritika úgy hangzik, hogy az egyéni célok követése egy embertelen, materialista világhoz vezet. A legendás közgazdász, Adam Smith gondolatait szeretném idézni: „Nincs olyan nemzet, amelynek ne lenne szüksége arra, hogy átvegyen nemcsak mások tudásából és szokásaiból, de nála magasabb rendű jellemvonásaiból is… Túlzás nélkül mondhatjuk, hogy a kiterjedt és gyorsan bővülő nemzetközi kereskedelem a világbéke legfőbb garanciája, amely folyamatosan serkenti az eszmék, intézmények és az emberi tulajdonságok töretlen fejlődését.” Itt is szeretnék példát hozni. Progresszív körökben gyakran merül fel a férfi – női egyenlőtlenség kérdése. Erre aztán sok megoldás született, a női kvóta ötlete se ismeretlen már. A tapasztalatok azt mutatják, hogy erre a problémára egy organikusan létrejövő válasz is létezik az állami beavatkozással szemben (hisz a progresszív társadalomfilozófia állami beavatkozást feltételez). Az organikus válasz a piaci versenyben keresendő. A cégek felismerték, hogy nem engedhetik meg azt maguknak, hogy sztereotípiára alapozva csak férfiakat alkalmazzanak. A verseny hatására elkezdtek női dolgozókat is felvenni, így csökkent a kereslet a férfi munkaerőre, a bérek pedig elkezdtek közeledni egymáshoz.

A japán nők is sokat profitáltak a globalizációból.

Amikor a japán cégek terjeszkedni kezdtek szerte a világban, a vállalattulajdonosok magukkal vitték a feleségeiket, ők pedig szembesültek azzal, hogy Európa országaiban vagy az Amerikai Egyesült Államokban hogyan bánnak a nőkkel. Hazatérve Japánba, a változás szónokai lettek.

Még nem látjuk a fényt az alagút végén, rajtunk is múlik, hogy miként alakul a jövő. Engedünk a populizmusnak, a demagógiának, mely be nem teljesíthető ígéretekben ringat minket vagy felismerjük, hogy a globalizáció elősegíti az emberiség egyetemes jólétét. Gondoljunk csak bele,

amikor láttuk anno a Katrina-hurrikán pusztítását, egy emberként hajtottuk le a fejünket. A segítség a világ minden tájáról érkezett. Ahogy a Notre-Dame-székesegyház leégésekor is. Ezek a globalizáció legfelemelőbb pillanatai.