Hat hónap börtön járna Szingapúrban annak, aki túl közel megy másokhoz

2020-03-31 14:32:00
Büntetik, ha közterületeken egy méternél közelebb mennek egymáshoz a szingapúri lakosok.

Szingapúr volt az első országok között a világon, ahol Kínán kívüli koronavírus-esetekről számoltak be, eddig mégis sikerült a fertőzöttek számát ezer alatti értéken tartani, miközben Olaszországban és Amerikában a megerősített esetek száma is tízezrekben, a halottak száma is ezrekben mérhető.

A szingapúri diadal a vírus felett persze korántsem teljes és végleges. Ezért vezettek be március végén újabb, szigorúbb intézkedéseket, amelyek közé tartozik, hogy akár hat hónapos börtönbüntetés és több ezer dolláros bírság járhat azoknak, akik megszegik a távolságtartás szabályait.

Szigorúan tilos bármilyen sportesemény, kiállítás vagy koncert megtartása nyilvános helyen, ahol több mint 10 ember vesz részt. De még egy ilyen eseményen is tilos három lábnál, azaz nagyjából egy méternél közelebb állni vagy ülni bárkihez.

Korábban Szingapúr nagyon határozott lépéseket tett a tesztelést és karantént illetően, amire nagy szükség is volt, hiszen az ázsiai ország az elsők között került vészhelyzetbe.

Eközben a Twitteren terjedő videók tanulsága alapján egy-egy indiai tömegközlekedési csomópontban a szingapúri szabályok alapján szinte mindenki börtönbüntetésre számíthatna.

Egy másik, immár brit videón az látszik, hogy bár a mecsetek bezártak, muszlim hívők mégis egészen közel merészkedtek egymáshoz Birminghamben.