Azt kell most tenni, amit máskor a közgazdászok a legjobban elleneznek

2020-03-19 12:17:00
Meg kell menteni a cégeket, akár az államadósság növelése árán is. A Makronóm szemléje.

Keresleti és kínálati sokk

Mint a közgazdaságtanban annyiszor, ezúttal is a keresletről és a kínálatról van szó – írja Jonathan Portes, a londoni King's College tanára. A világjárvány első és legkézenfekvőbb hatása a kínálatra lesz. Bármely gazdaság legfontosabb inputja, termelési tényezője a munkaerő és a covid-19, illetve terjedésének korlátozására hozott intézkedések csökkentik a munkaerő-kínálatot, így akár a termelést is. Ha az emberek betegek, ha elszigetelődnek, ha kiszolgáltatott rokonokat és gyermekeket gondoznak, akkor nem tudnak dolgozni menni. Mindez jóval csökkenti majd a GDP-t, elkerülhetetlennek tűnik a súlyos recesszió. Mit kell tehát tennie a politikának? – teszi fel a kérdést a szerző.

A közvetlen következményekkel kapcsolatban keveset lehet tenni. Ha a járványra az a gyógyszer, hogy a gazdaság 2 vagy 10 százalékkal visszaesik a következő negyedévekben, ám legyen – véli.

A közvetett hatás azonban más kérdés, hiszen a vállalkozások bezárása vagy a munkavállalók elbocsátása esetén mindannyiuk jövedelme tartósan csökken. A félelem és a fokozott bizonytalanság csökkenti a kiadásokat (még akkor is, ha átmenetileg bizonyos termékek kereslete nő). A tömeges elbocsátások pedig a közlekedési és vendéglátó szektorokban lassan elkezdődnek.

A kínálat visszaáll, de a kereslet végleg legyengülhet

A gazdaságpolitika azonban a kutató szerint kezelheti a problémát. A kínálat visszaállhat a válság után, az emberek és vállalatok tudása, tehetsége nem tűnik el, újra lehet indítani a termelést. De addigra sokan lehetnek, akik elveszítették a munkájukat, így a kereslet hosszabb távon legyengülhet. Ez húzhatja vissza a kínálatot és a kibocsátást is. Korábbi válságok tapasztalata, hogy

a tartós munkanélküliség pusztító hatású,

rontja a dolgozók készségeit, munkakedvét, önbecsülését. Olyan hegeket okozna ez a gazdaságokban, amelyek hosszú távon gyengítenék le azokat.

A válasz ezért viszonylag egyszerű (a gyakorlati megvalósítás már nehezebb).

Meg kell menteni a cégeket és a munkahelyeket,

akár közvetlen állami támogatásokkal elérve, hogy a cégek akkor is megőrizzék a dolgozókat, ha valójában nem lenne rájuk szükségük, vagy nem engedhetnék meg maguknak a további foglalkoztatásukat.

Mivel sok vállalatnál a bevételek hirtelen elporladnak, de a kiadási oldal kötelezettségei továbbra is léteznek, halasztást érdemes adni a számlák, hitelekek és más terhek fizetését tekintve. Ezért javasolják szakértők a pénzügyi karantén bevezetését is, a magánszektor megmentése érdekében (tegyük hozzá, 2008-ban számos ország a bankszektor és a pénzügyi gazdaság megmentésére fókuszált, most viszont a reálgazdaság került nagy bajba, most a gazdaság ezen lába húzhatja maga után a másikat).

A magánszektor megmentése a közgazdászok számára általában furcsa felvetésnek tűnik, hiszen

a gazdaság fejlődéséhez, hatékonyabbá válásához hozzájárul, hogy a gyengébbek csődbe mennek

és átadják helyüket a sikeresebbeknek, az ügyesebbeknek. A kevésbé sikeres cégek erőforrásaira, a tőkére és a munkaerőre nagy szükségük van a hatékonyabb cégeknek, amelyek a tőkével és a munkaerővel is jobban gazdálkodnak. Valami ilyesmire célzott a neves közgazdász, Joseph Schumpeter, amikor az innovációt kreatív rombolásként írta le.

Aggódnak a közgazdászok az erkölcsi kockázat miatt is. Ha a cégek látják, tudják, megszokják, hogy rossz, felelőtlen döntéseiknek nincs következménye, mert úgyis mindig jön majd valamilyen támogatás vagy kimentés, akkor elkényelmesednek és elvesztik hatékonyságukat. 

Portes szerint a jelenlegi vészhelyzetben azonban egyik aggodalom sem helytálló.

A pusztítás most nem „kreatív”, most nem növeli az innovációt,

hiszen véletlenszerűen éri el a jó és a gyenge vállalkozásokat is. A gazdasági stagnálás hosszú időszaka (a legjobb esetben) nem fogja elősegíteni az új, produktívabb cégek felemelkedését és növekedését. És mivel a biztosítótársaságok a SARS-járvány óta szép csendben levették a pandémiákat az üzleti zavarok listájáról, az erkölcsi kockázat sem égető probléma, nem tudnak vállalatok tömegesen erre hivatkozni. Hiszen aligha ésszerű azt javasolni, hogy egy kis családi étteremnek olyan üzleti tervet kellett volna készítenie, amely egy három hónapos globális világjárvány okozta leállítás kockázatával számol.

A válság valószínűleg felfedi a gazdasági és társadalmi károkat is, amelyeket az elmúlt évtizedben az állami kiadások csökkentése okozott, hiszen számos országban komolyan csökkentették a betegszabadságok hosszát – véli a kutató.

A szerző szerint a költségvetési vonatkozások most nem számítanak, különösen nem rövid távon.

A befektetők ma már azért fizetnek az országoknak nyugaton, hogy hitelezhessék azokat. 2008 tanulsága, hogy fenn kell tartani a keresletet a gazdaságban és meg kell előzni a nagy károk kialakulását.

Úgy véli, ezért biztató például a francia Macron elnök nyilatkozata, aki azt mondta, hogy egyetlen cég sem fog szembesülni a csőd kockázatával, legyen kicsi vagy nagy. Az állítás mögé 300 milliárd eurót is tesznek hitelgaranciaként a franciák. A szerző szerint a briteknek is komolyabb intézkedéseket kellene tenniük, hogy ne váljon a recesszióból depresszió.

Végül érdemes megjegyeznünk, hogy a nemzetgazdaság kifejezésből a nemzet rész arra utal, hogy a gazdaság a társadalomnak alárendelt rendszer, amely csak társadalmi, közösségi értékeken alapulhat. Például szolidaritáson, ami arra a felismerésre épülhet, hogy minél több vállalat menne csődbe, általában annál borúsabbak lennének a talpon maradók kilátásai is.