A spanyol kormány bevezetné a Google-adót

2020-02-19 08:49:00
Technológiai nagyvállalatok meghatározott digitális szolgáltatásainak megadóztatásáról szóló javaslatot fogadott el a spanyol kormány.

Ha az indítványt a parlament elfogadja, a világszerte Google-adó néven ismert közteher mértéke Spanyolországban 3 százalék lesz, és a világszinten 750 millió euró, belföldön pedig 3 millió euró éves bevételt meghaladó cégeket fogja érinteni, ilyen például az Apple, az Amazon és a Facebook.

Az intézkedéstől 986 millió euró éves bevételt remél a spanyol kormány, amely 2020 decemberétől javasolja az új adónem bevezetését, hogy időt biztosítson a felkészülésre a cégeknek, valamint a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) tagállamainak is egy esetleges közös digitális adó elfogadására.

Amennyiben létrejönne egy ilyen megállapodás, Spanyolország ehhez igazítaná belső szabályozását – mondta María Jesús Montero pénzügyminiszter sajtótájékoztatóján.

Tobin-adó

Bejelentette: a kormány elfogadta a Tobin-adó néven közismert pénzügyi tranzakciós adó bevezetését is, amely

az 1 milliárd eurót meghaladó piaci értékű cégek részvénykereskedelmét sújtaná 0,2 százalékos járulékkal.

Az intézkedéstől várt éves költségvetési bevétel a kabinet becslése szerint 850 millió euró.

A pénzügyminiszter hangsúlyozta, hogy a gazdasági válság idején a pénzügyi szektor jelentős állami anyagi segítséget kapott, amiért most „erőteljesebben” járulhat hozzá a közszolgáltatások fenntartásához.

Hozzátette: a baloldali koalíciós kormány egy igazságosabb adórendszer kialakítására törekszik, amely illeszkedik az új gazdasági realitásokhoz.

(MTI)