Kiszivárgott Elon Musk egy bizalmas e-mailje

2023. május 16. 14:07
A kiszivárgott e-mailből kiderült, hogy Elon Musk nagyon komolyan gondolja a Tesla körüli ellenőrzéseket. 

„Gondoljátok át alaposan, mielőtt elkülditek nekem a kérést” – írta Musk az Insider birtokába jutott e-mailben. „Senki sem csatlakozhat a Teslához amíg nem hagyom jóvá e-mailben”.

A hétfő reggeli e-mailben a Tesla vezérigazgatója azt írta, hogy a vezetőknek mostantól el kell küldeniük jelöltjeik listáját, mivel Musk jobban bele akar látni abba, hogy kit és milyen okból vesz fel a Tesla. Az e-mailről Az Electrek nevű EV blog számolt be elsőként.

Eléggé meredeken hangzik Musk kérése, hiszen nem pár tucat emberről van szó: tavaly 

a Tesla közel 130 ezer embert foglalkoztatott, azóta mintegy 30 ezer fővel növelte létszámát. Az autógyártó szerint 2022-ben több mint 3,6 millió álláspályázat érkezett be hozzá.

Elon Musk új vezérigazgatót rak a Twitter élére

A Musk körül folyamatosan zajló események közül nem a fent említett az egyetlen meglepő: a mostani e-mail mindössze néhány nappal azután érkezett, hogy Musk bejelentette, új vezérigazgatót talált a Twitter élére. A milliárdos elmondta, hogy az NBCUniversal korábbi reklámfőnöke, Linda Yaccarino körülbelül hat hét múlva veszi át a Twitter vezérigazgatói székét.

A Tesla részvényei a hírre emelkedni kezdtek – a befektetők mintha ünnepelték volna a hírt, hiszen mióta a Tesla-vezér novemberben átvette a Twitter vezérigazgatói posztját, néhány Tesla-részvényes aggodalmát fejezte ki, hiszen látták: Musk nagyon sok feladatot vállalt magára. Legutóbb több Tesla-befektető nyílt levelet is írt, amelyben azt állították, hogy Musk figyelmét „elterelték” a további vállalatai, és felszólították, hogy „szedje össze magát”.

Musk teljes, „Hiring” című e-maile alább olvasható, eredeti nyelven:

I would like to gain a better understanding of our hiring. VPs should send me a list of their department hiring requests once a week.

Think carefully before sending me the request. No one can join Tesla, even as a contractor, until you receive my email approval.

Thanks,

Elon

Borítókép: MTI/EPA/DPA-Zentralbild/Patrick Pleul


Kedvelje a Makronómot Facebookon!



Összesen 5 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés