Márciusban látványosan nőtt a termék-külkereskedelmi többlet

2023. május 9. 11:42
Pozitív meglepetéssel szolgált a márciusi külkereskedelmi adat: az export euróban számított értéke 16,5, míg az importé 2,1 százalékkal emelkedett éves alapon, így az előző hónap után az egyenleg ismét többletet tudott elérni. A termék-külkereskedelmi egyenleg éves szinten 1,7 milliárd euróval javult.
Elemző: Regős Gábor, a Makronóm Intézet vezető közgazdásza

Regős Gábor véleménye szerint

a többlet ténye önmagában nem volt meglepő, de az export és import növekedése közötti ekkora mértékű eltérés már igen.

Az export bővülését a volumen kedvező változása mellett a cserearány javulása is magyarázhatja. Az importnál ezzel szemben nem lenne meglepő a volumen csökkenése, amelyet a beruházások és a fogyasztás visszaesése okoz.

Az elemző szerint ez tehát azt is jelenti, hogy a külső egyensúly az elmúlt hónapokban megkezdte a fokozatos helyreállását, azaz a folyó fizetési mérleg egyenlege is javul, amely a forintárfolyam alakulása és így az infláció letörése szempontjából is kedvező tényező. A monetáris politika szempontjából ez azt jelenti, hogy a kockázati megítélés javulásának irányába történt egy újabb lépés, amelyet a jegybank a monetáris kondíciók lazításának feltételeként határozott meg.

Mit vár az elemző a következő hónapoktól?

Regős Gábor úgy véli, a külkereskedelem várható folyamatait tekintve a következő hónapokban szintén fennmaradhat a többlet, hiszen a belső kereslet továbbra is gyengén alakul, különösen a kiemelkedően erős bázishoz képest, míg az export oldalán van tere a bővülésnek. A cserearányoknál szintén fennmaradhat a javulás, hiszen a tavalyi extrém magas energiaárak remélhetőleg nem ismétlődnek meg.

A KSH friss adatai részletesen

  • A kivitel értéke 2023 márciusában 14,1 milliárd eurót (5413 milliárd forintot), a behozatalé 13,2 milliárd eurót (5061 milliárd forintot) tett ki.
  • Az előző hónaphoz viszonyítva a külkereskedelmi termékforgalom szintje az exportoldalon 11, az importoldalon 8,5 százalékkal nőtt.
  • A termék-külkereskedelmi többlet 899 millió euró (352 milliárd forint) volt.
  • A kivitel 78, a behozatal 69 százalékát az EU tagállamaival (EU27_2020) bonyolítottuk le.
  • 2023 márciusában az egy évvel korábbihoz képest az export euróban számított értéke 16, az importé 2,1 százalékkal nőtt.

Forrás: KSH, 2023.05.08.

Címlapfotó:123rf.com


Kedvelje a Makronómot Facebookon!



Összesen 9 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés