Benyújtották a számlát az ukránok: a szövetséges országok GDP-jének 1 százalékát követelik

2023. április 24. 18:48
Az ukrán külügyminiszter-helyettes szerint tízszer ennyi fegyverre van szükségük, ezért felszólította a Nyugatot, hogy vegye komolyabban és GDP-arányosabban a háborút.

Az ukrán vezetés tagjai a nagy számok törvénye alapján minden követelésükben gyakorlatilag teljesíthetetlen dolgokat követelnek a Nyugattól, abban bízva, hogy ha annak csak egy részét teljesítik számukra, máris jól jártak. Az utóbbi időben abszurdabbnál abszurdabb ötletekkel álltak elő, az orosz, külföldön befagyasztott jegybanki vagyon Kijevnek ajándékozásától az energiacégek profitjának bekebelezéséig

Andrij Melnyik – aki arról lett híres, hogy sértődős kolbásznak titulálta Olaf Scholz kancellárt még nagykövet korában –, jelenlegi ukrán külügyminiszter-helyettes most szintet lépett az ötletelésben, és a Twitteren osztotta meg gondolatait arról, mit is kellene tennie a Nyugatnak ahhoz, hogy Ukrajna még az idén megnyerje a háborút. 

Az ukrán kormány tagja a szokásos „köszönjük, de...” formulát alkalmazva fejtette ki pár szóban, hogy a vezetés hálás ugyan az eddigi nyugati katonai segélyekért, ám az messze nem elég, ezért arra kéri a szövetséges államokat, lépjék át az oly sokszor óvatosságra intő vörös vonalakat, és tízszerezzék meg eddigi hadisegélyeiket. Melnyik azonban nemcsak általánosságban beszél, hanem konkrét feladatot is meghatározott az USA-vezette tömbnek. „Felszólítjuk partnereinket, hogy fordítsák GDP-jük 1 százalékát az ukrajnai fegyverszállításokra” – követelte pár mondatos bejegyzésében.

A helyzet az, hogy a háború kapcsán egyre több kritika éri a NATO-tagállamok zömét, amiért még arra is képtelenek, hogy a 2014-es walesi csúcsban meghatározott vállalásoknak eleget tegyenek, azaz 2024-re a GDP-jük 2 százalékát fordítsák a védelmi beszerzésekre és a hadseregfejlesztésre. Melnyik a 2 százalékhoz most nagyvonalúan hozzácsapott még egyet, amit azonban már nem is a saját haderejük fejlesztésére fordítanának a szövetséges országok, hanem kifejezetten az ukránéra. 

Az ötlet kapcsán adott interjúban az ukrán potentát azt is kifejtette, hogy a jelenlegi összegek nevetségesek a második világháborús költségekhez képest, ezért a Nyugatnak ideje lenne felfogni a jelenlegi konfliktus valódi méreteit.

Melnyik ötlete nyilvánvalóan gazdasági nonszensz, de érdemes egy pillanatra eljátszani azzal a gondolattal, hogy az EU vezető gazdasági hatalma, Németország, amely képtelen összehozni még a NATO 2 százalékos célkitűzését is, hirtelen a szigorú költségvetési politika apostolával, Lindner pénzügyminiszterrel az élen széttrancsírozza a saját GDP-jét, és 1 százalékot, vagyis több mint 35 milliárd eurót elkülönít az Ukrajnának szánt fegyverekre, miközben a saját hadserege felszerelését sem tudja megoldani

Mennyibe kerül Ukrajna lélegeztetőgépen tartása?

Az ország gyakorlatilag csődben van, a hiteleit nem tudja fizetni, az államadóssága várhatóan a GDP 100 százaléka lesz. Ukrajna pénzügyileg és gazdaságilag vegetál, ezt az állapotot azonban nem lehet hosszabb ideig mesterségesen fenntartani.

Fotó: MTI/AP/Ukrán elnöki sajtószolgálat


Kedvelje a Makronómot Facebookon!



Összesen 149 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Melyik szövetségesekét? CENTO, SEATO, ANZUS, Warsaw Pact, NATO, AUKUS, FIFA?

ebben amugy tenyleg mi eri meg nekunk? egy oroszokkal szovetseges ukrajna, velunk egyuttmukodo partner Oroszorszaggal miert nem volt jobb?

amugy meg ok viritsak a lovet az eddigi szallitasokert
az a gdpjuk parezer szazaleka lesz kamat nelkul is

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés