Olyan szerencsétlenül fogalmazott a Credit Suisse egyik legnagyobb befektetőjének elnöke, hogy az állásába került

2023. március 29. 19:59
A Szaúdi Nemzeti Bank elnöke egyetlen meggondolatlan mondatocskával felgyorsította a svájci pénzintézet katasztrófáját. Tizenkét nappal utána lemondott.

A svájci Credit Suisse drámája már annak kezdetekor előhozta a globális bankválságtól való rettegést. A pénzintézet rövidke hátralévő idejében mindent megtett annak érdekében, hogy erősítse a likviditást és a befektetői bizalmat, a nagybankot azonban végül sem a jegybank, sem a hirtelen kapott óriáshitel nem mentette meg a bedőléstől és a felvásárlástól. 

Helyzetkép a svájci bankválság árnyékában: a bankcsődök kezelhetők, a magyar bankok stabilak

A napokban két amerikai pénzintézet (SVB és a Silvergate) kért csődvédelmet, és a svájci Credit Suisse óriás hitelt kapott csütörtökön reggel.

A Szaúdi Nemzeti Bank néven működő kereskedelmi pénzintézet tavaly óta (mintegy 1,5 milliárd frankos befektetéssel) a Credit Suisse 9,9 százalékos tulajdonosa. Vezetője, Ammar Al Khudairy még akkor válaszolt készségesen a Bloomberg kérdéseire, amikor mutatkozott remény a svájci bank megmentésére. Amikor azonban azt tudakolták tőle, hogy az általa elnökölt szaúdi pénzintézet eszközölne-e új befektetést, ha a Credit Suisse likviditási segítséget kérne, a válasza egy határozott nem volt.  

A hír megjelenése után még erősebben megingott a befektetői bizalom a Credit Suisse iránt, a megjegyzés hozzájárult a részvények és a kötvények zuhanásához, ami végül a svájci kormány felvásárlási beavatkozását eredményezte – vagyis minden jel arra mutat, hogy ez a nem szócska elképesztő sebességgel segített bedőlni a svájci banknak. Ennek hatására ráadásul az összes európai nagybank reszketni kezdett, hogy be ne következzen egy olyan mértékű befektetői pánik, amely az USA-ban bedőlt hitelintézetek helyzetéhez hasonlót eredményezhet.

Al Khudairy maga is érezte, hogy még szűkszavúságával is túl sokat mondott, így a nyilatkozatát követő napokban mindenhol megpróbálta elmagyarázni: a piac nincs veszélyben, a Credit Suisse körüli pánik pedig teljesen indokolatlan. Ám akkor már késő volt, az események rég túlléptek rajta: a Credit Suisse-t legnagyobb riválisa, az UBS vásárolja fel, és ez a bekebelezés ráadásul  egymilliárd dolláros zuhanást okozott a Szaúdi Nemzeti Bank svájci befektetésében. 

A bankelnök mindenesetre tudta, mit kell tennie: szűk két héttel szerencsétlen nyilatkozata után lemondott tisztségéről. Helyét az addigi vezérigazgató, Saeed Mohammed Al Ghamdi veszi át.

Fotó: MTI/EPA/Keystone/Michael Buholzer


Kedvelje a Makronómot Facebookon!



Összesen 10 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés