Mikor robban a konfliktus az Erdélyhez közeli kis államban?

De miért és kinek fontos egy olyan kis állam, mint Moldova? A kis posztszovjet ország elnyerte Európa legszegényebb állama címét. Ez kitűnően kirajzolódik, ha a GDP-t vetjük össze: a moldáv GDP értéke 2021-ben 13,68 milliárd dollár volt, de a múlt évben sem tudta meghaladni a 14 milliárdot. Összehasonlításként: Magyarországon 2021-ben a GDP elérte 181,8 milliárd dollárt, 2022-ben ugyanez a szám 184,6 milliárdra rúgott. A növekedési ütem hasonló, de a nagyságrend egészen más, és ez akkor is igaz, ha az adatokat egy főre nézzük, hiszen Moldova 2,6 millió lakosával szemben 9,68 millió magyar áll szemben. Azaz a lakosság száma 3,72-szeres, de a GDP-nk közel 13,2-szerese a moldovai adatnak. 

Moldovának a teljes GDP tekintetében európai színtéren esetleg Észak-Macedóniával – 2021-ben 13,83 milliárd dolláros GDP –, vagy sokkal inkább az olyan afrikai országokkal érdemes összemérnie magát, mint a Kongói Köztársaság – 2021-ben 13,37 milliárdos GDP –, vagy éppen Csád – 2021-ben 11,78 milliárd dolláros GDP. (Igaz, az afrikai országok lakossága sokkal nagyobb, így bár a gazdasági súlyuk hasonló, az egy főre jutó GDP-ben Moldova csak Európa átlagához képest van lemaradva.)

Geopolitikai értelemben, ha úgy tetszik, elhelyezkedésénél fogva sem igazán szólnak érvek Moldova megkerülhetetlen szerepe mellett, hiszen egy értékes ásványkincsekben szegény, kis haderővel büszkélkedő, egyúttal gyengén felszerelt országról beszélünk, amely még csak tengerekkel sem határos. Ráadásul nem európai uniós, végképp nem NATO-tagállam.

Moldova a szovjet múltban él

Akkor miért kapta fel az elmúlt hetekben a sajtó ezt a kis, első ránézésre nem túl fajsúlyos országot? – kérdezhetjük, hogy miért került több nemzetközi, neves sajtótermék címlapjára mint az orosz–ukrán háború eszkalációjának egyik leginkább kitett állam Európában. A válasz a szovjet időkben a keresendő. A „régebb óta fiatalok” számára ismerősen csenghet egy bizonyos Cobasna nevű falu neve. Ez a kis település Moldova keleti részén fekszik, az ukrán határtól alig 1 kilométerre. Ami miatt pedig kulcsszereplővé lépett elő ez a falu a háború kirobbanása óta, az az, hogy a kelet-moldovai helység mellett volt az egykori, és 1991-ben felbomlott Szovjetunió egyik, ha nem a legnagyobb európai lőszerraktára, ami még ma is ugyanott található.

Ne feledjük azt se, hogy Moldova viszonylag közel fekszik Magyarországhoz. Cobasna légvonalban 475 kilométer Tiszabecstől, Moldova északi része pedig 280 kilométer ugyaninnen. Összevetésül: keleti határunktól a legközelebbi ukrán front Herszonban közel 750 kilométer.

Természetesen szó sincs új információról: már a Szovjetunió felbomlását közvetlenül megelőzve is észlelték ezt a veszélyforrást, így miután Moldovában 1990 februárjában és márciusában megtartották az első szabad választásokat, majd 1991. augusztus 27-én kikiáltották a függetlenségüket, egyúttal csatlakoztak a Független Államok Közösségéhez (FÁK, azaz a Szovjetunió de facto utódja, csak sokkal lazább formában), egyből polgárháborús helyzetben találta magát a kis ország. Mégpedig két csoport között: az egyik oldalon álltak a Dnyeszter folyótól nyugatra élő moldovaiak, a másikon a folyótól keletre élő orosz–ukrán lakosság. Ez a konfliktus, amely Dnyeszter menti háborúként (1992. március 2.–július 21.) vonult be a történelemkönyvekbe, 1992. július 21-én egy orosz által kiharcolt tűzszünettel ért véget. Ennek eredményeként megalakulhatott a Dnyeszter Menti Moldáv Köztársaság (más néven Transznyisztria), amely lényegében államként létezik, igaz, a területen maradt több ezer orosz békefenntartó. 

Éppen ezért mind a mai napig egyetlen ENSZ-tagország sem ismeri el hivatalosan államként a Dnyeszter Menti Moldáv Köztársaságot, szerintük ugyanis Moldovához tartozik, habár 2000 júliusában már új alkotmányt is elfogadtak. Így lényegében létrejött – magyar viszonylatban nagyjából egy vármegyének megfelelő – keskeny terület a Dnyesztertől keletre, ami Moszkvának tökéletesen megfelelt. Ennek a motivációja egyértelmű: 

A transznyisztriai terület ugyanakkor mind a mai napig problémákat, feszültséget szül, hiszen nemcsak arról van szó, hogy egyetlen ENSZ-tagország sem ismeri el államként, de olyan entitásokat találhatunk a terület mögött mint támogató, mint Dél-Oszétia vagy éppen Abházia.

Erősödő mozgolódások a háború kitörése óta

A 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború óta – a fentiek nyomán nem meglepő módon – különös figyelem irányul a kis Moldovára és a még apróbb transznyisztriai köztársaságra. Ez leszűrhető a háborúzó felek általi megnyilvánulásokból is. Oroszország szerint mélyen gyökerező birodalmi mentalitásából fakadóan Ukrajna előre megtervezett támadást fog végrehajtani a transznyisztriai területek ellen.

Annyiban valósnak ítélhetjük Oroszország aggodalmait, hogy a kis köztársaság ukrán oldalán valóban voltak kisebb csapatmozgások február vége-március eleje környékén, de ezek nem adhattak okot semmiféle aggodalomra: ezek a mozgolódások minimálisnak tekinthetők, ami kizárja egy komolyabb, illetve szervezettebb ukrán katonai akció lehetőségét.

Érdekes felvetni azt a kérdést is, hogy amennyiben az ukránok valóban fontolgatnak egy tervezett támadást Transznyisztria ellen, akkor az miben szolgálná az érdeküket, vagy máshogy feltéve a kérdést: milyen előnyökhöz jutna Ukrajna és a hadvezetés?

Persze az igaz, hogy az ukrán erők könnyedén felülkerekednének a transznyisztriai haderőn az akár a frontszolgálatot nemteljesítő ukrán erőkkel. A kis köztársaság haderejét tekintve nem képvisel jelentős elrettentő erőt, hiszen az aktív haderő nagyjából csupán 7 ezer főre tehető, amelyből viszont a döntő többség sorkatona. Ezenfelül áll a köztársaság területén állomásozó 1500 főre tehető orosz „békefenntartó”, de mindent összevetve a transznyisztriai köztársaságnak nem lehet nagyobb a mozgósítható hadereje, mint 25 ezer fő. Ehhez jön hozzá az, hogy a fegyverzetet tekintve is jelentős hátránnyal néznek szembe. Már az is óriási lemaradás, hogy az apró szakadár köztársaságnak lényegében nincs légiereje, sőt, drónjai, valamint elhárító rakétái sincsenek. A harckocsik és a tüzérség is katasztrofális állapotban van, az elavult fegyverzetről nem is beszélve.

A stratégiai hátrányok sora itt nem ért véget a Dnyeszter Menti Moldáv Köztársaságnak: földrajzi elhelyezkedésénél fogva sincs előnyös helyzetben. Transznyisztria egy sík területen terül el, a keleti határát Ukrajna, míg nyugatit a Dnyeszter folyó jelenti, a szélessége sem eget rengető, hiszen nem éri el a 20 kilométert sem, ami azért jelent veszélyforrást, mert adott esetben Ukrajna még az elavult szovjet időszakból megmaradt tüzérségével is eléri, sőt „átéri” az országot.

Az orosz szál

Bármennyire is erős az orosz szál a köztársaság vonatkozásában, Oroszország egy támadás esetén nem lenne képes érdemi segítséget, illetve támogatást nyújtani úgy, mint tette azt más szakadár, oroszbarát köztársaságokkal Ukrajna esetében. Ez nem az akarat hiánya miatt van így, sokkal inkább a földrajz húzza keresztül a számításokat. 

Miért állna Ukrajnának érdekében egy szervezett támadás Moldova ellen?

Alapvetően három motivációt biztosan elkülöníthetünk. Az egyik, hogy egy ilyen művelet a szimbolikus gesztus erejével hatna, ugyanis a nyugati támogatásért kvázi cserébe egy katonai támadás Moldova ellen az ottani nyugatbarát kormány segítségére lenne, hogy visszaszerezze a befolyást, illetve az ellenőrzést az ország egész területe felett. 

A másik motiváció lehetne az ukrán katonai morál emelése – persze ez csak akkor állhat fenn, ha Ukrajna gyors és sikeres támadást tudna végrehajtani. A harmadik az orosz félre vonatkozik, hiszen ha elveszítenék Transznyisztriát, akkor az oroszbarát államok még bizalmatlanabbak  lennének az orosz haderővel szemben.

Visszatérve a realitás talajára, jelenleg valószínűtlen egy ukrán katonai támadás megindítása, hiszen a moldovai kormánynak való segítség, az ukrán katonai morál javítása és az orosz fél megítélésének rombolása együttesen sem szolgáltatnak elegendő indokot egy támadásra. Arról nem is beszélve, hogy jelentős logisztikai kihívásokkal is szembe kellene nézni a katonák Ukrajna déli részére való szállításával. Továbbá: az orosz „villámháborús” tervhez hasonló stratégiai és tervezési hibát Ukrajna nem szeretne elkövetni, és talán a legfontosabb: 

Orosz oldalról szemlélve a kérdést, ők is tisztában vannak azzal, hogy adott esetben fennállhat a veszélye egy ukrán támadásnak, így nem csoda, hogy nyilvános fenyegetést fogalmaztak meg a Krím félsziget és Donbasz esetében is, nevezetesen, hogy egy támadást Transznyisztria ellen úgy értelmeznek, mintha a saját országukat érte volna ostrom. Ez a típusú fenyegetés tisztén levezethető az évszázadok alatt formálódó orosz birodalmi mentalitásból. Igaz, ennek ellenére az oroszok sem szánták el magukat komolyabb lépésre sem a Kercsi-szoroson átívelő híd elleni támadások, sem a donbaszi területek, sem pedig a Krím esetén.

Miért fontos még Oroszország számára Transznyisztria?

A rövid válasz: Odessza, amely Ukrajna egyik legjelentősebb kereskedelmi központja. Ahhoz pedig, hogy a várost Oroszország bevegye, Transznyisztria egy kiváló indok, amely egy új front nyitása, egy támadási irány kiindulópontja lehetne. Azon túl, hogy Odessza jelentős kereskedelmi központ, Oroszország számára előnyös lenne, ha egy a jelenlegi frontvonaltól viszonylag távol tudna újabb frontot nyitni, figyelembe véve Ukrajna hatalmas méretét, útjainak, légierejének állapotát és az ebből adódó logisztikai nehézségeket.

A realitás viszont ismét ellentmond, hiszen Transznyisztriában minimális létszámú orosz békefenntartó állomásozik. Ahogy szó volt róla: ez 1500 főnél alig több, akik ráadásul egyszerű hivatásos katonák, tehát nem egy elit osztagról van szó. E létszámban találni egyszerű tudósítók is. Ilyen méretekkel, az orosz utánpótlás gyengeségeit látva, egyszerűen lehetetlen lenne Ukrajnával szemben érdemi eredményt elérni.

Kérdezhetnénk azt is, hogy a Dnyeszter Menti Moldáv Köztársaság miért nem veti be a saját haderejét, hiszen kormányzati elrendelésre, ahogy írtuk, elvben akár 25 ezer katona is behívható lenne. Erre több mint valószínű, hogy azért nem került sor és nem is fog, mert 

Ennek fényében, ha Ukrajna ellen hívnák be őket, az is erősen kérdéses, hogy a behívhatók döntő többségét jelentő moldovaiak és ukránok harcolnának-e, ha pedig nem, akkor nem biztos, hogy akár 15-20 ezer katonát össze tudnának szedni.

Az ukrán háborúról se feledkezzünk meg, hisz a helyzet bármikor alakulhat úgy, hogy a Transznyisztriában állomásozó békefenntartók egy részét átcsoportosítják a közvetlen háborús frontra, amivel még gyengébbé válna a kis szakadár köztársaságot védő haderő. Ha pedig erre sor kerül, akkor adódna a kérdés, hogy Moldova – amelynek a csapatai Transznyisztriához hasonlóan szintén katasztrofális felszereltségűek – megkockáztatna-e egy támadást Transznyisztria ellen az esetleges újraegyesítés érdekében.

Összefoglalva a fent vázoltakat: egy orosz és egy ukrán támadás esélye is meglehetősen minimális. Igaz viszont, hogy Oroszország támogathat bizonyos kormányellenes tüntetéseket, de ennek még ebben a háborútól felfokozott környezetben is minimális a haszna számukra. Moldován és Transznyisztrián mindazonáltal érdemes rajta tartani a szemünket, ahogy teszik azt a nemzetközi politika szereplői is, ha nem másért, akkor a potenciális veszélyforrást jelentő Cobasnában lévő fegyverraktár miatt…

Borítókép: MTI/EPA/Dumitru Doru