Miből mennyit vihetünk haza 1000 dinárért?
Nem olyan régen 1000 dinárból lehetett venni egy kilogramm csirkemellfilét, ami még tavaly is 400 dinárba (1332 forint) került, a mellé vehettünk egy liter tejet és joghurtot, ami együtt 200 dinár volt, és még egy minőségibb kenyérre is jutott, hiszen annak az ára nem haladta meg a 100 dinárt. (Az átszámítások során a szerb dinárt 3,33 forintnak vettünk.)
De jutott még salátára, csokoládéra és rizsre is, hiszen korábban annak ára 120 dinár körül alakult kilogrammonként. Most a rizs a korábbi háromszorosába kerül, nem lehet 300 dinárnál olcsóbban találni. Ma a boltban fél kilogramm csirkemellfiléért 350, a joghurtért és tejért legalább dinárt, a kenyérért pedig már 150 dinárt kell adni.
És eddig csak az élelmiszerről beszéltünk, hol vannak még a tisztálkodási szerek, a háztartási vegyszerek. Vagyis ha egy szerb háziasszonyt kérdezünk meg arról, hogy ma mit lehet kapni 1000 dinárért, a legtöbben azt válaszolják, hogy gyakorlatilag semmit, minimálisan valamit, vagyis csak egy zacskónyi apróságot.
Egy átlagos háromfős háztartásban a minimális fogyasztói kosár listáján szereplő élelmiszerek vásárlása nem teljesíthető anélkül, hogy ne kerüljön választás elé az ember:
Nagyon sokat kell kalkulálni, hogy minden, vagy legalábbis a legszükségesebbek beleférjenek a napi 1000 dináros vásárlásba.
Ha napokra leosztjuk mindezt, akkor sokszor súlyos lemondással kell szembesülnünk, ha csak napi ezer dinárunk van. Élelmiszert, tisztálkodó- és háztartási szereket sem tudunkk ma már biztonsággal megvenni, még akkor sem, ha arra szorítkozik az átlagember, amire tényleg nagy szüksége van. Ugyanis a vásárlások után megmaradó fizetésüket a rezsiköltségek, a közműdíjak viszik el.
A nagy üzletláncok árait figyelembe véve, és csakis a legolcsóbb termékek közül válogatva, ha a hétfőt a tejtermék és a tojás beszerzésének szenteljük, akkor a legolcsóbb, 2,8 százalékos zsírtartalmú tejért 135, az egyliteres joghurtért pedig 180 dinárt kell fizetni. A 10-es csomagolású közepes méretű tojás pedig 240 dinárba kerül. Már így is eljutottunk 555 dinárig, vagyis már csak egy fél kilogrammos túró fér bele a napi költségvetésbe, abból is a legolcsóbb, ami 330 dinár. Még talán jut egy félkilós fehér kenyérre is, ami 90 dinár, sőt, jó esetben találunk hatósági áras kenyeret is, ami 57 dinár.
A kedd legyen az étolaj, a liszt és a cukor napja. Ma a boltokban a legolcsóbb napraforgóétolaj ára 212, a fehér liszt kilogrammja 85, a kristálycukoré pedig 115 dinár. Egy félkilós kiszerelésű makaróni 90, a 200 grammos ételízesítő 140, a 100 grammos fűszerpaprika pedig 310, és már el is értük a 952 dinárt, vagyis a visszajáró apróból vehetünk két csészére való instant kávét is.
Szerdán a tisztálkodószerekből válogatva, a legolcsóbb hajsampon 170 dinár, és ebből szerencsére nem kell minden héten vásárolni, ahogy a fogkrémből sem, ami 100 dinár, a szappan 60, a legolcsóbb toalettpapír két tekerccsel 180 dinár. A mosogatószer 170, a mosópor 1 kilogrammos kiszerelésben, mert csak annyira jut, 130 dinár. Öblítőre pedig vagy jut vagy nem, ugyanis az árak 250 dinárnál kezdődnek.
A csütörtök legyen akkor a zöldség napja. A burgonya kilogrammja jelenleg 95, a káposzta 40, a vöröshagyma 130, a sárgarépa 70, a bab 330 dinár, és így is már elértük a 665 dinárt, vagyis vehetünk még egy kilogramm almát 80, narancsot 130 dinárért. Esetleg még egy-két körtét, vagy egy-két banánt a megmaradt 125-ért.
Az ilyen, napokra leosztott vásárlásban a péntek a húsok beszerzésére szánt nap lenne a leggyorsabb. A sertéslapocka a legolcsóbb ugyanis, annak is kilója 580 dinárba kerül, emellé vehetünk még fél kilogramm csirkecombot, ami 210, illetve fél kiló csirkeszárnyat, azt is akciósan, és még a visszajáróból sem marad egy fillér sem. A marhahús szóba sem jöhet, ugyanis annak kilója a legjobb esetben is 1100 dinár, a halak közül pedig a ponty a legolcsóbb, az 680 dinárba kerül.
Így szombatra maradna mindaz, amire még szükségünk van, a papír zsebkendőre, a borotvára, a tisztasági betétre, a mosogatószivacsra, a fertőtlenítőszerre, a vízkőoldóra...
Vasárnap pedig elméletileg megpihenhetnénk, de a számolás itt nem fejeződik be, hiszen az említett kiadásokba nem kalkuláltuk bele a ruházatot, a szórakozást, az utazási költségeket, a gyógyszereket, gyermek esetében pedig az ő ápolására, tanulására és ellátására szolgáló szereket és eszközöket sem.
Bejelentkezés