Török-szír földrengés: a munka java még hátravan
Szerte a világon mindenkit megérintett a február 6-án Törökország és Szíria területén – pontosabban Törökország déli és központi, valamint Szíria északi és északnyugati részén – bekövetkezett földrengés. A katasztrófa döbbenetesen sok emberéletet követelt, még többen megsérültek és elveszítették lakóhelyüket, de az anyagi károk is óriásira rúgnak. Jelenlegi ismereteink szerint a halottak száma átlépte a 55 ezret, a sebesülteké pedig a török és a szír oldalon összesen meghaladta a 130 ezret .
Ez az alap a török központi költségvetésen kívül áll, amivel így ki tudják kerülni a fiskális szabályokat, tehát a költségvetési eladósodottságot nem növeli (túlzottan) a romeltakarítás és az újjáépítés mintegy 35-100 milliárd dollárra becsült költsége. (Összehasonlításképpen: az összeg a tavalyi magyar költségvetési bevételek felét-másfélszeresét adja ki.)
Ebbe az új alapba fogják irányítani többek között azokat az adományokat, amelyeket a földrengés kárának kompenzálására küldenek a különböző államok, szervezetek és magánszemélyek, ezzel is igyekeznek minél több tőkét bevonni az alapba. Az alap létrehozását körülbelül egy hónappal a február 6-ai földmozgásokat követően kezdeményezte a török kormány, mégpedig törvényjavaslat formájában, amit be is terjesztettek a parlamentbe. Ennek az alapnak és magának az ügynek „felelőseként” Nureddin Nebati kincstár- és pénzügyminisztert jelölték ki, de a végső szót a választásra készülő török elnök, Recep Tayyip Erdogan mondhatja ki azokról az összegekről, illetve felhasználásukról, amelyet a központi kasszából utalnak át a speciális alapba.
Ez az újonnan létrehozott speciális alap a költségvetésen kívül áll, ezért sokkal nagyobb rugalmasságot tesz lehetővé az újjáépítési erőfeszítések finanszírozásában a február 6-i földrengések által érintett 11 városban, mintha az alap forrásai a költségvetés részei lennének.
ami nagyjából nagyságrendileg akkora, mint a kormány által még a február 6-i földrengések által előrejelzett költségvetési hiány. Az újjáépítés megsegítésére március 16-án nemzetközi adományozói konferenciát terveznek Brüsszelben, ahol várhatóan begyűjtik az újjáépítésre szánt pénzeszközök egy részét.
Borítókép: MTI/EPA/Sedat Suna
Bejelentkezés