Brutális francia védelmi költségvetést jelentett be Macron
A francia elnök a délnyugat-franciaországi Mont-de-Marsan légibázison tartott beszédében ismertette a 2024-2030 közötti védelmi költségvetés módosítását. A 2019 és 2025 között eredetileg előirányzott 295 milliárd eurós büdzsé újra- és továbbgondolt változatát, 413 milliárd eurót épít be a védelmi kiadásokba, felkészítve a francia hadsereget – ahogyan az elnök fogalmazott – az évszázad veszélyeire egy olyan korszakban, ahol a fenyegetések nem csak egyre intenzívebbek, de kombinálódnak is egymással.
Macron hangsúlyozta:
– ez nem meglepő, miután a francia katonai titkosszolgálatnak tavaly nem sikerült előre jeleznie az orosz háború kezdetét jelentő támadást. Ez a hiba az akkori hírszerzés főnökének állásába került, egyben tűpontosan rámutatott a katasztrofális képességbeli hiányosságokra.
Franciaország hatalmas anyagi támogatást tervez a kibervédelem területén is, de tömeges drónvásárlást, a tartalékos rendszer nagyarányú bővítését és a szárazföldi-légi képességek erősítését is zászlajára tűzte a 60 százalékos költségvetési növekedés jegyében.
Európa legjelentősebb szárazföldi hadseregét építik a lengyelek
A lengyelek nem viccelnek. Varsóban komolyan veszik az ukrán tanulságokat: elszántan hozzákezdtek a földrész legjelentősebb szárazföldi erejének létrehozásához. A Varsói Szerződés korából maradt haditechnikát most korszerű dél-koreai és amerikai fegyverekre cserélik. A politikai pártok közt jelenleg teljes az egység az erőltetett fegyverkezés kérdésében, de senki sem tudja, hogy ez így marad-e.
A költségvetést márciusban terjesztik be a törvényhozásnak, Macron szerint a viták és a módosítási javaslatok után leghamarabb nyáron hagyhatják jóvá.
Fotó: Emmanuel Macron a Mont-de-Marsan településnél levő légitámaszponton 2023. január 20-án.
MTI/EPA/AP pool/Bob Edme
Összesen 13 komment
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászólás szerkesztése
Bejelentkezés