Belefullad az elektronikai hulladék – cunamiba a fejlődő világ
Az emberiség gazdag. Tavaly egy év végi jelentés azt közölte, hogy 16 milliárd mobiltelefon van a Föld nyolcmilliárd lakosának birtokában. Ha ezt igazságosan elosztanánk, akkor minden Földlakónak, kezdve a tegnap megszületett újszülöttől egészen a holnap meghaló aggastyánig két mobiltelefon jutna. Egy a jobb, egy pedig a bal fülére. Sajnos a jelenleg uralkodó tulajdonviszonyok nem ennyire egyenlőségpártiak, így az egész számításunk dugába dőlt.
Hát ha még azt is közöljük, hogy 5,3 milliárd működőképes mobil kihasználatlanul tengődik, ezek az eszközök valamelyik fiók mélyén lapulnak. Tehát az emberiség mobiltelefon-állományának egyharmada kallódik otthon a sublótban. Lehetnek ennek érzelmi kötődései is: ez volt az első mobilom, ezen beszéltünk órákig a szerelmemmel, de lehet olyan prózai oka is, hogy egyszer ez még jó lesz valamire.
A tulajdonos pedig megpróbálja felvenni a lépést a havonta elkövetkező modellváltással, a rászakadó új verziókkal.
az elhanyagolhatatlan, korszerű alkalmazásokat követni kell, amelyek előtt a régi telefon csak bámul, mint borjú az új kapura.
Aranybányán ülünk
Miért is tobzódik a javakban az emberiség anélkül, hogy ennek tudatában lenne? Kövessük az ENSZ egyik illetékesének, Rüdiger Kührnek az okfejtését.
Csak a használatlan készülékek 5,3 milliárdjával számolva ezt a számadatot 5300-zal kell megszorozni.
Micsoda irdatlan vagyonon ülünk! Arról nem is szólva, hogy ebből a nyersanyagból – a fogyasztók végtelen örömére – hány milliárd új típusú mobiltelefont gyárthatnának anélkül, hogy újból feltúrnák a földet a különböző fémekért kutatva.
És ez csak az elektromos és elektronikai hulladék, egyszerűbb nevén e-hulladék kicsiny szelete. Ott vannak a nagy háztartási gépek (hűtők, tűzhelyek, televíziók), a kommunikációs és informatikai eszközök (számítógépek, laptopok, monitorok, telefonok, merevlemezek), az otthoni szórakoztató berendezések (hangsugárzók, DVD- és videólejátszók, videójátékok, fénymásolók és nyomtatók). Ám mindezek mellett még ide tartoznak az olyan elektromos berendezések is, mint a fűtő alkalmatosságok, a ventilátorok, a masszázsfotelek, távirányítók, világítástechnikák.
Végtelenségig folytathatnánk a sort.
Ezekből bizony mind-mind e-szemét válik, ha meghibásodnak vagy elavulnak, újabbal, korszerűbbel cseréljük le azokat. És ez a csereperiódus évtizedek óta, folyamatosan egyre rövidül! Egy Nyugat-Európában végzett felmérés szerint a családok 14–24 kilogramm közötti elektronikai szemetet „rejtegetnek”.
Az e-szemét feldolgozásának kezdetei az 1970-es évekre tehető, Svájcban 1991-ben hoztak létre egy olyan üzemet, amely kimondottan az e-hulladékban található értékes és még felhasználható anyagok kinyerésére szakosodott.
Magyarország jól áll a feldolgozásban
És mást is ki kell nyerni, ott vannak a mérgező fémek, festékek, borítások, ennek eltávolítására is régóta vannak technológiák. Az e-hulladékok nagy hányada ugyanis erősen környezetszennyező, tartalmaznak higanyt, ólmot, kadmiumot, berilliumot, hogy csak a legveszélyesebbeket említsük.
Ezek az anyagok a szétszerelés folyamán persze bejutnak a földbe, terméketlenné, sőt mérgezővé téve azt, a talajvizet is szennyezik, de közvetlenül bekerülhetnek a tengerekbe és folyókba, a patakokba, így az ivóvízbe is, vagy az elégetés során keletkezett füsttel jut a káros anyag a levegőbe. Az egész élővilágot, így az embert is veszélyeztethetik.
Riasztó adat, hogy
Az uniós tagállamok között a saját országban keletkezett e-hulladék feldolgozásában meglepő listát kapunk. Horvátország (81 százalék) vezet Észtország előtt, a harmadik helyen Bulgária áll.
Magyarország sem szégyenkezhet a negyedik helyével, amelyet ötven százalék körüli eredményével ért el.
Az EU 27-ek közül az utolsó országok között van Ciprus, Románia és Málta.
Működik a nemzetközi rendszer? Hol tartunk ma?
Az 1989-ben született Bázeli egyezmény, amely három év után lépett hatályba, arra hivatott, hogy a világon a nemzetek közti mindenféle veszélyes hulladék kereskedelmét korlátozza. Ennek fő célja az, hogy gátolja a fejlett országok környezetszennyező szemete exportját a fejlődő államokba, magyarán ne használják a gazdagok szeméttelepnek a szegényebb országokat. Jó időnek el kellett telnie ahhoz, hogy ma már a fejlődő államok zöme is kezdi komolyan venni ezt az egyezményt.
A század első két évtizedében főleg Kína, India, az afrikai országok – Nigéria, Guinea – tárták nagyra a kapukat a beáramló elektromos hulladék előtt. A környezet- és egészségvédelemmel mit sem törődve, a harmadik világ több millió embere talált munkát a szemétfeldolgozó iparban. A WHO, az ENSZ Egészségügyi Világszervezete szerint
Ám Kína is elért a fejlettségnek azon pontjára, amikor már nem érte meg számára, hogy a világ egyik kiemelt szemétdombja legyen. Pedig az 1,4 milliárd lakosa után van mit takarítani. A párt programjában egyszer csak megjelent a környezetvédelem, amely mára az egyik első számú feladatként szerepel.
Peking 2018-tól kezdődően betiltotta a nemzetközi szemét, így az e-hulladék beáramlását az országba. Bár az ázsiai térségben mindenhol hasonló szabályokat hoztak, ez azonban nem gátolta meg az illegális kereskedelmet. Kínában viszont komolyan veszik a párt intelmeit, így tehát alig került be e-hulladék-szállítmány az országba.
A nagy kibocsátók egy darabig ugyancsak aggodalommal kísérték a térségbeli fejleményeket, aztán kezdett rendeződni a helyzet. Például ott van Malajzia, amely szintén kemény intézkedéseket hozott az e-szemét ellen, ám ezek csak szavak maradtak. Egy szabályozás annyit ér, amennyit megvalósítanak belőle. Itt igen keveset. Egy helyi újság, a Kuala Lumpur-i Malaysiakini a közelmúltban terjedelmes leleplező cikkben számolt be az illegális és környezetszennyező e-hulladék országba kerüléséről, és a hatóságok szeme előtt zajló feldolgozás mikéntjéről.
Engedély nélküli vendégmunkások
Honnan jönnek ezek? Főleg az Egyesült Államokból, ahol évente 100 millió mobiltelefon és mintegy 30 millió laptop végzi a kukákban. De vannak köztük olyanok is, amelyek Japánból, Németországból, Nagy-Britanniából vetődtek a maláj partokra. Ezek valahogy elkerülik a helyi vámhatóságok figyelmét, a fővárosi újság érdeklődésére azt válaszolták, hogy nehéz kiszúrni ezeket a konténereket. A kikötőkben kamionra kerülnek, és indulnak is a szerte az országban lévő mintegy kétszáz üzem valamelyikébe, ahol szakadatlanul folyik az e-hulladék szétválogatása. Ezek között vannak kicsiny, de jelentősebb vállalatok is, az egyik például háromezer külföldi vendégmunkást foglalkoztat. Természetesen a nagyobbaknál már kohó is van a kinyert anyagok beolvasztására.
Honnan jönnek a munkások? Onnan, ahol már van gyakorlatuk az ilyen elemi szintű feldolgozásban, hát persze, hogy Kínából. Mivel a külföldi szemét híján ez a munkalehetőség hazájukban ugyancsak csökkent, így külföldön kamatoztatják a „tudásukat”. Természetesen törvénytelenül, ugyanis közülük alig van, aki hivatalos papírral érkezik. A maláj tulajdonosnak jobban megéri, ha őket alkalmazza, mintha kiképezné honfitársait. Malajziában az ott forgalmazott – mint egyébként más országokban is – elektromos termékek újrahasznosítása megengedett. Ellenőr legyen a talpán, aki megmondja, hogy ez a parányi alkatrész vajon honnan származik. De ilyen akadékoskodásra nem kerül sor, megoldják máshogy.
Kotorászás a nemzetközi szemetesben
A Kuala Lumpur-i cikk megjelenése viszont jelzi, hogy nem mindenki elégedett a jelenlegi helyzettel. Egyre erősebbek a környezetvédő mozgalmak Malajziában is, és joggal fogyott el a türelmük azoknak, akik nem akarják, hogy tovább szennyezzék a földjüket, az ivóvizüket, a levegőjüket.
De az is lehet, hogy a gazdasági körök elégelték meg, hogy a dollármilliárdos üzletből nekik nem jut semmi, mint ahogy a maláj államnak sem. Jelezheti azt is, hogy most már alaposabban körmükre néznek azoknak, akik az ilyen szállítmányok mögött állnak.
De erre is megvan a módszer: ha „lebukik” néhány konténer, akkor a feladók inkább felvállalják a néhány ezer dolláros buktát, minthogy felfedjék valódi kilétüket, ugyanis hamis papírokkal indították útnak a küldeményt.
A maláj üzemek csak a csupasz nyersanyaghoz jutnak hozzá, ám már ez is nagy üzlet nekik.
legalábbis a helyszínen járó újságírók szerint ez a helyzet.
A gondosan szétválogatott arany, ezüst, réz, földfémek tömbökben készülnek arra, hogy az értük legtöbbet fizető vevőhöz vándoroljanak, ahol további, immár magasabb fokú feldolgozásra kerül sor. Az esetek nagy részében ez is Kína. Neki tiszta a keze, ő immár nem kotorászik a nemzetközi szemetesben. Tanult a nagy „környezetvédő államoktól”, megvárja, hogy más végezze el ezt a kellemetlen és környezetpusztító piszkos munkát.
(Címlapfotó: 123rf.com)
Összesen 3 komment
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászólás szerkesztése
Bejelentkezés