Megnyílt Kínában a malachotel

2022. december 3. 19:53
A disznók a 26. emeleten laknak – függőleges istállókat építettek a húsfüggőség kielégítésére Kínában.

A kínai Ezhou városának új csodája pont úgy néz ki, mint egy óriási irodaház. Valójában azonban a huszonhat emeletes épület összes szintjét disznók ezrei foglalják el. Az országban kimeríthetetlen az éhség a sertéshús iránt, a 2018 és 2020 közötti sertéspestis azonban mintegy 100 millió disznó halálát okozta, amivel párhuzamosan – és egyértelmű módon – a kereslet is bezuhant.

A sertéságazat azonban láthatóan magához tért, és

az ipari méreteket öltő tenyésztés új megoldásokat hozott magával.

Ezek egyike az Ezhouban látható épület, amely a fulltechnikás nevelési rendszer mellett azzal kísérletezik, hogyan lehet a sertéstelepek méretét nem horizontálisan, hanem függőleges építkezéssel megnövelni.  

A malachotelben évente 1-1,2 millió vendéget készülnek elszállásolni, vagyis ennyi röfi fog onnan a vágóhídra menni. Ezzel a betonfarm a világ legnagyobb, egy épületből álló sertéstelepe büszke címet is a magáénak tudhatja, ráadásul éppen mögötte épül az ikertestvére, amely hasonló kapacitásokkal rendelkezik majd. A 800 ezer négyzetméternyi hely

650 000 disznó befogadására alkalmas,

az első 3700 állat október elején érkezett a telepre.

Ami a malacok kiszolgálását illeti: az épületben automata hőmérséklet-szabályozót és szellőztetőrendszert alakítottak ki, az állatok számára pedig

30 ezer etetőpont áll rendelkezésre,

amelynek feltöltését a központi vezérlőteremből irányítják. Az építtető vállalat a melléktermékekre is gondolt: a trágyát biogáz előállítására használják, amelyet természetesen a saját rendszerükben hasznosítanak újra áramtermelésre és fűtésre.

A kínai mezőgazdasági minisztérium 2019-ben tette lehetővé a függőleges sertéstelepek építését. Indoklásuk szerint a sokemeletes termelési modell hatékonyabb, biológiailag biztonságosabb és környezetbarátabb is a hagyományos telepeknél.

Fotó: 123RF


Kedvelje a Makronómot Facebookon!



Összesen 6 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés