Igen durva, makacs infláció van ebben az országban

2022. december 2. 13:34
Van egy hatalmas dél-amerikai ország, amely már évtizedek óta az inflációval viaskodik. Ez Argentína. De ki átkozta el ennyire ezt az országot, hogy emberöltőnyi idő után sem találja meg a kiutat az inflációból, és ki tudja hányadik államcsőd felé tart?
Pósa Tibor írása a Makronómon.

Talán vissza kellene menni abba a korba, hogy választ találjunk a fenti kérdésre, amikor Argentína csillaga odafenn ragyogott. Mert volt ilyen időszak, mégpedig az 1920-as években. Pont száz éve sokan cseréltek volna a dél-amerikai országgal az egy főre jutó nemzeti jövedelemben, amely akkor a világ egyik legmagasabbja volt. A területileg hatalmas országot, a Föld nyolcadik legkiterjedtebb államát jelenleg 48 millióan lakják. 

Gauchovilág

Főleg a fővárosban, Buenos Airesben és vonzáskörzetében összpontosul a népesség, minden harmadik lakos ezen a környéken él. Az argentin vidék jelentős része végtelen pampa, amely kiváló lehetőség az állattenyésztésre és a földművelésre.

Az argentin vidék jellegzetes alakja volt a XVIII. és XIX. században a gaucho, a tehénpásztor, egyfajta cowboy, aki értett bármilyen mezőgazdasági foglalatossághoz, de főleg a csordákat őrizte és felügyelte, amelyek gazdag földbirtokosok vagyonát gyarapították. De a pampán nemcsak állattenyésztés folyt, mások nagyban termesztettek itt búzát, kukoricát, szóját. 

Az uralkodó osztálynak bőven megérte, ha „lábon” eladták a mezőgazdasági terméket, vagyis keveset ruháztak be feldolgozóüzemekbe, csak épp a szükséges mértékben. A nagybirtokosok így is szép summához jutottak. 

Az ipari fejlődés gyerekcipőben járt. És ott is maradt: Argentína nem vált iparosodott, fejlett országgá. Egy hatalmas területű állam, amelyet a természet bőven megáldott jó termőfölddel, ásványi kincsekkel.

Ám még az ilyen jelentős mezőgazdasági termeléssel rendelkező ország sem létezhet megfelelő ipar nélkül – ezt a véleményt már akkoriban is számos közgazdász hangoztatta.

Ezt az álláspontot az utána jövő évek erősítették meg. Jelenleg a mezőgazdaság adja az argentin kivitel 85 százalékát. Ráadásul az ötvenes évektől kezdődően az ipari behozatalt támogatásokkal ösztönözték, csak a bolond kezdett bele ipari vállalkozások pénzelésébe. A 70-es évek közepén jött a katonai hatalomátvétel, amely aztán végleg iparellenes politikát valósított meg. „Ez az ország olyan gazdag, hogy még az argentinoknak is képes ellenállni” – ez egy szakértő szatirikus élű megjegyzése.

Államcsődben világbajnok

Vegyünk egy példát: 1976-ban Argentína nemzeti jövedelme 51 milliárd dollár volt, míg a hasonló lakosságszámú Dél-Koreának jó, ha 30 milliárdja összejött. Szöul minden elemében az iparra koncentrált, amely az egyetlen lehetőséget nyújtotta számára a felemelkedésre. Argentína nem igyekezett ennyire, megvolt neki a végeláthatatlan pampáiból származó bevétele, amivel meg is elégedett. Manapság az argentin gazdaság úgy 80 milliárd dollár össztermékkel rendelkezik. Dél-Koreáé meg 1800 milliárd dollár. A világ egyik vezető exportőre ötven év alatt érte el ezt az eredményt. Tudjuk, hogy mi kellett ehhez, ez nem a dél-amerikai mentalitás, hanem az ázsiai felfogás:

már-már rabszolgaként kezelt kétkezi munkások, akik évek hosszú során át megalázó bért kaptak. De ma már korántsem ez jellemző Dél-Koreára, amelyet finoman szólva elkerül a csőd réme. 

Az argentin közgazdászok csak elvesztegetett évtizednek nevezik a ‘80-as éveket. Ekkor tört ki a hiperinfláció, amely meghaladta a 3000 százalékot. A pesót kilóra mérték, senki se tudta, hogy egy árucikknek mi is az értéke. Azóta Argentína ötször jelentett államcsődöt, nem tudta fizetni külföldi adósságait.

Ez már önmagában is világrekord. Az újabb nagy válság 2001-2002-ben jött el, amikor a dollárhoz kötötték a peso hivatalos árfolyamát. Nem volt jó ötlet.

Egy évre befagyasztották a bankbetéteket, az emberek nem jutottak megtakarításaikhoz, az ez ellen kitörő tüntetéseken 39 ember vesztette életét. De ezzel sem sikerült kezelni a válságot: az ország termelése 2002-re több mint tíz százalékot zuhant. Jelenleg csak a Nemzetközi Valutaalapnak tartoznak 44 milliárd dollárral, állandó tárgyalásban állnak az IMF-fel, hogy valamilyen formában az ország elkerülje a csődöt. Idén, év elején összehoztak egy megállapodást, amely újabb hitelcsomaggal enyhítette a külföldi nyomást az országon.

Régóta beteg állam

Közben, ha valami rendkívüli helyzet adódott, beindultak a bankóprések. Legutóbb 2020-ban a koronavírus-járványban volt szüksége a kormánynak pénzre, hát nyomtattak 1200 milliárd pesót (11 milliárd eurót, közel 4500 milliárd forintot), persze anélkül, hogy az ország teljesítményét figyelembe vették volna.

„A baj az: az ország mindenkori vezetése nincs tudatában annak, hogy a fizetőeszköz nyomtatásával már előre felélik azt a jövedelmet, amelyet a következő nemzedéknek kell előállítania” – vélte egy szakértő. 

De hát miért nem váltanak kormányt? – teheti fel a kérdést a helyzetet kevéssé ismerő.

Argentínának már mindenféle politikai színezetű kormányzata volt, volt mérsékelt jobb és baloldali, peronista, sőt jobboldali katonai diktatúra is. Egy mindegyikben közös: egyik sem tudta kirángatni az országot az infláció mocsarából.

A kormányok és elnökök csodás ígéretekkel jelentek meg, aztán a létező legrosszabb döntést hozták meg az ország gazdasági bajainak mérséklésére. A politikától nem szabad várni a megváltást – hangsúlyozzák a gazdasági elemzők –, ugyanis

a tényleges, döntésképes hatalom ebben az országban a politikusok kezéből már régen átvándorolt a nagy üzleti körök szférájába. 

A világban most jelentkező inflációs hullám pedig ott pusztít a legjobban, ahol a gazdaság jó ideje gyenge lábakon áll. Argentína még a latin-amerikai térségben is beteg országnak számít, nem számítva ide Venezuelát, ahol már évek óta hiperinfláció van, ami meghaladja az évi 700 százalékot.

Utána következik Argentína, ahol

az utóbbi esztendőkben átlagosan több mint 50 százalékos éves inflációt mértek.

Ez a szám tízszerese a szomszédos Brazíliáénak, a chilei éves pénzromlás arányának hétszerese, míg Bolíviában ez a mutató ötvenede az argentin számnak, arrafelé gyakorlatilag nincs infláció. Tehát azt nem lehet állítani, hogy az inflációs hullám Dél-Amerikában mindenkit ledöntött a lábáról.

Három hónapos árbefagyasztás

Mit lehet tenni az évtizedek óta tomboló inflációval és a rendszeresen becsöngető államcsődökkel szemben? A Buenos Aires-i kormány próbálkozik mindennel, hogy megfékezze az pénzromlást.

A múlt év végén három hónapra befagyasztották 1432 fogyasztási termék árát, hátha ez képes megfékezni a galoppozó inflációt. A jelenlegi balközép kabinet azzal vádolta meg a kereskedőket, ha kell, ha nem, ők kapásból árat emelnek, csak azért, hogy minél nagyobb hasznot tudjanak bezsebelni. Ám a tavalyi árbefagyasztással sem sikerült eredményt elérniük, áprilisban a megszokott iramban növekedett az infláció, egy hónapban majd 6 százalékkal. 

Kialakult menetrend szerint a kormány és a szakszervezetek rendszeresen tárgyalnak arról, hogy az érdekvédelmi tömörülések most mekkora béremelést tartanak szükségesnek.

Ha nem sikerül megegyezniük, akkor jöhetnek a sztrájkok, tüntetések. A társadalmi elégedetlenség hűtésében van szerepük az egyeztetéseknek, csak az baj vele, hogy mindig csak késve tudják kompenzálni – és persze nem is százszázalékosan – a bérek vásárlóértékét.

A társadalom több mint fele a hivatalos szegénységi küszöb alatt él. Az átlagbér Argentínában 42 300 peso, azaz mintegy 400 dollár (hozzávetőleg 160 000 forint), ami nem sok. Még ha a környező államokéval vetjük össze, akkor sem. Peruban ez az adat duplája, míg Panamában, ahol egész Latin-Amerikában a legmagasabbak a fizetések, ennek az összegnek majd négyszeresét viszi haza egy dolgozó.

Mit lehet tenni az infláció ellen?

Ennyi idő alatt Argentínában kialakultak olyan életmódok, tapasztalatok, amelyek révén mégis van lehetőség a túlélésre. Azoknak, akik elvesztették állásukat, helyzete egyre reménytelenebb. Fokozatosan megszabadulnak javaiktól, míg egyszer csak azt veszik észre, hogy már semmijük sincs.

A szegények és gazdagok közötti különbség egekbe kiáltó. A középosztály szakadatlanul csúszik lefelé. Akiknek van érdemi jövedelmük, bevételük, figyelik a különböző akciókat, és nagyban vásárolnak, főleg raktáráruházakban, ahol alacsonyabbak az árak.

Ám még ebben is van kockázat, ugyanis ha valakinek negyedévre való marhahússal van tele a fagyasztója – ez errefelé alapélelmiszernek számít –, az egy hosszabb áramszünet esetén ugyancsak bajban lesz, kivéve persze, ha van házi villanygenerátora.

A tehetősebbeknek a pénzmentésre létezik olyan mód is, hogy olyan termékekbe fektetnek be, amelyeket csak dollárért lehet megvásárolni, például motorkerékpárba, személygépkocsiba, kelendőbb háztartási gépekbe, esetleg, akinek futja, ingatlanba.

Ezeket, ha az illető megszorul, akkor is jó áron tudja értékesíteni. Az El Pais America napilapnak az egyik nyilatkozó elmondta, hogy két éve vett egy motort, amelyet most másfélszeres áron adott adott el, és közben használta is. Ám egyre apad azoknak a száma, akik ilyen trükkökkel biztosítják a túlélést. Van, akinek ilyen üzletésre sem futja.

A fiatalok látják ezt a mindennapos harcot az inflációval, amelyet felmenőik folytatnak az inflációs „rém” ellen. A fiatalság zöme nem akar így élni, hetven százalékuk máshol képzeli el a jövőt, ők készen állnak hazájuk végleges elhagyására is.

(Fotó: 123RF)


Kedvelje a Makronómot Facebookon!



Összesen 8 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés