Lopakodó szörnyek: itt az új kínai vadászgép

2022. november 11. 21:59
A hétvégén mutatták be a nagyközönségnek a kínai hadsereg új fejlesztésű J-20-asait. A fegyverkezési verseny a nemzetközi helyzettel fokozódik.

A november 8-án kezdődött Airshow China rendezvényen jelent meg a semmiből a két továbbfejlesztett Csengtu J-20-as lopakodó vadászgép, amelyet eddig a nagyközönség még soha nem láthatott, pedig első repülését 2011-ben hajtotta végre, 2016-ban pedig már a titkosítását is feloldották. 

A vadászt 2017-ben rendszeresítették, ezzel ez lett a harmadik lopakodó vadászgép a történelemben az F-22 Raptor és az F-35 Lightning 2 után. (Az orosz Szu-57-esek csak 2020-ban álltak szolgálatba.)

A több mint másfél tonnás gép részletes műszaki paraméterei még nem hozzáférhetőek, pontos adatot így nem tudni arról, hogy a J-20-as amerikai kollégáihoz képest mennyire képes a radarok számára láthatatlanul repülni, de egy szakértő csendesen azért megjegyezte a bemutatón:

Peking nagyon elégedett lehet az eredménnyel, ha ország-világ elé tárja a lopakodót.

Áprilisban a gépek már megjelentek a Dél-kínai tenger felett, ahol Kína egyre agresszívebben járőrözik. A beszámolók szerint a gép rendkívül könnyedén manőverezik, ami elsősorban a hazai fejlesztésű WS-15 motornak köszönhető. 


Kedvelje a Makronómot Facebookon!



Összesen 80 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Ez hasonló az én kedvenc példámhoz, Japánban partra szállt az első portugál muskétás, egy éven belül már volt japán puskagyár.
A másik oldalon pedig az Inka és az Azték birodalmat egy maroknyi muskétás el tudta foglalni.
A tanulásra való hajlandóságot és a lehetőségek felismerését semmi mással nem lehet pótolni.

Azt hinné az ember, hogy olyan egyszerű másolni, hiszen csak le kell koppintani az formákat, az ötvözetet és az összerakás sorrendjét, de rengeteg apró dolog rejlik a gyártástechnológiában, amiknek az ismerete nélkül nem fog működni a szerkezet. A golyóstoll is ilyen, pár éve jelentették be a kínaiak, hogy végre nem szorulnak rá az importra, saját maguknak tudnak tollhegyet gyártani.

Csempészet, adócsalás, szintetikus drogok fegyverként történő alkalmazása, biológiai hadviselés kínaivírussal, korrupció....

Sokan fikázzák a kínai gép kapcsán a kínai innovációs potenciált, hiányolva az eredetiséget. Persze van igazság abban, hogy a legtöbb dolgot készen kapták és csak fejlesztettek rajta. Csak akkor látni kell ennek a másik oldalát is. Nézzük a gyorsvasutakat például. Japántól, a Siemenstől, a franciáktól megkapták a már picit elavultnak tűnő alapgépeket, technológiát. Ebből a kínaiak gyúrtak maguknak mára olyan vonatokat, amiknek nincsen párja a világban. Maglev vonatok terén aztán már a fejlesztések élvonalába kerültek- már rendszerszerűen működik ilyen Sanghajban (460 km/h) és készül az első maglev háló, jóval nagyobb távolságokra 600km/h-s max sebességgel! Amyúg mára a világ legfejlettebb, leghosszabb nagysebességű vonalát is ők működtetik, olyan 40.000km hosszban. A CR400-as hagyományos vonatuk a leggyorsabb forgalomban lévő szerelvény 350 km/órával.
Szóval az alapinnováció hiányát szépen tudják a koncepció kiteljesítésével kompenzálni és valami új minőséget produkálni. Obamáék dokumentumfilmje óta (American factory) nincsen kétségem afelől, hogy Kína nyeri a tudományos -technológiai versenyt elképesztően kiváló és végtelen humántőkéje miatt.
Mi meg Európában a harmadik világ szemetét gyűjtjük hogy legyen aki összeszedi a szemetünket...

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés