EU-csúcs után: a közös ló háta

2022. október 8. 8:15
Prágában az uniós országok vezetői megegyeztek abban, hogy majd valamiben meg fognak egyezni. Közös szándék van közös megoldásokra, de nem derült ki, mik azok. Magyarországnak viszont sikerült megvédeni az érdekeit.

Felemásra sikeredett a prágai informális EU-csúcs. Ahogyan várni lehetett, a két fő téma az energiaellátás biztonsága és Németország váratlan húzása, a 200 milliárd eurós hitelfelvétele volt, amellyel „kivásárolná” magát a válságból. 

A találkozó a legfontosabb kérdésekben tulajdonképpen eredménytelenül zárult, így a vezetők abban állapodtak meg, hogy majd később megállapodnak. Charles Michel, az Európai Tanács elnöke mégis eredményesnek nevezte a csúcsot: mint mondta, legalább kiderült, mennyire eltérőek a vélemények az energiaválság kezelése kapcsán. „Közös a szándék a közös megoldásokra” – hangsúlyozta, de az már nem derült ki, melyek azok.

Plafonmélység

Az eltérő vélemények egyetlen lényeges, nagyon egyszerű alapra vezethetők vissza: az EU-s tagállamok egymáshoz képest merőben más energiaforrásoktól, államoktól és exportőröktől függnek, így az, hogy milyen energiahordozót és honnan vásárolnak, alapvetően határozza meg viszonyukat más országok elképzeléseihez. A legvitatottabb terv az ársapka bevezetése az importgázra, ezt azonban több ország (köztük Németország és Magyarország is) élből elutasítja, mondván:

egy ilyen lépés az energiaellátás biztonságát csökkentené,

mivel nagy az esélye, hogy a szállítók inkább arra kanyarodnak a világpiacon, ahol többet fizetnek nekik a gázért. (Jelenleg az USA és Norvégia a két legnagyobb gázszállító, ám az energiaárak annyira elszálltak, hogy velük is csillagászati összegekért zajlik a kereskedés.) 

Szóba került egy közös európai adósságemelési lépés lehetősége is, amellyel valahogy kompenzálni tudnák az energiaköltségek folyamatos emelését a fogyasztók felé, ám Németország azonnal nemet mondott erre a verzióra is. Olaf Scholz kancellár rámutatott:

a Covid-járvány idején létrehozott óriási helyreállítási alapban még mindig rengeteg, fel nem használt pénz van, így ha az EU plusz forrást szeretne, ott megtalálja. 

Németország egyébként is több tagállamnál kicsapta a biztosítékot azzal, amikor a napokban bejelentette: 200 milliárd eurós hitelt fog felvenni a saját energiabiztonsága és gazdasága megmentésének érdekében.  Egyfelől érthető lépés lenne, ráadásul azok az országok (köztük hazánk) is fellélegezhetnének, amelyek ezer szálon kapcsolódnak a német iparhoz. Ha Németország összeomlana, azzal gyakorlatilag az egész Uniót rántaná magával, ez a forgatókönyv pedig mindent felborítana, ami a mai európai gazdasági közösséget jellemzi. Másfelől: érthető egyes tagállamok felháborodása, amikor arról beszélnek, hogy nemzeti megmentő tervek helyett közös, európai elgondolásokra van szükség,

a németek mellett ugyanis nem sokan engedhetik maguknak, hogy ilyen horribilis kölcsönt vegyenek fel.

Mint mondják, azzal, hogy Berlin ekkora összeget öl bele abba, hogy kivásárolja magát a válságból – és állami hátszéllel szerez előnyt vállalatainak – a közös piac alapelveit és értékeit veszi semmibe, szélesítve az amúgy is tátongó szakadékot a gazdag és a nem annyira tehetős országok között. Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök egyenesen úgy fogalmazott: „az EU leggazdagabb állama megpróbálja kihasználni a válságot, hogy versenyelőnyt szerezzen vállalkozásainak. Ez nem igazságos. A közös piac így nem fog működni”. Mások, köztük Franciaország és Olaszország a németek kommunikációjának hiánya miatt lettek idegesek, és az önjáró üzemmód helyett az egyeztetést ajánlották Scholz figyelmébe. 

A német kancellár hiába érvelt azzal, hogy a 200 milliárdos mentőcsomag idén, jövőre és 2024-ben oszlik szét, indoklása lepergett a résztvevőkről. A házigazda Petr Fiala cseh miniszterelnök az állami támogatásokra vonatkozó szabályokat hangoztatta, majd kiemelte: ezt a válságot nem lehet kizárólag nemzeti megoldásokkal kezelni, csak közös, az egész Uniót átölelő tervek segíthetnek. Véleményét osztotta Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke is, aki úgy fogalmazott: egyben kell tartani az egységes piacot, és el kell kerülni a széttagoltságot. Ez azonban a kancellárt nem hatotta meg, így a patthelyzetet sem tudták feloldani.

Díszcsomagolás

A megoldatlan problémák mellett volt némi eredmény is a csúcson, már ha az újabb, immár nyolcadik szankciós csomag elfogadását annak lehet tekinteni. A terv alapvetően a kereskedelmi és a technikai szektort illeti, a már megszokott szervezeti és pár tucat személyes vagyonbefagyasztással A szankciós politika mostani lépésének egyértelmű nyertese Magyarország. Orbán Viktor miniszterelnök csúcstalálkozó utáni értékelése szerint az energiaszankciók területén

Magyarország mentesült az érdekeit és energiabiztonságát érintő kitételek alól.

A csomag így nem vonatkozik sem Magyarország orosz gázimportjára, sem a nukleáris erőművekből származó energiára, tehát azt is lehetővé teszi, hogy Magyarország továbbra is zavartalanul építhesse Paks 2-t.

Ami a jövőt illeti: október 20-án a tagállamok vezetői újra tesznek egy kísérletet a közös tervek kidolgozására. Talán addigra azt is kitalálják, milyen irányba kellene indulniuk. Újabb szankciós csomagra már szinte biztosan nincs kilátás: az EU egyszerűen kifogyott az eszközökből, és gyakorlatilag már nincs mit szankcionálnia.

Fotó: Olaf Scholz német kancellár, Mark Rutte holland miniszterelnök és Emmanuel Macron francia államfő érkezik az EU-tagországok állam- és kormányfőinek informális találkozójára Prágában 2022. október 7-én.
MTI/EPA/Martin Divisek

 


Kedvelje a Makronómot Facebookon!



Összesen 45 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Igen. Alaposan megnéztem a képet és úgy tűnik, mintha Rutte Macron és Scholz fenekét fogdosná. Macronnak jobban tetszik.

Gondolhatjuk, hogy miért:-)
Fotózzák őket, ellent nem mondhatnak

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés