A „görög legenda” szerint így mérgezte meg a Nyugat saját pénzét

2022. október 8. 14:16
Amikor egy gyár el akarja távolítani a mérgező hulladékot, negatív árat számít fel érte. Azért fizetnek, hogy megszabaduljanak tőle. De amikor „a központi bankok kezelik úgy a pénzt, mint az autógyártók a kénsavhulladékot, akkor tudjuk, hogy valami rothadásnak indult a financializált kapitalizmus birodalmában” – írja Janisz Varoufakisz, egykori, ma már legendának számító görög pénzügyminiszter egyik bejegyzésében.

Janisz Varoufakisz augusztusban úgy vélte, eljött az idő, hogy egy kicsit odaszóljon a németeknek. Azokat a németeket oktatta ki, akik őt is kioktatták minisztersége alatt. Most a Nyugat pénzügyi rendszerét bírálta, látványos módon magyarázatot keresve a mai problémákra.

Janisz Varoufakisz, a MeRA25 párt vezetője, az athéni egyetem közgazdászprofesszora. Kutatási területe a játékelmélet és a politikai gazdaságtan. Neves baloldali publicistaként is ismert. 2015 januárja és októbere között a görög parlament tagja a SZIRIZA képviselőjeként, valamint 2015 január és 2015 július között Görögország pénzügyminisztere. Tulajdonképp az ő feljegyzései alapján készült az emlékezetes Görögország, 2015 című film.

Így történt a pénz megmérgezése 2008 után

Varoufakisz egy kis gazdaságtörténettel kezdi. Szerinte a kapitalizmus úgy hódította meg a világot, hogy szinte mindent árucikké tett, aminek értéke volt, de ára még nem, így éles éket vert az értékek és az árak közé. Ugyanezt tette a pénzzel is. A pénz csereértéke mindig is azt tükrözte, hogy az emberek mennyire hajlandóak értékes dolgokat átadni adott pénzösszegekért. De a kapitalizmusban, és miután a kereszténység elfogadta a kölcsönökért felszámított díjak (uzsora) gondolatát, a pénznek piaci ára is lett: a kamatláb, vagyis egy halom készpénz lett bizonyos időre történő bérbeadásnak az ára.

A volt görög pénzügyminiszter magyarázata alapján, a 2008-as pénzügyi összeomlás után, de különösen később, a világjárvány idején furcsa dolog történt:

a pénz megtartotta csereértékét (amit az infláció folyamatosan csökkentett), viszont az ára zuhant, és sokszor negatívba fordult.

A politikusok és a központi bankárok akaratlanul is megmérgezték „az emberiség elidegenedett képességét” (ez Carl Marx  költői meghatározása a pénzre). Európában és az Egyesült Államokban az általuk beadott méreginjekció volt a 2008 utáni politika, amely egyben a legtöbbeket sújtó kemény megszorítások politikája volt, hogy a kevesek szocializmusát finanszírozhassák.

Varufákisz úgy véli, a megszorítások pontosan akkor csökkentették a közkiadásokat, amikor a magánkiadások téglaként zuhanni kezdtek, felgyorsítva a magán- és közkiadások összegének csökkenését - ami definíció szerint a nemzeti jövedelmet jelenti. 

Krumpli és az ára jó példa a pénz árára is

A kapitalizmusban csak a nagyvállalatok képesek jelentős mennyiségű kölcsönt felvenni abból a pénzből, amelyet a hitelezők, a többnyire gazdag, nagy megtakarításokkal rendelkező emberek hajlandóak kölcsönadni. Ezért zuhant a pénz ára 2008 után: a kereslet elapadt iránta, mivel a nagyvállalatok a megszorítások keresletre gyakorolt katasztrofális hatására a beruházások leállításával reagáltak, miközben a pénzkínálat (a nagyvállalatok számára) megugrott.

Példaként Varoufakisz  a burgonyát említi, amit senki sem akar megvenni az aktuális áron. A pénz ára, a kamatláb- is csökken, ha a kereslet a kikölcsönözhető mennyiség alatt marad. De itt látja a döntő különbséget: míg a zuhanó burgonyaár gyorsan orvosolja a túlkínálat problémáját, addig a pénz árának gyors csökkenésekor ennek az ellenkezője történik. Ahelyett, hogy örülnének, hogy most olcsóbban tudnak kölcsönt felvenni, a befektetők azt gondolják:

 „A központi bank biztos komornak látja a helyzetet, ha ennyire engedi a kamatlábakat csökkenni. Akkor sem fogok befektetni, ha a pénzt ingyen adják!” Így, még azután sem sikerült helyreállítani a befektetéseket, hogy a jegybankárok erősen csökkentették a pénz hivatalos árát. A pénz ára pedig tovább csökkent, egészen addig, amíg el nem érte a negatív tartományt.

Negatív árak = szabadulni a mérgezett értéktől

Furcsa helyzet állt elő Varoufakisz szerint. A negatív áraknak a rossz dolgok esetében van értelme, nem a javaknál, értékeknél. Amikor egy gyár el akarja távolítani a mérgező hulladékot, negatív árat számít fel érte: a vállalatvezetők fizetnek valakinek azért, hogy megszabaduljanak tőle. De

amikor a központi bankok kezelik úgy a pénzt, mint az autógyártók a kénsavat, vagy az atomerőművek a radioaktív szennyvizet, akkor tudjuk, hogy valami elromlott a financializált kapitalizmus birodalmában.

Egyes kommentátorok most azt remélik, hogy a nyugati pénz megtisztul az infláció és a kamatemelések lángjában. De Varoufakisz szerint az infláció nem űzi ki a mérget a nyugati pénzrendszerből.

A mérgezett pénz több mint egy évtizedes függősége után 

nincs nyilvánvaló méregtelenítési módszer.

Az inflációt ma nem ugyanannak a szörnyetegnek látja, amellyel a Nyugat az 1970-es években és az 1980-as évek elején szembesült. Ezúttal olyan módon fenyegeti a munkaerőt, a tőkét és a kormányokat, ahogyan azt 50 évvel ezelőtt nem tudta. Akkoriban a munkások elég szervezettek voltak ahhoz, hogy olyan béremelést követeljenek, amely megakadályozta a megélhetési válságot, és sem az államok, sem a magánvállalatok nem támaszkodtak az ingyen pénzre, hogy fennmaradjanak. 

Ma nincs olyan optimális kamatláb, amely helyreállítaná az egyensúlyt a pénzkereslet és a pénzkínálat között, és nem váltana ki tömeges magán- és államcsődhullámot.

Ez a mérgezett pénz hosszú távú ára.

Melyik kezünket harapjuk le? Mi lesz az euróval?

A görög szakértő írása szerint az USA kormánya mindeközben azzal a lehetetlen dilemmával néz szembe, hogy megfékezze a hazai inflációt, amivel a vállalati Amerikát és számos baráti kormányt fizetőképességi válságba kényszeríti, ezzel veszélyeztetve Amerika saját stabilitását.

Varoufakisz szerint sokkal rosszabb a helyzet az euróövezetben, ahol miután 2008 után az európai bankok csődbe mentek, a döntéshozók nem voltak hajlandók megtenni a nyilvánvaló dolgot: létrehozni egy megfelelő szövetségi alapot - egy fiskális uniót. Ehelyett hagyták, hogy az Európai Központi Bank „bármit is megtegyen” az euró megmentése érdekében. Az EKB csak a saját pénzének megmérgezésével tudta fenntartani az eurót.

Ma az EKB hatalmas mennyiségű olasz, spanyol, francia, sőt görög adósságot birtokol,

amelyek tartását az inflációs cél elérésének eszközeként már nem tudja indokolni, de

amelyekről nem tud lemondani anélkül, hogy az euró létét ne kérdőjelezné meg.

A megoldhatatlan rejtélyen való töprengést, amellyel Európa és Amerika szembesül, Varoufakisz jó pillanatnak tartja arra, hogy elgondolkodjunk azon a mélyebb okon, amiért a pénz megmérgeződhet (ami nem ugyanaz, mint az infláció általi elértéktelenedés). Ehhez jó kiindulópontnak tartja Albert Einstein gondolatát, miszerint a fényt csak akkor tudjuk értelmezni, ha elfogadjuk, hogy két különböző viselkedési formája van: a részecske és a hullám.

Kétféle természete van a pénznek!

Így a pénznek is két természete van. Az első természete, az árucikké, amellyel tudunk más árukkal kereskedni, és ez soha nem tudja megmagyarázni, hogy a pénznek miért lenne valaha is negatív ára. A második természete azonban igen.  

A pénz ez utóbbi szerint, akárcsak a nyelv, az egymáshoz és a technológiáinkhoz való viszonyunk tükörképe. Visszatükrözi, hogyan alakítjuk át az anyagot, és hogyan formáljuk a körülöttünk lévő világot. Számszerűsíti az „elidegenedett képességünket” arra, hogy együtt, közösségként tegyünk dolgokat. Ha egyszer felismerjük a pénz második természetét, mindennek sokkal több értelme lesz - írja Varoufakisz.

A bankárok számára a szocializmus, a többiek számára pedig a megszorítások hiúsították meg a kapitalizmus dinamizmusát, és az “aranyozott stagnálás” állapotába taszítottak bennünket.

A mérgezett pénz özönlött, de nem komoly befektetésekbe, jó munkahelyekbe vagy bármi másba, ami képes lenne újraéleszteni a kapitalizmus elveszett szellemét.

És most, hogy az infláció kísértete lebeg felettünk, semmilyen monetáris politika nem képes megtisztítani a pénzt, helyreállítani az egyensúlyt, vagy oda irányítani a befektetéseket, ahol az emberiségnek szüksége van rájuk  – zárja eléggé pesszimista sorait a volt görög pénzügyminiszter.


Kedvelje a Makronómot Facebookon!



Összesen 12 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés