Az aradi vértanúkkal együtt – egy időre – a magyar gazdaság fejlődése is sírba szállt

2022. október 6. 10:00
Hazánk fejlődésének egyik legjelentősebb szakasza volt a reformkor, amelynek a szabadságharc vérbefojtása vetett véget. 1849. október 6-án a tizenhárom magyar honvédtiszt kivégzése nem csak a magyar függetlenséget temette el, az aradi vértanúkkal együtt a gazdasági fejlődés is sírba szállt – szerencsére nem örökre, de a mélyrepülésnek csak évtizedek múlva a kiegyezés vetett véget.
Kovács Dániel írása a Makronómon.

Az 1825-től a szabadságharcig tartó reformkor közismerten hatalmas fellendülést hozott Magyarországnak. A nemzeti ébredés, a jogi, társadalmi és egyéb változások mellett ekkor honosodott meg a modern ipar, vasútépítés, gőzhajózás, a sort hosszan lehetne folytatni. Ha ez az ugrásszerű fejlődés töretlen lehetett volna, alighanem a huszadik századi történelmünk is teljesen másképp alakul. Csakhogy ehhez szükség lett volna egy fontos tényezőre: Magyarország legyen független Bécstől. 

Ennek a gazdaság szempontjából is óriási jelentősége volt. „Az ipar beindításához működő pénzügyi rendszerre volt szükség mindenhol a világon. A Habsburg Birodalomban elsősorban Ausztriát, illetve a cseh és morva területeket részesítették előnyben, így Magyarországon csak késlekedéssel kezdődhetett el az iparosodás, aminek végén viszont virágzó gazdaság és bankrendszer alakult ki az országban” fogalmaz az OTPédia elemzése, amely arra is rámutat: a Habsburg Birodalom számára Magyarország megítélése az 1849-es szabadságharc előtt is ambivalens volt.

A birodalomnak racionális érdeke volt az egyes tartományok fejlődése, de Bécs a „rebellis" magyarokban veszélyforrást és konkurenciát látott, ezért igyekezett a lehető legjobban kontrollálni minden magyarországi változást.

Az udvar gyanúját jól tükrözik azok az adminisztratív lépések, amelyekkel Ausztria nyíltan lassítani kívánta a magyar kibontakozást. A 19. század elején létrehozott Osztrák Nemzeti Bank kizárólagos jogot kapott a birodalomban bankjegy-nyomtatásra, jelzáloghitelezésre. Jóllehet, a növekvő magyar gazdasági teljesítmény megkívánta volna, a bank csak korlátozottan adott hitelt Magyarországon, és azt is csak magas kamatra.

Mindezen segített volna az 1848-49-es szabadságharc, amely az ország függetlenségéért folyt. De, mint tudjuk, elbukott, aminek emblematikus lezárását jelentette a tizenhárom aradi vértanú kivégzése.

Szándékosan blokkolták a fejlődést

A vértanúk emlékének megörökítésére, köztéri szobor vagy emlékmű felállítására csak a kiegyezés után lehetett gondolni, de hosszú időre búcsút kellett venni Magyarországon a reformkorban tapasztalt pezsgő gazdasági életnek is. 

„A forradalom és szabadságharc után az osztrákok igyekeztek minden magyar kezdeményezést ellehetetleníteni, szigorú gazdasági és adórendszert vezettek be, amik aránytalanok és sokkal magasabbak voltak a birodalmi átlagnál. Az Osztrák Nemzeti Bank döntött a hitelekről, és a döntési folyamatban jól láthatóan mindig az udvari érdekeket vették figyelembe” – írja az OTPdia. 

Márpedig az összbirodalmi költségvetés is meglehetősen aránytalan volt, a forradalmak és háborúk hatására az állami bevételekből átlagosan 30 százalék felett mozgott a fegyveres erőkre fordított költségarány, gazdaságfejlesztésre pedig mindössze 4,5 százalék jutott, a kulturális szféra pedig csupán 0,56 százalékból tengődhetett.

Magyar kikötő? Még mit nem

Az osztrák és magyar gazdasági érdekek súlyos érdekellentétben álltak egymással, aminek a legkirívóbb példája a Fiume–Trieszt-verseny kiéleződése volt. A Habsburg Birodalom az adriai kijáratokon keresztül az egész világgal kereskedni tudott.

Ennek kulcsa volt Trieszt, amely a legforgalmasabb kikötők közé emelkedett, és közvetlen vasútvonal kötötte össze Ausztriával.

A század közepétől onnan csak pár kilométerre azonban fejlődni kezdett a magyar királysághoz tartozó Fiume is, amit Ausztria különböző módokon akadályozott – mutat rá az OTPdia.

Pedig Magyarországnak égető szüksége volt egy olyan vasútvonalra, amely Budapestet, illetve az Alföldet összekapcsolja Fiuméval, hogy a gabona onnan Nyugat-Európába vagy éppen Kínába jusson. Az osztrák állam a magyar vasúti terveket szándékosan félretette, és úgy módosította, hogy az Triesztnek kedvezzen. Az volt a cél, hogy a magyar külkereskedelem legfontosabb csomópontjának számító Fiumébe ne is érje meg árut szállítani.

A kiegyezés jelentett kiutat

Az országot Fiuméval összekötő vasútvonal végül csak csak az osztrák-magyar kiegyezés után épülhetett meg, majd az egy évvel későbbi magyar-horvát-kiegyezéssel a kikötőváros visszakerült Magyarországhoz. A város hatalmas iramban fejlődött, a magyar tengeri hajózás történetének legsikeresebb korszaka kötődik hozzá – írja az elemzés. Ugyanakkor azt sem rejti véka alá, hogy bár a 19. század második felében a magyar ipar, elsősorban az élelmiszeripar pénzhez jutott, de még mindig nem elég pénzhez.

A kiegyezés szinte teljesen függetlenítette Magyarországot az osztrák államtól, de az továbbra is mindent megtett, nehogy erős versenytársat kapjon a birodalmon belül. Ez a magatartás a kiegyezést követően sem változott.

Ausztria továbbra sem engedte például egy magyar nemzeti bank létrehozását, valamint saját pénzt nyomtatását, miközben az „Osztrák Nemzeti Bankot változatlanul rideg magatartás, korlátozott hitelnyújtási, viszonylag kedvezőtlen és hátrányosan szelektív kamatpolitika jellemezte.”

A nemzeti bank állandó vitatéma lett az országgyűlésben.

1878-ban végül megalapították az Osztrák-Magyar Bankot, amely a bécsi jegybankhoz hasonló jogokat kapott. A kiegyezést követően a magyar kormány cselhez folyamodott, amiben igen nagy segítségére volt a Rothschild bankház egyik fiatal tehetsége, Kornfeld Zsigmond, aki pár év leforgása alatt a magyar pénzügyi élet legbefolyásosabb, és a magyar érdekek legkérlelhetetlenebb képviselője lett.

Ennek köszönhetően 1880-ban megjelent az 1, 5 és 50 forint címletű új osztrák-magyar forintos bankjegy. A kétnyelvű fizetőeszköz egyik oldalán német, a másik oldalán magyar szöveg szerepelt, a bankjegyeket a közvetlenül a kormány által kibocsátott hasonló formájú 10, 100 és 1000 forint címletű államjegyekkel egészítették ki. Ez a pénz végül 1892-ig, az aranyvaluta-alapú korona bevezetéséig volt forgalomban. Így a hatvanas-hetvenes évek sorozatos pénzügyi válságai után újra felfelé kezdett ívelni a magyar gazdaság, nem utolsósorban azért, mert a korábbi, nem ritkán 18-20 százalékos kamatok a nyolcvanas évek végére 3-4 százalékra csökkentek, és beköszöntött a dualizmus aranykora, amelynek csak a boldog békeidők utolsó esztendeje, 1914 vetett véget.

(Fotó: Pixabay)


Kedvelje a Makronómot Facebookon!



Összesen 15 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Jó ez a cikk, ad pár új árnyalatot az Osztrák-Magyar Monarchia iránti nosztalgiához.
Valami olyasmit olvastam, hogy 1848 előtt sem volt olyan fényes a helyzet, gyakorlatilag kizsákmányolták az országot, ami hasznot csak tudtak, azt kivitték.
Érdemes összevetni a mai helyzettel, az EU hozzáállásával azon új tagállamokhoz, amelyek veszélyeztethetnék a régi tagállamok nyereségességét...

Vagy "ha már lúd, legyen kövér" alapon elszakadni a Habsburgoktól.
A nemzetiségi ellentéteteket is végig ők szították.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés