Tud-e csodát hozni Meloni a szakadék szélén táncoló Olaszországnak?

2022. szeptember 29. 12:20
Rég nem látott vihar közeleg Európa felé, a recesszió vihara. Olaszországra is le fog csapni, gazdasága már hosszú ideje számos sebből vérzik. A választásokat követően ebben a helyzetben veszi át a jobbközép koalíció a kormányzást. Giorgia Meloni kabinetjének kellene valami csodát tennie, ráadásul úgy, hogy gúzsba kötve táncol.
Pósa Tibor írása a Makronómon.

Az elkövetkező hetekben Olaszországban megalakul az 1946-ban kikiáltott köztársaság 68. kormánya. A választásokon legtöbb szavazatot szerző párt, a jobboldali nacionalista Olaszország Fivérei elnöke, Giorgia Meloni vezetésével alakul majd kabinet, aki a ‘46 óta eltelt esztendők 60. kormányfője lesz. Ebből is látszik, ha az Appennini-félszigeten található államot kell jellemeznünk, akkor nem a politikai stabilitás lesz az első megállapítás, amely eszünkbe jut róla. Az 1980-as évek óta egy kormány átlagban 16 hónapra volt képes. 

Adóssághegy

A leendő kormányfő politikai eltökéltségéből, kitartásából, sőt makacsságából arra következtethetünk, hogy ő ennél sokkal tovább kitart. Ám az úton olyan gazdasági veszélyek leselkednek rá, amelyekkel eddig senki nem nézett szembe, a politikusok úgy tettek, mintha nem is léteztek volna  Ha agyonhallgatjuk a helyzetet, akkor az olyan, mintha nem is volna – ebben bíztak. De itt van, és most már ha akarná se tudná senki letagadni. A hatalmasra növő adósság, az alacsony növekedési mutatók, a függés az orosz gáztól, az ország északi és déli fele közti kiáltó fejlődésbeli különbség, az oktatás gyenge színvonala, a katasztrofális demográfiai helyzet és a bizonytalan politikai rendszer – ez a „sárkány” hét feje, amellyel a törékeny nőnek kell felvennie a harcot, ha javítani akar országa helyzetén.

Olaszország hatalmas adósságot görget maga előtt. Számszerűleg ez 2700 milliárd euró, az éves nemzeti jövedelem 150 százaléka.

Európában ebben az összehasonlításban csak Görögország előzi meg Rómát. Ráadásul ezek tavalyi adatok, a GDP-hez képest idén ez az adóssághegy további öt százalékkal 155 százalékra nőtt.. Ez a mindenkori olasz kormány olyan öröksége, amely jelentősen behatárolja az újak költségvetési mozgásterét. Ha rövid távon nézzük, akkor az infláció be is segít egy kicsit az adósságteher csökkentésében, de valószínűleg az egyszerű polgárok nem tudnak tapsolni ilyen trükköknek.

Nekik ugyanis a szakadatlanul emelkedő energiaárakra kell tekintettel lenniük, amelyek magukkal húzzák a többi termék árát is.

Ha a most hatalomba kerülés előtt álló jobboldali pártkoalíció terveire pillantunk, ott főleg kisvállalkozókat érintő adócsökkentés szerepel, maximum 15 százalékos adó, és az is, hogy a mindenkinek járó minimumnyugdíjat 1000 euróra emelik. A Barclays elemzői 30-70 milliárd euróra teszik ennek költségeit a kiadást gyarapító oldalon, ráadásul úgy, hogy ez minden évben ismétlődik. A beígért intézkedéseket sem lehet kiadásmérséklőnek nevezni. Az új kabinetnek – tekintet nélkül arra, hogy akarja-e vagy sem, de – folytatnia kell azokat a reformokat, amelyeket Brüsszel megkövetel a koronavírus-járvány utáni újraindítási támogatásért. Az EU-tagállamok közül ebből az alapból Olaszország kapja a legnagyobb szeletet. Meloninak tojástáncot kell járnia, nehogy magára haragítsa az Európai Unió döntéshozóit, mert különösen a választások után szüksége van erre a pénzre.

Gáz Algériából

Az eurózóna létrejötte, 1999 óta az olasz növekedés folyamatosan alatta maradt a monetáris unió átlagának. Az eltelt 23 évben az egy főre számított nemzeti jövedelem stagnált. Az OECD, a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet egyik kimutatása szerint Itália az egyetlen európai ország, ahol a fizetések csökkentek, mégpedig majd három százalékkal.

Számos tényező keveredéséből jön ki az, hogy miért nem emelkedett meredekebben az olasz növekedés görbéje.

A vállalkozások túl piciny méretűek, a befektetések az eurózónában az egyik legcsekélyebbek, túl bonyolult a szabályozás, a bürokrácia mindig akadékoskodik valamin, az aktív munkaerő számának csökkenése – ezek szerepelnek az okok között. A Covid után 6,4 százalékos volt a visszapattanás mértéke, ami dicséretes szám, az idén az Olasz Nemzeti Bank 3,2 százalékos GDP-növekedést vár, ám a gazdasági elemzők szerint ez jövőre az infláció és az energiaárak növekedése miatt újból egy százalék alatt marad. 

Jó fél éve, Ukrajna orosz megtámadása előtt az olasz gázimport negyven százaléka orosz földről származott, mintegy 30 milliárd köbméter mennyiségben. Az előző kormány megpróbálta diverzifikálni a beszerzést.

Így fordulhatott elő, hogy a korábban az olasz szükséglet húsz százalékát adó Algéria helyet cserélt Oroszországgal, ő lépett elő fő beszállítónak.

Az európai nyomásra végrehajtott csere sokba került Rómának: a Nemzetközi Valutaalap kimutatása szerint Olaszország 3,5 százalékos GDP-csökkenést könyvelhet el. De még így is jól jártak, hiszen ők pótolni tudták a kieső orosz gázt Észak-Afrikából a Földközi-tenger fenekén lefektetett csővezetéken.

Észak és dél még mindig távol van egymástól

Régi olasz filmélmények közül számosnak az észak és a dél közötti fejlődésbeli különbségek volt a témája. Ötven év eltelt, és ez nem sokat változott. A gazdag és jól menő vállalatokat felvonultató észak áll szemben a munkanélküliség és a fiatalok elvándorlása által sújtott, elmaradott déllel. Ez számokban is megmutatkozik. Az Istat, az olasz statisztikai hivatal adatai szerint 2019-ben az egy főre vetített GDP délen 19 200 euró volt, míg északon ennek majd duplája, 36 800 euró

Minden kormány a megalakulásakor azt a célt tűzi maga elé, hogy modernizálja a Mezzogiornót, az ország délvidékét.

Az uniós újjáépítési alap költségeinek 40 százaléka is ezt a tervet hivatott szolgálni. Ha nem tudja a dél végrehajtani az EU reformjait, akkor a kormány mintegy húszmilliárd euróról lemondhat. De ne féltsük a délieket, ugyanis a négy nagy olasz maffiacsoport pont erről a vidékről származik, ők majd a legfondorlatosabb trükkökkel hozzáférnek az adott támogatáshoz. Volt olyan olasz gazdasági szakértő, aki azt javasolta, hogy a bűnszervezetek bevételeit is be kell számítani a helyi GDP-be, ez évente több száz milliárd euróval lökné meg a délt.

Elszállt a jövőbe vetett hit

Ha a fentebb felsorolt gondokból fontossági sorrendet állítanánk fel, akkor a demográfiának az első helyek egyikén kellene lennie. Olaszország Európa Japánja. Még nem érte el Dél-Korea szintjét, ahol az egy szülő nőre vetített születésszám 0,8, de jó úton vannak e felé. Az olaszok várható élettartama folyamatosan növekszik, tehát a társadalom egyre öregebb, míg a születések száma csökken. A 60 milliós országban tavaly 399 ezren születtek. Minden évben új negatív rekordot érnek el: ez a szám az idén 385 ezer lesz. Tavalyelőtt 746 ezren haltak meg, amely majd a duplája a születéseknek, 2015 óta évente 150-175 ezer olasz „hiányzik”, azaz meg sem születik.

A 18-49 éves olasz nők 45 százalékának nincs gyereke. Ha ezek a számok fennmaradnak, akkor a század végére 40 millióan fogják lakni a félszigetet, akiknek harmada 65 éven felüli lesz. Mintha az olaszok elvesztették volna a jövőbe vetett hitüket.

Ez az igazi gazdasági probléma. Gondoljunk bele, nem lesz elég munkaerő, aki dolgozzon. A GDP szintje beesik, a gondoskodó állam végóráit éli. Az aktív munkavállalók 2050-re csupán fele annyian lesznek, mint manapság, a társadalom 52 százalékát teszik majd ki. Nem lesz, aki megtermelje az egyre elöregedő társadalom tagjainak nyugdíját. Ugyanezt állapíthatjuk meg az idősek egészségügyi ellátásáról, a szociális elhelyezésről. Ráadásul 2008-at követően kétmillió fiatal, főleg diplomások döntöttek úgy, hogy végleg elhagyják Olaszországot. Vajon tudatosult-e az olasz politikusokban, hogy mi felé haladnak? A most hatalmat szerző jobboldal határozottan ezt állítja. A koalíció nagyban merített a magyar családtámogató tapasztalatokból, azokat akarja átültetni Itáliába.

A bevándorlás kérdését úgy ítélték meg, hogy akik már olasz földön vannak, azok maradhatnak, ha megszerzik az állampolgárságot, viszont az újonnan érkezetteknek nincs bebocsátás. 

Ha a német recesszió begyűrűzik Olaszországba, és miért ne gyűrűzne be akár egész Európába, akkor lesz csak igazán Rómában is érdekes a helyzet. Függ a visszaesés mértékétől is, de ma még megjósolhatatlan, hogy mivé fog változni. Az viszont reményre ad okot, hogy

heteken belül megduplázódott azoknak az EU-tagoknak – Lengyel-, Magyar-, Svéd- és Olaszország – a száma, amelyek hasonló nézeteket vallanak, mint mi.

Hátha a hétfejű tűzokádó sárkány is kegyes lesz, és ad időt Meloni kormányának a cselekvésre.

(Fotó: MTI)


Kedvelje a Makronómot Facebookon!



Összesen 9 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés