Az ábra, ami fagyos rettegést okoz Nyugat-Európában

2022. augusztus 24. 11:29
A földgáz árának van egy természetes ciklusa. Ezt segítségül hívva becslést adhatunk az energiahordozó árának alakulására a következő hónapokban. Ez a becslés pedig egy rémálommal ér fel a piaci árak mozgása ellen nem védett országokban.
Sebestyén Géza, az MCC Gazdaságpolitikai Műhely vezetőjének írása a Makronómon.

Százharmincezer forint. Körülbelül ennyi lenne a gázszámlája a magyar átlagfogyasztónak minden egyes hónapban, ha a pillanatnyi holland tőzsdei árat kellene fizetnie. Ezzel szemben a tényleges költség tizenötezer forint alatt van, hála a magyar rezsivédelemnek. 

De mit mondhatunk a gáz mostani áráról? Hiszen lehet erről ezt és azt is olvasni. Egyesek szerint már tavaly októberben is a csúcson volt, míg mások azt emelik ki, hogy körülbelül két évvel ezelőtt a mai ár huszadáért lehetett venni a gáznemű energiahordozót. 

A mai árak tavaly októberi értékkel való összevetése természetesen nem tűnik logikusnak. Október ugyanis már egy hideg hónap, míg jelenleg a legmelegebb évszakban vagyunk, nemrég még sorra olvashattuk, hogy milyen melegrekordok dőltek meg hazánkban, vagy a nagyvilágban. 

A gáz ára valóban követi az időjárás alakulását. Ahogyan azt az 1. ábra vonalgrafikonja is mutatja, éven belül a gáz ára jellemzően a téli hónapokban (első, második és tizenkettedik) a legmagasabb. Januárban a gáz ára átlagosan az éves átlag 104 százalékán áll, azaz négy százalékkal magasabb, mint az egész éves átlag. A decemberi árszint 103 százalékos, a februári és a novemberi pedig 102 százalékon áll. 

Forrás: Fed.

A melegebb hónapokban pedig jellemzően alacsonyabb a gáz ára. Május elejétől szeptember végéig a havi gázár az éves átlag 98 százalékát teszi ki, azaz átlagosan két százalékkal van az éves átlagos érték alatt. 

Az 1. ábra sávjai azt mutatják, hogy 1990 és 2019 között a havi százalékos értékek milyen intervallumban mozogtak. A januári gázár például volt hogy az éves átlag 78 százalékán állt csupán (2008 januárjában volt ez a helyzet, amikor az energiahordozók ára jelentős mértékben nőtt az év során). Ám olyan év is volt, amikor a januári gázár közel duplája – egészen pontosan 181 százaléka – volt az éves átlagnak (ez az év 2009 volt, amikor a világgazdasági recesszió a mélybe taszította az energiahordozók árát). 

Az ábra tanúsága szerint akár a júliusi vagy augusztusi gázárak is lehetnek éves átlag felettiek. A vizsgált harminc év alatt ebben a két hónapban soha nem volt drágább a légnemű energia ára, mint az éves átlag 109 százaléka. 

Azonban – nem meglepő módon – a sávok teteje a hidegebb hónapokban a legmagasabb. Azaz extrém magas gázárakat jellemzően januárban, februárban vagy decemberben mérhetünk. 

A 2. ábra minden egyes évre megmutatja a gáz árának karakterisztikus görbéjét. Ez a görbe az adott év havi gázárát mutatja meg az adott év átlagos értékének százalékában. A grafikon x tengelyén a tizenkét hónap sorakozik. 

Látható például, hogy 2020-ban a januári ár 14 százalékkal volt a 2020-as éves átlag felett, de a februári már 6 százalékkal alatta volt. Májusban volt a legalacsonyabb a gázár, ekkor az éves átlag fele alatt kereskedtek az energiahordozóval. Az év vége felé pedig megint szárnyaltak az árak, októberben és novemberben több mint 50 százalékkal voltak az éves átlag felett. 

Forrás: Fed, Investing.

A fenti ábra azonban valami mást is megmutat nekünk. Mégpedig azt, hogy az európai gázpiac drasztikusan változott meg az elmúlt években. Míg 1990 és 2019 között nagyjából hasonló görbéket látunk, addig az utolsó három évben, 2020-ban, 2021-ben és 2022-ben egészen máshogy viselkedik a gáz ára Európában. 

2020 óta ugyanis jelentős áremelkedést figyelhetünk meg május után. Az elmúlt két évben ráadásul az igazán magas energiaárak az utolsó három hónapban materializálódtak. Az augusztusi árszint átlagos vagy átlag alatti volt a teljes év tekintetében. 

A 2. ábra alapján egyértelműen kijelenthetjük, hogy az elmúlt 32 évben egyszer sem történt meg az, hogy az augusztusi árak több mint 9 százalékkal meghaladták volna az éves átlagot.

Idén azonban az eddig ismert árak átlagánál 58 százalékkal magasabban van az árszint.

A múlt tehát arra tanít minket, hogy még messze vagyunk az éves csúcstól. 

Ha abból indulunk ki, hogy 2020-ban és 2021-ben is még nagyjából 80 százalékot növekedett a földgáz ára az év vége körüli csúcsig az augusztusi árakhoz képest, akkor a következő hónapok tekintetében nem lehet sok illúziónk. Ha az idei év hasonló lesz az előző kettőhöz, akkor

az év vége felé az európai földgázárak megawattóránként 360 euró környékén is megfordulnak majd. 

A 3. ábra megmutatja, hogyan alakulna 2022-ben az európai gázár, ha augusztustól az elmúlt két év éven belüli tendenciái alakítanák idén is. Az árakat úgy határoztam meg, hogy az idei augusztusi árat minden elkövetkező hónapra akkora arányban növeltem meg, mint amennyivel az adott hónapban az elmúlt két évben magasabb volt az ár az augusztusinál. 

Forrás: Saját számítás.

A fenti ábra nem sok jóval kecsegtet. A józan ész mégis azt mondja, hogy ez az, amire nagy eséllyel fel kell készülnünk. Az

októberi és novemberi árak idén is szinte biztosan jóval magasabban lesznek, mint az augusztusi értékek.

A becslés alapján mindkét hónapban 350 euró környékén lesz egy megawattóra gáz ára a holland tőzsdén. 

Az árak ilyen mértékű elszállása katasztrofális hatással lesz a piaci árat fizető európai családokra és vállalatokra. A földgáz árának további közel duplázása nem csak a fűtési számlák kifizetését teszi kérdésessé, hiszen akkor lesz majd elviselhetetlenül magas a gáz ára, amikor a fogyasztás mértéke is a csúcson van, de drámai módon fog hatni az európai cégek versenyképességére is. 

A fenti becslés egyben megmutatja a magyar rezsivédelem fontosságát is.

Egy olyan család, aki egy téli hónapban 300 köbméter gázt használ, 350 eurós piaci gázár mellett félmillió forintot fizetne egyetlen havi fűtésszámláért.

Ezek az árak még a nyugati országok lakói számára is brutálisan magasnak számítanának. 

Nekünk Magyarországon azonban nem kell aggódnunk és becsülnünk. A magyar rezsivédelem lényege ugyanis az, hogy – az új rendszer ugyanúgy, mint a régi – megvédi a magyar családokat az energiahordozók világpiaci árának ingadozásától. 

Összefoglalás

Az európai gázárak sosem látott magasságokban vannak. Már most, augusztusban. Az elmúlt 32 év és a józan ész azonban arra tanít minket, hogy az árgörbe csúcspontja nem nyáron jön el. A következő hónapokban minden bizonnyal meredeken emelkedő gázárakat fogunk látni. Ha az elmúlt két év folyamatait vesszük alapul, akkor

a mainál közel 80 százalékkal magasabb gázárakat is látni fogunk. 

A magyar rezsivédelem az átlagfogyasztás mértékéig a mostani piaci ár nagyjából tizedén biztosítja a földgázt a magyar családoknak, és az átlag feletti fogyasztást is kedvezményes, lakossági piaci áron szolgáltatja. Ezek az értékek

a mostani árszintek mellett is milliós összeggel támogatják a magyar családokat éves szinten.

A rezsivédelem igazi erejét azonban várhatóan télen fogjuk megtapasztalni. 

A háború és az EU elhibázott szankciós politikája árát az öreg kontinens családjai télen kamatostul fogják megfizetni. Magyarország azonban, hála a 2013-ban bevezetett, és idén újraszabott rezsicsökkentésnek, védve lesz a várható árrobbanás ellen. 


Kedvelje a Makronómot Facebookon!



Összesen 8 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés