A németek kevesebbet zuhanyoznak – Követik a kormány tanácsát

2022. július 25. 8:26
Ezt „szeretjük” a németekben, megteszik, amit megkövetel a haza. Kiderült, hogy a németek kevesebbet zuhanyoznak az energiahiány és a megélhetési költségek emelkedése miatt. Nem hiába volt a kormány számos erre irányuló felhívása, a Bild újság megbízásából az INSA által végzett közvélemény-kutatás szerint a németek csaknem kétharmada rövidebb ideig zuhanyozik.
A felmérésben részt vevők 62 százaléka mondta, hogy csökkentette a zuhanyzási időt, és ritkábban tisztálkodik, mint néhány héttel ezelőtt, míg 35 százalékuk nem változtatott a tisztálkodási rutinján.

Nem meglepő módon a legalacsonyabb jövedelmi csoportba tartozók mondták azt, hogy minden más csoportnál jelentősebb mértékben változtattak a viselkedésükön.

A válaszadók csaknem fele (45%) azt is elmondta, hogy felkészül a nehéz télre, például vészhelyzeti áramfejlesztőt vásárol. A németek szabálykövetése legendás, így azt mondják: el kell fogadniuk életszínvonaluk csökkenését, és el tudják fogadni a „jelenlegi dolgok” támogatását.

Sokan pánikszerű kályha- és tűzifavásárlással reagáltak, ami országszerte a készletek kimerüléséhez vezetett.

A hónap elején a hamburgi környezetvédelmi miniszter arra figyelmeztette a németeket, hogy az energiaválság miatt a meleg vizet be kelleneosztani, és jó lenne korlátozni a szobák maximális hőmérsékletét.

A németeket már többször is felszólították: kevesebbet zuhanyozzanak, hogy energiát takarítsanak meg, sőt a Bild még egy cikket is közölt, amely szerint a kevesebb mosakodás jobb illatúvá teszi az embert. (Talán emberszagúvá?)

Egy kormányminiszter azt is állította, hogy a németeknek úgy kellene megbirkózniuk a megugró energiaköltségekkel, hogy egyszerűen kikapcsolják a fűtést, és végülis melegebb pulóvert is lehet viselni. A cikk azután jelent meg, hogy Klaus Müller, a német szövetségi Hálózati Ügynökség vezetője megkérdezte honfitársait:

Vajon tényleg szükség van-e arra, hogy a hét minden napján forró vízben zuhanyozzanak - gázfűtéssel?”

Németország legnagyobb, mintegy 490 ezer ingatlannal rendelkező lakásbérbeadója az Oroszországból érkező csökkenő gázimportra válaszul olyan energiaadagolást vezetne be, amely éjszakánként leállítaná a fűtést a bérlők számára.

De természetesen nem hagyják a németeket megfagyni, több német város azt tervezi, hogy

a sportcsarnokokat és kiállítótermeket „melegedőhelyként” használnák idén télen.

Ide koncentrálnák (táborszerűen) a megfagyni készülő polgárokat, akik nem tudják megfizetni az egekbe szökő energiaköltségeket.

Az ukrajnai háború kitörése előtt Németország a gáz 55 százalékát Oroszországból importálta, az olaj egyharmadával és a szén 45 százalékával együtt.

Az élelmiszereken és a testápolási termékeken is spórolnak – utazáson azonban nem

Az új adatok szerint a németek reagálnak az emelkedő árakra is. A magas infláció érezhetően megváltoztatta a németek vásárlási szokásait. A fogyasztók meghúzták a nadrágszíjat, amikor olyan mindennapi termékekről volt szó, mint az élelmiszerek vagy a testápolási termékek - jelentette a GfK piackutató vállalat.

A piackutatók szerint az infláció hatásai különösen szembetűnőek a mindennapi termékeknél, mint például az élelmiszerek vagy a testápolási termékek. Ezeknél az árucikkeknél a januártól májusig tartó időszakban összességében nagymértékű csökkenés volt tapasztalható. Például 8,2 százalékkal kevesebb hús- és kolbászárut, 8,5 százalékkal kevesebb friss gyümölcsöt vagy zöldséget és 7 százalékkal kevesebb pékárut vásároltak.

De nem csak kevesebbet vásárolnak. Gyakrabban választanak a különleges ajánlatok vagy a gyártók saját márkái közül.

A sajátmárkás termékek részesedése a teljes értékesítésből 34,6 százalékkal nőtt az első negyedévben.

Az emberek 36 százaléka számára jelenleg már az ár a legfontosabb szempont a vásárlási döntés meghozatalakor.

Míg a mindennapi fogyasztási cikkeknél erős volumencsökkenés volt tapasztalható, addig az utazási ágazat a GfK szerint teljesen ellentétes irányban fejlődött. A több mint két éve tartó koronajárvány után a fogyasztók szükségét érzik, hogy bepótolják az elmaradt utazásokat. A magánnyaralások foglalási számai a jelenlegi nyári szezonban hasonlóak a 2019-es, a járvány előtti utolsó évhez, sőt esetenként meg is haladják azt.

A világjárvány után nyilvánvalóan a ruházati cikkek iránti elmaradt keresletet is megnőtt. Jelenleg a vásárlók láthatóan szándékosan próbálják elkerülni az inflációt. A fizetett átlagár valamivel a 2019. májusi ár alatt volt. A piackutatók szerint két stratégia áll e mögött: A fogyasztók olcsóbb termékeket vásárolnak a szakosodott kiskereskedőktől, vagy más, alacsonyabb árú értékesítési vonalakra váltanak. Így a textilipari diszkontok kétszámjegyű forgalomnövekedést könyvelhettek el. 

(Foto: Jungewelt.de)


Kedvelje a Makronómot Facebookon!



Összesen 92 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Jah, hát ezt mondták. Ez látszik már a víz-, és villanyfogyasztáson is? Mert ha azon nem kimutatható, akkor szart sem ér az egész.

Ezt is megszívtuk az uralkodó széljárással.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés