Több gyerek is életét vesztette a Tiktok médiaplatform „blackout” kihívása miatt

2022. július 11. 11:52
A szülők szerint az alkalmazás algoritmusa életveszélyes kihívásokat reklámozott a gyerekeiknek. Beperelték a céget.

Több gyerek is meghalt a Tiktok miatt

A TikTokot több olyan szülő is beperelte, akik szerint gyermekeik megpróbálták megcsinálni a blackout kihívást, ahol fojtogatniuk kell magukat addig, ameddig el nem ájulnak. A cég ellen júniusban benyújtott egyik kereset azt állítja, hogy tavaly legalább hét gyermek halt meg a kihívás miatt – a kereset szerint ezek a videók 

„arra ösztönzik a felhasználókat, hogy övekkel, zsebkendőkkel vagy hasonló tárgyakkal fojtogassák magukat addig, amíg el nem ájulnak.”

A jelentések szerint a meghalt gyerekek 15 éves kor alatt voltak.

A legutóbbi pert a nyolcéves Lalani Walton és a kilencéves Arriani Arroyo szülei nyújtották be. Ugyanakkor más gyermekekre hivatkoznak, akik szintén meghaltak, miután kipróbálták a kihívást – állítja a The Verge.

A pennsylvaniai 10 éves gyermek édesanyja, Nylah Anderson szintén beperelte a céget, azt állítva, hogy az alkalmazás „rendkívül veszélyes kihívásokat mutatott”. A keresetre válaszul a TikTok a The Washington Postnak elmondta, hogy megakadályozta, hogy a felhasználók rákereshessenek a blackout kihívásra – ehelyett a felhasználók egy figyelmeztető képet találnak, amely azt állítja: „egyes online kihívások veszélyesek, zavaróak vagy akár kitaláltak lehetnek.”

Kipróbáltuk

Bár a Tiktok állítja, hogy minden tőlük telhetőt megtesznek annak érdekében, hogy a felhasználók ne nézzenek káros vagy veszélyes tartalmakat, tapasztalataink szerint a rendszer nem teljesen tökéletes.

Egy korábbi, szintén veszélyes kihívás, ahol egy kanál fahéjat próbáltak megenni a felhasználók köhögés nélkül, szintén trend volt a Tiktokon. „Fahéj kihívásként” rákeresve egyből azt a képet kapjuk, amit a cikkben korábban is említettem: figyelmeztetést. 


Ezt követően úgy írtuk be a keresőbe, hogy „fahéj evés”, ami viszont már eredményre vezetett: megtaláltuk a videót, amit kerestünk.
@tybottofficial

Now I hate it

♬ original sound - your worst nightmare
 

Nem csak szórakoztató platform a Tiktok?

A TikTok egy szórakoztató médiaplatform a felszínen, a CNA hírportál szerint viszont ennél jóval többről van szó: „a Tiktokot álhírek terjesztésére és a felhasználók hátrányos befolyásolására is fel lehet használni.”

Vizsgálatuk eredményeképpen rámutattak: a médiaplatform COVID összeesküvés-elméleteket és egyéb orvosi álhíreket hirdet és állítólag az augusztusi kenyai választások befolyásolására is felhasználták. 

2020-ban az ausztrál média a Zhenhua Data kínai vállalat adatszivárgásáról számolt be, amelynek ügyfelei között a kínai kormány és a Népi Felszabadító Hadsereg is szerepel.

A kiszivárgás állítólag több mint 35 000 ausztrálról tartalmazott adatokat – többek között születési dátumot, címet, családi állapotot, fényképeket, politikai egyesületeket, rokonokat és közösségi média fiókokat. Ezeket az információkat számos forrásból, többek között a TikTokról gyűjtötték össze.

Ennek fényében nem meglepő, hogy az Egyesült Államok Szövetségi Kommunikációs Bizottsága (FCC) nemrégiben 

felszólította az Apple és a Google vezérigazgatóit, hogy távolítsák el a TikTokot az alkalmazásboltjaikból,

 mivel a vállalat – pontosabban annak kínai anyavállalata, a ByteDance – nem megbízható.


Kedvelje a Makronómot Facebookon!



Összesen 3 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés