Makronóm: NATO-csatlakozás

Hagyományosan semleges országokkal bővül a NATO: Finnország és Svédország

2022. július 9. 7:20
A madridi NATO csúcs eredményei közül kiemelendő, hogy elhárult az akadály Finnország és Svédország csatlakozása elől a védelmi szövetséghez. Ezt azért fontos, mert mindkét skandináv ország jelentős fegyveres állománnyal rendelkezik. Korábban Törökország blokkolta a svédek és a finnek csatlakozását, de már a törökök is megtörtek. Habár a csatlakozás nem 100 százalékos egyelőre, hiszen még a ratifikáció hátra van, de majdnem biztos, hogy a közeljövőben két új tagállam lép be a védelmi szövetségbe
Mihálovics Zoltán politológus, a Makronóm Intézet szakértőjének írása a Makronómon.

A februárban Ukrajnában kirobbant háború óta egyre nő a szerepe a NATO-nak, mint katonai-védelmi szövetségnek. Nem csak a fegyverszállítások, a terrorizmus és az illegális migráció kaptak kiemelt hangsúlyt a múlt heti madridi NATO csúcson, hanem a két csatlakozni kívánó skandináv ország – Finnország és Svédország – kérelme is, amellyel 32 tagúra bővülne a szövetség. Finnország és Svédország tradicionálisan semleges álláspontot propagáló országok, mindig is távol tartották magukat a különböző katonai szövetségektől, éppen ezért jelent csatlakozási kérelmük gyökeres változást a politikájukban. Ez még annak ellenére is így van, hogy eddig is volt közük a NATO-hoz, igaz csak külső partnerekként vettek részt különböző akciókban. A régre visszanyúló semleges politikájuk megváltozásához a februári orosz invázió megindítása szolgáltatott elegendő indokot, ezt követően ugyanis felülvizsgálták a saját semlegességüket, és a megváltozott biztonsági környezetre hivatkozva hivatalosan is benyújtották csatlakozási kérelmüket.

A NATO-ról

Az Észak-Atlanti Szerződés Szervezetét, azaz a NATO-t, 1949 áprilisi 4-én alapította 12 ország (Egyesült Államok, Egyesült Királyság, Kanada, Franciaország, Belgium, Hollandia, Luxemburg, Olaszország, Portugália, Norvégia, Dánia, Izland). Mivel a NATO elsősorban egy védelmi szövetség, ezért a megállapodás centrális elemeként szerepel, hogy a tagállamok segítik egymást, amennyiben fegyveres támadás éri őket. A biztonsági garanciát egész konkrétan a NATO 5. cikkelye jelenti, amely értelmében, ha bármely tagállamot támadás éri, az egyenlő az egész NATO elleni támadással, így a tagok fegyveres agresszió esetén a megtámadott ország segítségére kell, hogy siessenek.

Mivel 1949-ben hívták életre, így az akkori kontextust figyelembe véve prioritásként kezelték a Szovjetunió európai terjeszkedésének megakadályozását, amely az 1991-es összeomlással okafogyottá vált idén februárig. A szovjet felbomlást követően egyre gyorsuló ütemben bővült a szövetség: 1999-ben Magyarország, Lengyelország és Csehország, 2004-ben Szlovákia, Szlovénia, Észtország, Lettország, Litvánia, Bulgária és Románia, 2009-ben Albánia és Horvátország, 2017-ben Montenegró, 2020-ban pedig Észak-Macedónia vált a NATO teljes jogú tagjává. 2022. május 18-án pedig Finnország és Svédország is benyújtotta csatlakozási kérelmét.

A taggá válásnak azon túl, hogy mind a 30 országnak jóvá kell hagynia, vannak még egyéb kritériumai is: minden csatlakozni kívánó országnak demokráciának kell lennie, tisztességesen kell bánniuk a kisebbségeikkel és elköteleződést kell vállalniuk az esetleges konfliktusok békés megoldása mellett és természetesen katonai támogatást kötelesek nyújtani a szövetség részére. A NATO-tagoknak saját GDP-jük 2 százalékát kell védelemre fordítaniuk, amelyet Finnország ugyan teljesít, Svédország egyelőre nem, de elköteleződést vállaltak ennek teljesítése mellett. Finnország és Svédország jelentős képességű hadsereggel rendelkezik.

A NATO bejelentette, hogy 40 ezerről 300.000 fő fölé növeli a magas készültségben lévő erők számát, amely lépés a kollektív elrettentés eszköztárához sorolható. De hajtottak végre átcsoportosításokat is: a gyorsreagálású szárazföldi, légi és tengeri eszközöket kombinálva már elküldték az Oroszországgal és Ukrajnával határos országokba. A NATO ezen kívül a februári támadás óta növelte a Kelet-Európában állomásozó többnemzetiségű harccsoportjainak számát és méretét.

A múlt heti madridi csúcstalálkozón a nemzetközi környezet felhevülését jól példázza, hogy a NATO módosította 2010-es Oroszországgal kapcsolatos hivatalos álláspontját, amelyben stratégiai partnerként tekintettek rá, és helyette közvetlen fenyegetésként nevezték meg Oroszországot.

Adódhatna a kérdés, hogy a NATO miért nem avatkozik be és küld csapatokat Ukrajnába. Erre a rövid és egyértelmű válasz, hogy Ukrajna nem tagja a szövetségnek.

A válasz mögött meghúzódik, hogy a NATO attól tart, hogy amennyiben csapatokat küldenének, akkor egy közvetlen konfliktussá eszkalálódhat a helyzet, amely az atomháború kitörését sem zárja ki.

Ez a döntés van az Ukrajna feletti repülési tilalmi zóna elutasítása mögött is. Ugyanakkor azt nem tiltja semmi, hogy az egyes országok fegyverekkel támogassák Ukrajnát, így többek között például az Egyesült Királyság rakétákat és páncélozott járműveket is szállít Ukrajnának.

A csatlakozás akadályai: Törökország

Új tagállamok felvétele a katonai szövetségbe tehát csak akkor lehetséges, ha a NATO mind a 30 tagállama beleegyezik. Ezen a ponton eddig Törökország jelentett problémát, hiszen Svédország és Finnország támogatja a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) törekvéseit, követőit, valamint Fethullah Gülen hitszónokot is, amely szervezetet Törökország terrorszervezetnek nyilvánított. Fethullah Gülen azért érzékeny pont a törökök számára, mert őt azzal vádolják, hogy a 2016-os meghiúsult puccskísérlet mögött állt. De a török tiltakozásnak ez csak az egyik vonatkozása volt, hiszen Törökország kifogásolta, hogy a két skandináv állam 2019-ben betiltotta a Törökországba irányuló fegyverexportot, ami a svédek és a finnek részéről arra volt válasz, hogy a török hadsereg offenzívát indított a Népvédelmi Egységek (YPG) nevezetű kurd milícia ellen Szíriában, amely szervezetet Törökország a PKK szövetségesének tekinti, azaz szintén terrorszervezetnek.

Törökország Finnország és Svédország csatlakozásához olyan feltételeket támasztott, amelyekhez törvénymódosításokra van szükség a két skandináv országban. A török elvárások egyik része konkrétan a PKK és a többi törökök által terrorizmussal vádolt szervezet támogatásának felfüggesztése, ami azt is magában foglalja, hogy ezek a szervezetek ne tarthassanak semmilyen jellegű rendezvényt svéd és finn területeken. A követelések másik része arra vonatkozott, hogy Svédország és Finnország adja ki a terrorizmussal vádolt személyeket, adják át a török hatóságoknak, támogassák a török terrorizmus elleni műveleteket, valamint függesszék fel a fegyverexport tilalmát Törökországba. Svédország és Finnország kijelentette, hogy prioritásként kezelik a terrorizmus elleni fellépést, valamint nyitottak a párbeszédre Törökországgal.

Úgy tűnik, hogy az ügyben történt is előrelépés, hiszen a madridi NATO-csúcs után arról számoltak be, hogy Törökország immár nem gördít akadályt a két skandináv ország csatlakozása elé.

Annak ellenére, hogy a törökök immár nem jelentenek akadályt a csatlakozást illetően, a folyamat még jóideig eltarthat. Törökország és a két skandináv állam aláírt egy közös biztonsági egyezményt, ami a korábbi török aggodalmakkal foglalkozott. Svédország és Finnország közölte, hogy feloldják a Törökországba irányuló fegyverexport tilalmát. A svédek pedig hozzátették, hogy fokozni fogják a feltételezett fegyveresek törököknek való kiadatásával kapcsolatos munkájukat. Ezeknek a fejleményeknek volt köszönhető, hogy Törökország feloldotta a vétóját.

Mivel a svédek és a finnek már májusban benyújtották a kérelmüket, így a NATO megküldte a csatlakozási beleegyezést az országoknak, és már csak a ratifikáció van hátra: több, mint biztosra kijelenthető tehát, hogy Finnországgal és Svédországgal bővülni fog az Észak-Atlanti Szerződés Szervezete.

A skandináv régióban a biztonsági helyzetet olyan gyökeresen átalakította az ukrajnai konfliktus, hogy a mintegy két évtizedes semlegességi politika fölé kerekedett. Ezt jól mutatja a finn parlament döntése is a kérdésben: 188 igen és 8 nem szavazattal hagyták jóvá a katonai szövetséghez csatlakozó javaslatot. A finneknél ez markánsabban jelenik meg, mint a svédeknél, hiszen van egy 1340 kilométeres közös határszakaszuk Oroszországgal.

Az évtizedes semlegesség feladása

Oroszország Ukrajna elleni inváziója és a biztonsági környezet gyökeres megváltozása kellő indokot szolgáltatott Svédország és Finnország számára, hogy feladják évtizedes semlegességüket. Eddig erre a lépésre azért nem került sor, mert úgy vélték: ez felesleges provokációt jelentene Oroszország számára. Oroszország értelemszerűen ellene van annak, hogy közvetlen szomszédja NATO tag legyen. A két ország aggodalmai viszont eltérőek.

Finnország helyzete egyértelmű: 1340 kilométeres közös határszakasza van Oroszországgal, emellett pedig a finneknek kellemetlen történelmi tapasztalatai is vannak az oroszokkal. Egy évszázad után 1917-ben függetlenedtek Oroszországtól, de ezt követően a második világháború ideje alatt harcoltak a Szovjetunióval. Az ukránok helyzete nagyon hasonló az 1939-es finn helyzethez. 1939 végén a Szovjetunió megszállta Finnországot, és bár a teljes megszállást sikerült elkerülniük, a finnek 3 hónapon keresztül ellenálltak a túlerőben lévő szovjet seregekkel szemben, de területük 10 százalékát így is elveszítették.

Ezt követte 1948, amikor is Finnország és a Szovjetunió baráti együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási megállapodást kötöttek egymással, amely lényegében azt jelentette, hogy a két ország el lett választva katonailag Nyugat-Európától, de Finnország 1995-ös Európai Unióhoz való csatlakozása ebben is változást hozott.

Svédország helyzete más: ideológiai szempontokat vettek figyelembe, mikor a NATO-tól való távolmaradás mellett döntöttek, hiszen a második világháborút követően Svédország a többoldalú párbeszédet a nukleáris leszereléssel egyetemben prioritásként kezelte, de a hidegháború végeztével a hadsereget is fokozatosan leépítették. Ez intő jelként szolgált a fegyveres konfliktus elkerülésére a jövőben.

Az ilyen irányú svéd politikában 2014-ben következett be változás a Krím orosz annexióját követően: erre a svédek a hadseregük újbóli felszerelésével és a védelmi kiadások fokozatos növelésével válaszoltak. Ez akkor még nem eszkalálódott tovább a skandináv államban, hiszen abban az időszakban a svéd társadalom döntő többsége még inkább kockázatként értékelte a csatlakozást, mint biztonságként.

Svédország az utóbbi időszakban azonban egyre veszélyeztetettebnek érezte magát, már csak azért is, mert az orosz katonai repülőgépek egyre többször sértik meg a légteret. 2014-ben pedig megdöbbenten fogadták a svédek azt a hírt, hogy egy orosz tengeralattjárót fedeztek fel a stockholmi szigetvilág környékén.

Az ukrajnai invázió azonban a skandináv országok térségében is gyökeresen megváltoztatta a biztonsági helyzetet.

A két ország társadalma ma már sokkal inkább úgy tekint a katonai szövetségre, mint amely képes garantálni a biztonságukat az agresszor Oroszországgal szemben.

A közvéleménykutatások a svédek esetében 60, a finnek esetében 75 százalékos támogatottságot jeleznek. A csatlakozás ugyanakkor azt is jelenti a két skandináv állam számára, hogy először fogad el biztonsági garanciákat atomhatalmaktól. A svédek és a finnek aggódva figyelik a régiójukban régóta fennálló stabilitás megszakadását, rendkívül sebezhetőnek érzik magukat.

A teljes képhez hozzátartozik, hogy Finnország és Svédország gyakorlatilag eddig sem voltak semleges államok, hiszen a NATO-val közös hadgyakorlatokon is részt vettek már és a hírszerzési információcsere is gyakori, amelyek az 1995-ös uniós csatlakozással kezdődtek és váltak egyre intenzívebbé, és már 1994 óta hivatalos partnerei a NATO-nak.
A NATO mindenképp profitál a két skandináv állam csatlakozásából, hiszen a katonai jelenlétük jelentősen megnőne Észak-Európában, valamint jobban tudnák garantálni a balti-térség biztonságát. Mivel a térség országai közül Észtország, Lettország és Litvánia 2004 óta tagjai a szövetségnek, Svédország és Finnország csatlakozásával a jelenlegi duplájára nőne a NATO Oroszországgal közös határ.

A csatlakozás árnyoldala

De az érem másik oldalára is érdemes vetni egy pillantást: Svédországban és Finnországban is vannak olyan erők – igaz kisebbségben –, amelyek nincsenek meggyőződve arról, hogy a csatlakozással nagyobb biztonságban lennének.

Az egyik fő érv, hogy a NATO nukleáris elrettentése csak még inkább fokozza a feszültséget és a fegyverkezést, ráadásul bonyolítja a békére irányuló törekvéseket. A svédek vonatkozásában az is egy érv a csatlakozás ellen, hogy ezzel elveszítené vezető szerepét a globális nukleáris leszerelések vonatkozásában. Éppen ennek a vezető szerepének köszönhette Svédország azt, hogy az 1960-as és az 1980-as évek között képes volt nemzetközi közvetítőként pozícionálnia saját magát. Ezt pedig a NATO-csatlakozás megakasztaná, így összességben a svéd semlegesség ideológia és identitáskérdés is egyben.

A finnek helyzete ebben a vonatkozásban is gyökeresen más. Finnország semlegességének a már említett 1948-as kvázi-baráti megállapodás szolgáltatott keretet. Finnországban a jelenlegi helyzetre való tekintettel létkérdésnek mondható a csatlakozás, nem engedhetik meg maguknak, hogy széleskörű vitát folytassanak le a NATO-csatlakozásról. A svédek ezt azért tehették meg, mert Finnországot és a Baltikumot pufferzónaként tudták használni Oroszországgal szemben.

A két ország közül a finnek tekinthetőek felkészültebbnek a NATO-hoz való csatlakozásra, és nem csak azért, mert teljesítik a GDP 2 százalékát kitevő védelmi célt, hanem azért is, mert a Szovjetunió 1991-es felbomlását követően több apró lépéssel kerültek közelebb a NATO-hoz, mint a svédek. 1992-ben Finnország 64 amerikai harci repülőgépet vásárolt, ezt követően az 1995-ös Európai Uniós csatlakozás óta mindegyik finn kormány felülvizsgálta a NATO-hoz való csatlakozás lehetőségét.

Jelenleg Finnország 5,5 millió lakost kiszolgáló hadsereggel rendelkezik 280 ezer katonával és 900 000 tartalékossal.

Svédország a finnekkel szemben éppen ellenkező utat járt be, hiszen az 1990-es évek folyamán végig csökkentette hadseregének létszámát, a területvédelem helyett a békefenntartó missziókat nevezte meg prioritásként, ami csak 2014-től változott meg: visszatért a hadkötelezettség, nőttek a védelmi kiadások, valamint érdekesség, hogy 2018-ban minden svéd háztartás kapott a „ha válság vagy háború jön” című brossúrákból, amelyeket 1991 óta nem küldtek ki.

A csatlakozás kockázatai

Oroszország ugyanakkor előre figyelmeztette a NATO-t, hogy a finn és svéd csatlakozásnak következményei lesznek, hiszen így közvetlenül Oroszországgal lenne határos a NATO, arról nem is beszélve, hogy ezáltal a katonai szövetség hadereje, területe is megnő, ami Oroszország számára azt jelentené, hogy a finn-orosz határra nagyobb erőket kell átcsoportosítaniuk.

Mivel a svédek és a finnek egyre közelebb kerülnek a csatlakozáshoz, Oroszország elkezdett aggódni.

Kijelentették, hogy mivel a két skandináv állam Oroszország számára biztonsági kockázatot jelent, fel fognak lépni az esetleges csatlakozásra válaszként a katonai egyensúly visszaállítása érdekében, és nem félnek megtorló lépéseket tenni ez ügyben.

A válaszlépésekről ugyan konkrétumokat egyelőre nem közöltek.

Oroszország nem csoda, hogy hevesen reagált a NATO bővítésére. A NATO 2008-ban felajánlotta az ukránoknak a csatlakozás lehetőségét, amely 2014-ben a Krím orosz annexióját követően vált számukra prioritássá, amire az orosz aggályok miatt nem került sor. Oroszország számára azzal, hogy a NATO kelet-európai országokkal bővül, fenyegetést jelent, hiszen közelebb kerül a befolyási övezetéhez. Ugyanakkor Ukrajna a jelenlegi helyzetben egyértelművé tette, hogy nem tagja a NATO-nak és a csatlakozásra jelenleg nincs lehetőségük.

Borítókép: MTI/ EPA/ Stephanie Lecocq


Kedvelje a Makronómot Facebookon!



Összesen 14 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés