Makronóm: hatalomváltás az EU-ban

Hatalomváltás jöhet az Európai Unióban – felkészül Kelet- és Közép-Európa

2022. július 4. 18:32
Február óta rég nem látott háború dúl az európai kontinensen. Oroszország ukrajnai inváziója egyre inkább elhúzódni látszik, és ennek gazdasági és biztonságpolitikai hatásai egyre markánsabban érződnek. Kevesebb szó esik ugyanakkor arról, hogy milyen irányú konfliktusokat hozott felszínre az ukrajnai háború, mely konfliktusokat egy ukrán uniós csatlakozás csak még élesebbé tenne.
Mihálovics Zoltán politológus, a Makronóm Intézet szakértőjének írása a Makronómon.

A 44 milliós lakossággal rendelkező kelet-európai ország Európai Uniós csatlakozása minden bizonnyal felborítaná az eddig megszokott hatalmi egyensúlyt az unióban, hiszen nyitna egy stratégiai szakadékot. Annak ellenére, hogy ünnepélyesen jelentették be az ukrán és moldáv tagjelöltséget, a háború mellett ez sem egyesítette feltétlenül a tömböt. Ukrajna Európai Uniós csatlakozása éppen a megosztottság felélénkülését hozná, hiszen egy erős, hatékonyabb geopolitikai szereplőként keletre tolná a súlypontot. Kívülről úgy tűnik, hogy a háború az oka az eddig megszokott hatalmi egyensúly felbomlásának, viszont ha mélyebben nézzük a kérdést, ezt többnyire az okozza, hogy az Európai Unió nagyhatalmai sok esetben eltérő állásponttal rendelkeznek Oroszországgal és a háborút követő majdani békével szemben, ami a hagyományos nagyhatalmaknak – mint Németország és Franciaország – nem kedvez.

Elhibázott stratégia, egyre növekvő feszültségek az unióban

A háború egyértelművé tette, hogy Párizs és Berlin eddigi tranzakciós megközelítése a kelet-és közép-európai, valamint a balti államokkal szemben nem hatékony. A nyugat-európai országok esetében az azért nem jelentett problémát, mert több évtizede egy azonos gazdaság által vezérelt modellt követtek.

Ennek a modellnek a lényege, hogy a geostratégiai szempontok helyett a fókusz sokkal inkább a nyugati bankok és más vállalatok piaci behatolására, a gyártók ellátási láncaira és az olcsó munkaerő folyamatos áramlására helyezi a fókuszt.

Az Európai Unió kétségtelenül hibát követett el, amikor ezt a modellt próbálta egyetemessé tenni. A kelet-és közép-európai országok szemszögéből vizsgálva a kérdést, ezek a gazdasági prioritások egyre inkább negatívan érintették őket, ami akkor vált jól láthatóvá, mikor az eltérő társadalmi és politikai értékeket kezdték el erőltetni. Különösen Lengyelország és Magyarország esetében volt ez érzékeny pont, ami akkor vált igazán világossá, mikor ezeket az értékeket összekapcsolták az Európai Uniós finanszírozással. Ezzel párhuzamosan az unióban azt nem vették figyelembe, amikor a közép-és kelet-európai országok számos figyelmeztetést adtak Oroszországgal szembeni aggályaikról.

A háború február végi kitörése óta az Európai Unió érzékelte eddigi politikája kudarcát, de a kelet-és közép-európai országok számára is világossá vált, hogy függetlenségük és biztonságuk záloga sokkal inkább a NATO, nem pedig az Európai Unió, hiszen a védelmi közösséget az előbbi jelenti. A háborúval az is világossá vált, hogy az Európai Unió képtelen az orosz revansizmust érdemben ellensúlyozni vagy kezelni. Ezzel romlott meg az EU hitelessége a biztonság és védelem vonatkozásában és dőlt meg az európai stratégiai autonómia francia téveszméje.

Oroszország az elmúlt években „csupán” aggodalmat jelentett, de a konfliktus kirobbanásával már egy élő fenyegetésként tornyosul keletről, éppen ezért Európa védelmének főszereplői immár nem lehetnek Németország és Franciaország, amely államok, habár vezető uniós tag-és alapító államok, hagyományosan Oroszország-barát hatalmi közvetítőként jelennek meg. Ez az oka annak, hogy Európa védelmének főszereplőivé a balti államok (Észtország, Lettország, Litvánia), az északi-államok (Svédország, Finnország) , Közép- és Kelet-Európa, Nagy-Britannia és az Amerikai Egyesült Államok léptek elő. A biztonság- és védelempolitika így kulcsfaktorrá vált az Európai Unió politikai egyensúlyának átrendeződését illetően.

Ha a politikai vetületet nézzük, akkor a francia és német támogatások Ukrajnának gyökeresen megváltoztatták a nyugati és keleti uniós tagok eddigi viszonyát irányító „quid pro quo” elvet, hiszen az előbb említett nyugati uniós tagállamok, mint nettó befizetői több tízmilliárd eurónyi támogatást küldenek a keleti országokba, amiért cserébe a keleti országok a nyugati hatalmakat bízták meg a politikai vezetéssel erőforrás, gazdasági potenciál és jelentős érdekérvényesítő képesség birtokában. Viszont amikor Oroszország megtámadta Ukrajnát, a franciák és németek addigi elméletei a biztonsággal, Oroszországgal, a gazdasági egymásrautaltságon keresztüli békével kapcsolatosan megbuktak.

Quid pro quo elve: A latin kifejezés jelentése lényegében a „valamit valamiért”. A szokásjogban a kifejezést arra használták, mikor egy árut vagy szolgáltatást azzal egyenértékű dologra cserélték el, tehát a szerződésnek ellenszolgáltatást kellett tartalmaznia.

Új erőviszonyok kialakulóban

A fentiekből fakadóan az Európai Unió új helyzetben van: új erőviszonyok alakultak ki. Itt érdekes Lengyelország szerepén elgondolkozni, mint Kelet- és Közép-Európa legnagyobb és az Európai Unió hatodik legnagyobb gazdasága, amely már eddig is centrális szerepet játszott a közép- és kelet-európai régi dinamikusan növekvő uniós szerepvállalásában. A háború elhúzódásával egyre élesebb a konfliktus a lengyelek és az EU közt, amit a lengyelek kihasználtak és vezető szerepet vállaltak és vállalnak most is a harcban Ukrajna mellett.

A lengyelek heves reakciói ugyanakkor a történelmi múltjukból is érthetők (ld. katyńi vérengzés). Ezzel a vezető szereppel a lengyelek kiszélesítették a vitát, amely az Európai Unió jövőbeli stratégiai irányáról szól. A lengyel elképzelés Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnökkel az élen az ún. Erős, Egyenlő és Szabad Nemezetek Uniója, amely elképzelés szöges ellentétben áll a nyugati integrációs elképzelésekkel, hiszen a nyugati modell továbbra is figyelmen kívül hagyja a biztonsági fenyegetéseket. Azonban a feszültséget az jelenti a keleti és nyugati tagállamok között, hogy a lengyelek álláspontját Közép- és Kelet-Európa országainak döntő többsége követendőnek tartja.

Amennyiben a lengyel álláspont felé nem sikerülne elbillennie az Európai Uniónak, és a balti államoknak, az északi államoknak és a kelet- és közép-európai országoknak nem sikerül átalakítani az Európai Unió Oroszországgal-szembeni stratégiáját, abban az esetben rendelkezésre áll még egy további opció: szorosabb együttműködés az Európai Unión kívül eső NATO-tagországokkal, amelyek lényegében az Amerikai Egyesült Államokat és Nagy Britanniát jelentik. Ez az opció főleg Emmanuel Macron francia elnök álláspontjával, az Európai Unió Amerikai Egyesült Államoktól egyre inkább függetlenedő stratégiai autonómiájával áll szöges ellentétben. A kelet- és közép-európai uniós országokban viszont egyre inkább csökken a francia úttal szembeni tolerancia, ami a háború elhúzódásával várhatóan egyre fokozódik majd.

De a lengyelek megerősödött szerepe jól látszik a kommunikáció szintjén is: az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen megegyezett a lengyel kormánnyal a 36 milliárd eurós Európai Uniós helyreállítási segély odaítéléséről, amit eredetileg a lengyel demokratikus normákkal kapcsolatos össze nem egyeztethetőségre hivatkozva nem ítéltek eddig oda – a magyar kormánnyal erről továbbra sincs megállapodás. Az új helyzetet látva a többi kelet- és közép-európai ország a megnövekedett befolyás határait valószínűleg megpróbálják majd feszegetni, kihasználva azt, hogy az Európai Unió igyekszik megőrizni az eddigi koherenciát, ami leginkább a francia-német kettősnek okozhat fejtörést.

Politikai hatalomváltás a láthatáron

Egy ilyen politikai hatalomváltás az Európai Unió jövőjére nézve a biztonság- és védelempolitika átalakulásánál is nagyobb változásokat hozna magával. Ez azt jelentené, hogy az Európai Unió a többi szakpolitika területén képes legyen elérni a céljait, amelynek több oka van, de mindegyik eredője az unión belül uralkodó megosztottság. A közép-és kelet-európai országokban például rendkívül domináns a konzervativizmusról és nemzeti szuverenitásról alkotott nézet, amely szöges ellentétben áll a nyugat-európai tagállamok törekvéseivel, amelyek lényegében saját politikájuk integrációját jelentenék.

A közép- és kelet-európai országok döntő többsége által propagált konzervativizmus pedig nem fér össze az Európai Unió éghajlat-, migráció-, szociális és demokratikus értékrendjével a nyugat-európai tagállamok szerint. Ellenállást ezzel kapcsolatban leginkább a cseh-lengyel-magyar hármas okoz: Lengyelország és Magyarország a vállalatok nyereségére kivetendő globális minimumadót ellenzi, amelyet az unió többi része viszont támogat, Csehország pedig a többi régióbeli országgal egyetemben az Európai Unió éghajlat-politikájának egyes részeit ellenzi hevesen.

Ez utóbbival kapcsolatban leginkább az EU Green Deal verte ki a biztosítékot, amelyet főleg a németek szorgalmaznak, viszont a kelet-és közép-európai régió erre egzisztenciális fenyegetésként tekint. Ez a megállapodás magában foglalná, hogy 2050-re nettó nullára csökkenjen az üvegházhatású gázok kibocsátásának mértéke, a gazdaság növekedése függetlenedjen az erőforrás-felhasználástól, valamint, hogy az átalakulásnak ne legyenek vesztesei se egyének, se pedig térségek. Ezt annyira komolyan gondolja az unió, hogy a Next Generation EU eszköz révén a rendelkezésre álló pénzösszeg egyharmada az európai zöld megállapodás célkitűzéseinek finanszírozását lenne hivatott szolgálni.

Zsákutcában Európa: fokozódó megosztottság

A háború csak tovább fogja mélyíteni az eddig sem enyhe megosztottságot az unión belül. A balti országok felől például egyértelműen egzisztenciális fenyegetésként jelenik meg az orosz agresszió. Ezt alátámasztotta Krisjanis Karins lett és Ingrida Simonyte litván miniszterelnök közös felszólítása is, amelyben arra tértek ki, hogy az Európai Unió egészének figyelmen kívül kellene hagynia a meredeken emelkedő energiaárakat, helyette pedig nyújtsanak segítséget az ukránoknak, hogy legyőzhessék az agresszor oroszokat, de Kaja Kallas észt kormányfő is arra figyelmeztetett, hogy ne kényszerítsen területi engedményeket Ukrajnára a háború elhúzódására és az egyre romló gazdasági helyzetre hivatkozva.

Ezek a kvázi-fenyegetések a balti államok részéről egyrészt érthetők, hiszen közvetlenül fenyegetve vannak Oroszország által, másrészt pedig komolyan veendők, hiszen ezek olyan politikai pozíciók, amelyek nem rendezhetőek el anyagi úton, és a háború gerjesztette egyre szélesedő megosztottság véget vet az Európai Unió eddig bevett konszenzus-vezérelt döntéshozatali mechanizmusának.

A balti-államok álláspontja világos: ha az unió a háború bármi áron való befejezésére összpontosít, akkor bizonyítja azt, hogy az egész integráció érdeklődése a keleti ügyek és fenyegetettségek iránt csupán gazdasági súlypontú, ami pedig oda vezet, hogy a többi kelet- és közép-európai ország – Magyarországhoz hasonlóan – blokkolja az EU döntéseit a kulcsterületeken, hiszen így képesek leginkább a befolyásukat kiterjeszteni egy olyan EU-ra, amely hajlandó lenne befejezni a háborút bármi áron. Ennek a stratégiának viszont az a hátulütője, hogy ismételt döntéshozatalra kényszerítheti az Európai Unió egészét.

Az Európai Unió válaszút elé érkezett

A jövőt illetően a kelet- és közép-európai térség felemelkedése korántsem biztos az egyre erősödő megosztottság ellenére sem. Ezt az EU eddigi vezető államai sem hagynák szó nélkül, amire a legutóbbi német-francia-olasz kijevi látogatás is egy intő példa, amellyel egyrészt jelezték, hogy továbbra is ők jelentik az Európai Unió politikai és gazdasági súlyát, másrészt a bejelentés, hogy támogatják Ukrajna tagjelölti státuszát jelezte azt is, hogy rá akarnak cáfolni arra a vádra, hogy a kelet- és közép-európai ügyek iránti érdeklődésük kizárólag gazdasági fókuszú lenne, valamint így akarták magukba integrálni Európa háborús megközelítését.

Megtépázott britek, passzív Amerika

A brit vonal is érdekes, hisz Boris Johnson brit miniszterelnök is tett látogatást Kijevben, és annak ellenére lépett elő Nagy-Britannia Ukrajna legnagyobb támogatójává, hogy a belső viszályok és a Brexit gazdasági hatásai rendkívüli mértékben tépázzák az országot (bizalmi szavazás, infláció, államadósság). Ugyanakkor már az EU-ban nincs közvetlen hangja, és teljesen önálló szereplőként képes megjelenni.

Az utóbbi időszakban az Amerikai Egyesült Államokkal kapcsolatban is kétségek merültek fel, ami Ukrajna és a kelet- és közép-európai térség iránti elköteleződését illeti, amit döntően egy belpolitikai és egy külpolitikai ok fűt: egyrészt az őszi félidő választásokhoz közeledve nem egyértelmű, hogy ha a Republikánus Párt visszatérne a hatalomba legalább az egyik ház visszaszerzésével, akkor mik lennének a stratégiai célok, másrészt az Amerikai Egyesült Államokat döntően leköti jelenleg a kommunista Kínával folytatott geopolitikai verseny.

A jelenlegi tendenciákat figyelembe véve érdemes feleleveníteni Donald Rumsfeld egykori republikánus párti amerikai védelmi miniszter szavait – egyébként ő volt a védelmi miniszter a 2001. szeptember 11-i terrortámadások idején –, amikor a párizsi és berlini látogatása keretében azt mondta, hogy az Európai Unió súlypontja régi Európától – vagyis Németország és Franciaország súlypontú Európa – keletre tolódik, amit akkor szinte mindenki megkérdőjelezett.

Borítókép: MTI/ EPA/ AFP POOL/ Ludovic Marin


Kedvelje a Makronómot Facebookon!



Összesen 3 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés